Habkönnyű élet

Tölgyerdő, valaha szépen gondozott sétánnyal, amit az itt-ott megmaradt gesztenyefák jeleznek csak. Urak erdeje volt, a tisztás végébe teniszpályát is építettek, a lombkoronák alá meg falusi fürdőt, zománcozott vaskádakkal.

Élet volt itt jó darabig, élet van most is, még ha merőben más. Az egykori takaros fürdőépületek romokban. Itt-ott csupaszon mered egy kémény, máshol hevenyészett téglafal kukucskál ki a nagyra nőtt lapulevelek alól. Ha volt is itt érték, elvitték, elhordták, elzabrálták, elcsaklizták, elsinkófálták, elsikamikálták, kinek hogyan tetszik.

Egyetlen ház mégis áll az erdő egyik részén, még benne a sűrűben, de már közel a túrt úthoz: itt már ritkul a fák lombkoronája, a levelek között átszűrődik a porral vibráló napfény. Homlokzata mintha elfektetett hordót ábrázolna, a hatalmas ablakok feletti rész deszkázott, benne faragott címertöredék.

Néhány éve még laktak itt, mondják a környékbeliek, bár a többes szám nem helyes, aki itt lakott, egyedül lakott. Hogy miként keveredett ide, s miért maradt, arra már kevesen emlékeznek, de arra igen, hogy idősödve sem vesztette tartását. A falu központjába minden héten egyszer begyalogolt kenyérért, tejért, s habtejszínért. Utóbbiból csak a a francia fajtát szerette, flakonost, pumpást, de hogy mire kellett neki minden héten egy-egy újabb fémhengernyi édes tejszín, arra nem kérdezett rá senki, betudták szenvedélynek. Elment a boltba olyankor is, ha napokig esett az eső, és sártengerré vált a murvát nélkülöző földút: ilyenkor az aszfaltozott bekötőig csizmában caplatott, a levelekkel, agyagos erdei talajjal megdagadt talpú lábbelit lerakta a kőkeresztnél, a szatyrából elővette a szoknyát és a csinos félcipőt, s abban gyalogolt tovább.

A házon se ajtó, se ablak, a bejárás szabad. Odabent nincs válaszfal, miért is lenne, hisz ez fürdőház volt, párás, közös légterében szabadultak meg a nehéz munka minden porától a helyiek. A terem négy sarka mintha egy igazi lakás négy különféle helyisége lenne. Balra a legnagyobb ablaknyílás előtt nyűtt fotel, szétszabdalt kárpitja alól szalma és rostcsomók meredeznek, de a fotel maga roskatagon is kecses – egy nappalit idéz. A következő sarokban fehér sparhelt, piros felirattal: Salgotarjan Luna. Az ékezetek már lekoptak, a fogantyú elrozsdásodott. Ez lenne hát a konyha, aminek főfalán még ott a református falinaptár, de hogy melyik évből való, már nem lehet kibogozni. A fürdőszobát állványos lavór jelzi, alsó kis rakodópolcán még ott a megszáradt öreg szappan, vízszintes redői fekete rovátkaként őrzik az elmúlt évek porát.

Csíkos vászonmatrac jelöli ki a hajdani hálószoba helyét, a főteremből függönnyel leválasztott kis helyiség, eredetileg talán az öltözőszekrények lehettek itt. A falán gyerekrajzok, egyik a holló meg a róka meséjéből való, de a madár helyett barna medvebocs tartja a sajtgurigát. Színes újságpapírból tépett szalagok keresztet formáznak, talán tenger volt a képen, a függőleges és a vízszintes csík türkizen ragyog. A leghátsó sarokban pedig, mint hűvös alumínium pergamentekercsek, ott sorakoznak felpolcolva az üres habtejszínes flakonok.