Életveszélyessé vált a szétválasztott sziámi ikrek egyik tagjának állapota

Publikálás dátuma
2019.08.14. 13:34
Rabeya és Rukaiya a műtét előtt
Fotó: REHMAN ASAD / AFP
Testvére azonban egyre jobban van, mosolyog, szájon át eszik és beszél.
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány újabb közleményt adott ki a magyar orvoscsapata által szétválasztott hároméves kislányok állapotáról. Rabeyánál pozitív fejleményekről számoltak be, Rukaiya viszont speciális vírusos lázzal küzd, így állapota kritikus. Rabeya az augusztus 1-jén és 2-án végzett maratoni műtét után 5 nappal magához tért, mozgatta a végtagjait, felismerte édesanyját, figyelte a környezetét, azóta pedig már egész mondatokban beszél, mosolyog és szájon át eszik. Testvérét, Rukaiyát azonban továbbra is mélyaltatásban tartják, mert a paraméterei és leletei problémát jeleztek, az alapítvány orvosai ezért tesztet végeztek nála, az eredmény végül fertőzést mutatott. A közlemény szerint
Rukaya életveszélyes állapotban van, a következő napok kritikusak lesznek számára.

De az ő állapotával kapcsolatban is érkezett jó hír: légzéstámogatásra továbbra is szüksége van, de már önálló lélegzik. A szétválasztó műtétsorozat koordinátora, Dr. Pataki Gergely, a végső szétválasztást vezető Dr. Csókay András, illetve az aneszteziológiai team vezetője, Dr. Csapody Marcell jelenleg is Dakkában tartózkodik az ikrekkel.
Szerző
Témák
sziámi ikrek
Frissítve: 2019.08.14. 16:18

Óriáspingvint találtak Új-Zélandon

Publikálás dátuma
2019.08.14. 11:40

Fotó: Canterbury Museum
Emberméretű, nagyjából 1,6 méteres, 80 kilogrammos ősi pingvin maradványait azonosították az új-zélandi Waiparában.
A fosszíliákat az ország Déli-szigetén fedezték fel tavaly - írta szerdai közleményében a christchurchi Canterburyi Múzeum. A 66-56 millió évvel ezelőtt élt röpképtelen madár maradványai újabb taggal gazdagították Új-Zéland gigantikus, kihalt élőlényeinek családját, amelynek tagja már a világ legnagyobb papagája, egy hatalmas sas, egy óriási denevér, valamint a moa nevű futómadár.
A pingvinszörny kövületeit 2018-ban fedezte fel egy amatőr paleontológus. A Canterburyi Múzeum és a frankfurti Senckenberg Természettudományi Múzeum szakértői elemezték a csontokat és azt állapították meg, hogy egy eddig ismeretlen fajhoz tartoznak, amelynek a Crossvallia waiparensis nevet adták. A faj legközelebbi ismert rokona a Crossvallia unienwillia, amely körülbelül ugyanakkor élhetett, megkövesedett maradványait 2000-ben fedezték fel az antarktiszi Cross Valley-ben.
A Canterburyi Múzeum kurátora, Paul Scofield elmondta, hogy a rokon fajokhoz tartozó madarak fosszíliáinak feltárása Új-Zéland és az Antarktisz szoros kapcsolatát bizonyítja. "Amikor a Crossvallia fajok éltek, az Antarktisz képe nagyon eltért a maitól: a jeges kontinenset erdők borították és az éghajlata sokkal melegebb volt" - magyarázta.
A ma élő pingvinfajok legnagyobbika a császárpingvin, egyedei 1,3 méteresre is megnőnek, súlyuk a 23 kilogrammot is elérheti.
Szerző

Vegyületekből készítettek Rubik-kockát, de nem játszani

Publikálás dátuma
2019.08.14. 11:18

Fotó: The University of Texas at Austin
A polimerekből épített Rubik-kockát amerikai és kínai vegyészek azért építették, hogy új módot találjanak információk tárolására.
A struktúra színes hidrogél kockákból áll, amelyek alakra ugyanolyanok és ugyanúgy működnek, mint a valódi Rubik-kocka. A kutatók hangsúlyozzák, hogy nem játék céljára készítették, információk tárolásának és detektálásának új útjait keresik.
A játékkockához hasonlóan ez a szerkezet is tartalmaz forgatható önálló oszlopokat és oldallapokat, ám a merev Rubik-kockával ellentétben ezt önkötő hidrogélből alkották meg, egy olyan vizenyős polimeranyagból, amely képes nagy mennyiségű víz felszívására és új kémiai kötések kialakítására, amikor a régi kötések megszakadnak.
A polimerek olyan kémiai vegyületek, amelyek nagyszámú, egy vagy többfajta azonos típusú atomcsoportból, úgynevezett monomer egységből épülnek fel, és ezeket az építőelemeket primer kémiai kötések kapcsolják össze. Elvileg végtelen sok ismétlődő egységből állhatnak. "Gondoljunk csak a QR-kódra, amely fekete és fehér pixelek mintázata egy kétdimenziós felületen, és amelyet információtárolásra használnak. Keressük az információtárolás lehetőségeit színes mintázatokban és három dimenzióban, ami elméletileg jóval nagyobb információsűrűséghez vezethet el" - idézte Jonathan Sessler professzort, az Advanced Materials című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzőjét a Phys.org tudmányos-ismeretterjesztő hírportál.
 Matematikusok bizonyították, hogy összetettsége miatt összesen 43 252 003 274 489 856 000-féle (negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymiliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer; kb. 4,3.1019) Rubik kockaállás hozható létre, ami azt sugallja, hogy egyetlen kocka hatalmas mennyiségű információt képes tárolni.   
Szerző