Putyin;Emmanuel Macron;

2019-08-20 21:05:26

Európa Lisszabontól Vlagyivosztokig tart

Együttműködésről tárgyalt Macron és Putyin Brégançonban.

Együttműködésről tárgyalt Emmanuel Macron és Vlagyimir Putyin, de a szíriai rendezés és az emberi jogok tiszteletben tartása kérdésében a felek között fennálló nézetkülönbségek is terítékre kerültek. A francia államfő néhány nappal a franciaországi Biarritzban hét végén sorra kerülő G7 konferencia előtt látta vendégül Putyint a Földközi-tenger parti nyári rezidencián, Brégançonban. Oroszországot 2014, a Krím-félsziget annektálása óta kizárták a legfejlettebb országok csúcstalálkozójáról, így a korábban G8-ra bővített formátum azóta ismét G7-ként működik.

Macron megválasztása óta egyértelműen Európa vezetőjének pozíciójára törekszik, igen aktív, kezdeményező külpolitikát folytat, és rendszeresen tárgyal a nyugati világból egyre inkább kiszoruló, nemzetközileg elszigetelt orosz elnökkel. A hétfői találkozót követő közös sajtótájékoztatón is azt emelte ki, hogy az utóbbi évtizedben a Moszkva-Nyugat kapcsolatban megsokasodott ellentétek dacára Oroszország egy európai ország, újra kell építeni a biztonság és bizalom struktúráit az Európai Unió és Oroszország között. „Európa Lisszabontól Vlagyivosztokig tart” jelszó alatt szorgalmazta a közeledést. Macron azt hangsúlyozta, hogy ő igenis hisz Oroszország európaiságában, Oroszország egy európai állam, megérdemli, hogy helyet kapjon az értékek Európájában. Az e célt szolgáló szimbolikus gesztusként pedig bejelentette, hogy 2020-ban részt fog venni a náci Németország fölött aratott győzelem 75. moszkvai ünnepén. Az utóbbi időben a nyugati világ vezetői ugyanis következetesen bojkottálják a május 9-i orosz háborús győzelmi parádékat, amelyek azonban igen kiemelt fontosságúak Putyin számára, aki a dicső múlt nosztalgiájára építi politikáját. Macron jelenléte megtörheti a bojkottot, ezért is fejezte ki nyilvános háláját az orosz államfő.

A francia elnök azonban azt sem rejtette véka alá, hogy az oroszországi emberi jogi helyzet számára elfogadhatatlan, és arra figyelmeztette orosz partnerét, tartania kell magát az alapvető demokratikus elvekhez. A gyülekezési szabadság, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság, a választásokon való indulás szabadsága mind olyan értékek, amelyeket Oroszországnak - ahogy az Európa Tanács minden tagjának - teljes mértékben tiszteletben kell tartania, mondta Macron, egyben utalva arra is, hogy Oroszországot nemrég elég viharos körülmények között, sok ország tiltakozása dacára fogadták vissza az Európa Tanácsba.

Mint ismert, Moszkvában hetek óta tiltakozik az ellenzék amiatt, hogy több jelöltjét kizárták a szeptemberi önkormányzati választásokról mondvacsinált okokkal. A hatalom több demonstrációt betiltott, az engedélyezett megmozdulásokon is több száz tiltakozót, egyik alkalommal több, mint ezer embert tartóztattak le, a rendőri erőszak pedig állandósult minden ellenzéki megmozduláson.

Putyin azonnal a sárgamellényesekkel vágott vissza, annak ellenére, hogy a moszkvai tüntetések békések, míg a sárgamellényesek megmozdulásait mindvégig erőszak kísérte. Oroszország nem akar olyan helyzetet, mint ami Franciaországban kialakult a sárgamellényesek tüntetésein, mondta Putyin. Hozzátette, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az orosz belpolitikai helyzetet szigorúan a törvényes kereteken belül tartsák, de a zavargásokat nem tolerálják. Macron rámutatott, hogy a hasonlat sántít, hiszen a több hónapos heti tüntetések ellenére a sárgamellényesek szabadon indulhattak az európai parlamenti választásokon, és szabadon indulhatnak majd az önkormányzati választásokon is Franciaországban.

A megbeszélésen szó volt a szíriai helyzetről is, amely kapcsán ugyancsak bírálatot fogalmazott meg a francia elnök, amiatt, hogy az orosz csapatok támogatják a damaszkuszi rezsim ellenzék elleni katonai akcióit. Az ukrajnai rendezés kérdésében előrelépés mutatkozott, mindkét fél a normandiai formátumban - Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország részvételével - zajló békés rendezés mielőbbi újraélesztése mellett érvelt, miközben ugyanezt sürgeti Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is.