MÁV;esélyegyenlőség;

2019-08-18 19:46:11

Nem bosszút akar Éva, akinek kálvária lett a kerekesszékes vonatútjából

A MÁV pedig már belső vizsgálatot indított az ügy kivizsgálására.

Meglett Éva, akinek könnyek között elmesélt történetét egy tőle független Facebook-oldalon fedeztük fel, és az ott látott videó alapján írtunk belőle cikket. A kerekesszékes nő saját oldaláról származott a felvétel, amin az Orosháza-Budapest-Orosháza vasúti viszonylaton végigjárt, egész napos kálváriáját mondja a kamerába. Éva maga kommentelt a Népszava Online Facebook-oldalán a róla szóló cikk posztja alá, hogy az általa készített videóból hiányzó részleteket megossza velünk.

Mint írta, hajnalban Orosházáról nem a Keletibe indultak, hanem a Nyugatiba, és a videó a kálvária napján, este fél nyolc után készült, hazafelé tartva az orosházi állomásról. 16 éves lánya tartott vele, aki végignézte a nap történéseit, s ha kellett, ő utazott a vasúti kocsi előterében, a lépcsőn ülve. Hozzátette, hogy a MÁV-nál augusztus 12-én délután rendelte meg az akadálymentesített utazást augusztus 15-re.

Éva tehát állítása szerint betartotta a MÁV által előírt határidőt, a vasúttársaság ugyanis azt kéri az utasoktól, hogy az akadálymentesített utazás igényét az utazás megkezdése előtt legkésőbb 48 órával tegyék meg.

Éva a Népszavának elmondta, hogy nem maga miatt készítette a videót, gyermeke és a kerekesszékes emberek érdekei lebegtek a szeme előtt. Ahogy a felvételen ígérte, megkereste ügyében mind a MÁV-ot, mind az Egyenlő Bánásmód Hatóságot.

– tette hozzá. Éva beszámolt arról is, hogy a hazafelé tartó úton a kerekesszéke méretei miatt nem fért be az IC akadálymentesített vagonjának vécéjébe, pedig előzetesen minden ehhez szükséges adatot egyeztetett a vasúttársasággal.

Éva egyébként ott volt, és önkéntesként (Rehab Critical Mass, Rett Szindróma Alapítvány) fel is szólalt azon az augusztus 11-i Szolidaritási sétán, amit azért szerveztek, mert a Pesti Srácok egyik újságírója azt fejtegette a Coca-Cola elfogadást népszerűsítő kampánya kapcsán, hogy homoszexuálisokat és mozgássérülteket sem szeretne óriásplakátokon látni. Az országos felháborodás után, valamint azt követően, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége erre felszólította, Vésey Kovács László elnézést kért.

A Népszava beszámolója is kitért Éva beszédére, amit a Szolidaritási sétán mondott el:

A MÁV Kommunikációs Igazgatósága is reagált lapunk megkeresésére, kérdésünkre azt válaszolták:

Majd a levél részletesen taglalja a MÁV mozgáskorlátozottak és kerekesszékesek számára jelenleg is rendelkezésre álló utazási lehetőségeket, valamint az ezzel kapcsolatos, közeljövőben várható fejlesztéseket. A szöveg kitér arra is, hogy jelenleg a járműpark csak egy része alkalmas kerekesszékes utasok fogadására, de arra is, hogy a 2020-ban forgalomba álló KISS motorvonatok már alapból akadálymentesítettek lesznek. A levél ezen részét itt tudják egészében elolvasni: