magyarok;Kövér László; NER;

2019-08-13 09:10:00

A jó magyar

A gyakran – főleg az ellenzékiekkel – szigorú házelnök ezúttal túlságosan is megengedőnek látszik. A jó magyar fogalmát igyekezett meghatározni, de elég szűken mérte az ismérveket. Szerinte azok tartoznak ebbe a csoportba, akiknek 3-4 gyerekük van, hozzá 9-16 unokájuk, valamennyien magyarul beszélnek és elkötelezettek a nemzet ügye iránt. Ez persze mind fontos feltétel, ám a felsorolásból sok lényeges jellemző kimaradt. Pedig a nemzeti együttműködés rendszerében aligha lehetnek éppen ebben a kulcskérdésben kiskapuk. Most tehát önzetlenül segítünk Kövér Lászlónak.

A jó magyar mindenekelőtt hisz. Biztosnak kell lennie abban, hogy minden úgy van jól, ahogy a vezér mondja és meghatározza. Nem fedez fel tehát ellentmondásokat, semmiképpen sem kételkedik, történjen akármi is.

A jó magyar fél. Bevándorlóktól, muszlimoktól, romáktól, zsidóktól, mindenkitől, akire azt mondják neki, hogy félnie kell. Tisztában van vele, hogy ellenségekkel van körülvéve, meg azzal is, hogy az életben maradáshoz szüntelen harcolnia kell. Különben elvész. Ő is, meg a haza is.

A jó magyar ezért gyűlöl is. Az állandó félelmet ugyanis ellensúlyozni kell. Ehhez az is szükséges, hogy elhiggye, őt gyűlölik, s akkor már csak egy apró lépés, hogy bebizonyítsa, ő még jobban képes gyűlölni.

A jó magyar – természetesen – kormánypárti. Már csak azért is, mert tudja, az ország – csakúgy mint a parlament – ellenzék nélkül is működik. Márpedig ő nem óhajt kimaradni a haza felvirágoztatásából, ami viszont kizárólag a jelenlegi hatalomnak köszönhető.

A jó magyar nem különben büszke. Arra, hogy részese egy kiváltságos kasztnak, amely sokáig várt, hogy uralkodhasson, de mindent túlélt és most megmutatja. Örök időkre a csúcson tervez és nem tart attól, hogy lenne erő, amely megállíthatja.

Tény, ezen ismérvek leszűkítik a hozzá csatlakozni képesek körét. Így éppen csak meglehet a kétharmad, de a jó magyarok csoportjának kialakításakor nem lehetnek engedékenyek. Nem ismerhetnek kíméletet sem.

Vagy-vagy – ez a túlélés receptje.