Állítsák meg Johnsont!

Ha Boris Johnson így folytatja, Nagy-Britannia legkártékonyabb miniszterelnökeként vonulhat be a szigetország történelmébe. Mindent képes kockára tenni azért, hogy megszilárdítsa a hatalmát, ami a szűk látókörű politikai vezetők sajátja. A Sunday Times által kiszivárogtatott dokumentum, amely szerint a brit kormány legrosszabb esetben igazi káoszra számít az unióval való megállapodás nélküli kilépés esetén, pedig azt jelzi: Johnsont és csapatát kivételes cinizmussal áldotta meg a sors. A dokumentum szerint kevesebb élelmiszer, gyógyszer és nyersanyag áramolhat a szigetországba és visszaállhat a fizikai határ Írország és Észak-Írország között. A brit kormány egyes képviselői azt állították, a dokumentumban foglaltak csak egy extrém helyzetet vázolnak fel, de semmi garancia arra, hogy ne a szélsőséges forgatókönyv váljon valóra, ráadásul mindez annak a jele: a brit adminisztrációnak fogalma sincs, mibe ugrik fejest a „no deal Brexit” megvalósulása esetén. Johnson szerdán és csütörtökön Németországban és Franciaországban tárgyal, Angela Merkelt és Emmanuel Macront arra akarja rávenni, hogy változtassanak azon a megállapodáson, amely Theresa May előző brit miniszterelnök alatt született Brüsszel és London között. Berlin azonban jelezte: változás nem lesz, s sajnálják, hogy a britek megegyezés nélkül távoznak október 31-ig. Hogy Johnsont meg lehet-e még állítani, s meg lehet-e akadályozni, hogy őrült tervei valóra váljanak, az egyelőre erősen kérdéses. Kedvező jelként értékelhető azonban, hogy a „no deal Brexit” ellenfelei végre talán képesek egy pártok feletti összefogásra. Több konzervatív, munkáspárti, skót nemzeti párti, liberális demokrata honatya azon mesterkedik, hogy a parlament olyan törvényt hozzon, amely megkötné Johnson kezét, ha pedig nem járnának sikerrel, a jelenlegi miniszterelnököt ügyvezető kormányfővel helyettesítenék egy bizalmi szavazás után. Johnson ugyanakkor a parlamentet hibáztatná a Brexit megakadályozásával, majd előrehozott választást írna ki. Sosem gondoltuk volna, hogy a brit politika egyszer ennyire mélyre süllyed majd. 

Zsákutcában

Nem tudom, Marx fogalmazta-e meg elsőként, de az elsők között mondta ki, hogy a német egység az – 1848-49-es – magyar függetlenségi harc sikerén múlik: a Habsburg-birodalom felbomlása az egyik előfeltétele a német (nyelvű és kultúrájú) területek egyesítésének. Ám a magyar szabadságharc elbukott és a német egység se jött létre akkor, csak néhány évtizeddel később, porosz vezetés alatt.  Egy másik korban, más szereplőkkel hasonló helyzet állt elő: 1989-ben Magyarország – és a keleti blokk többi államának – függetlensége egy kivételesen összesűrűsödő történelmi pillanatban ismét a német politikai és állami egység előfeltételévé vált. És annyi balszerencse közt, oly sok viszály után az akkori magyar politikai vezetés kivételesen jó döntést hozott. Megnyitotta határait a Német Demokratikus Köztársaság Nyugatra, pontosabban a Német Szövetségi Köztársaságba igyekvő polgárai előtt, utat nyitva a két állam egyesítése és ezzel a német egység előtt – nem mellesleg a (szovjet) birodalom felbomlásának végórái is láthatóvá váltak. Ennek volt szimbolikus eseménye a harminc évvel ezelőtti soproni Páneurópai Piknik. A magyar politika e kivételesen jó döntését, a zsákutcás magyar történelmi hagyományból való kilépést az tette lehetővé, hogy a korábbi hamis dilemmák – haza vagy haladás, nemzeti függetlenség versus demokratikus jogállam - 1989-ben nem álltak fel: a nemzeti függetlenségre való törekvés és a liberális demokrácia kiépítésének programja egymást erősítette, sőt, néha úgy tűnt, egybeesik. Ám a kivételes történelmi és politikai pillanatok természetükből fakadóan gyorsan véget érnek: erre nálunk néhány hónapot kellett csak várni az 1990-es első szabad választások után. Ennek ellenére az akkori döntés hatása máig érezhető, s – ne tévedjünk – Angela Merkel látogatása is ennek köszönhető. Nem a kuruckodó, a nemzeti függetlenséget a szélsőséges nacionalizmusig és az idegengyűlöletig hajtó Orbán-rezsimnek, amely mára – ironikus módon jórészt éppen a menekültekkel kapcsolatos álláspontjának és a velük való embertelen bánásmódnak köszönhetően – csaknem lenullázta az akkori döntés kivételességét, de legalábbis sokat tett érte. Ezzel szemben nem véletlen, hogy a német politika főárama még ma is befogadó, s toleránsan viszonyul a menekültekhez.  Merkel hétfői főhajtásával az egykori NDK polgáraként és a német egységet ténylegesen meg is teremtő Kohl kancellár örököseként nemzetének háláját fejezte ki: „Mi, németek nagy hálával gondolunk arra, ahogy Magyarország hozzájárult Európa megosztottságának megszűnéséhez és a német egység megteremtéséhez”. Miközben azonos pártcsaládban ülnek, Merkel – és a teljes német politikai elit – számára kevés dolog volna végzetesebb, mint elfogadni az orbáni ajánlatot, s feladni a jogállamot a nemzeti szuverenitás érdekében. A németeket arra hajtja történelmi tapasztalatuk, hogy – a frissen megszerezett nemzeti egység ellenére – inkább mondjanak le a szuverenitásuk egy részéről az európai integráció érdekében. Nekünk ehhez még néhány zsákutcába be kell hajtanunk. 
Szerző
Simon Zoltán

Tréfa

Grönland fontos hely: van ott egy amerikai légitámaszpont, amelynek minden december 24-én jelentős szerepe van az ajándékokat repülő rénszarvasok által vontatott szánján hozó Mikulás követésében. Ez nem vicc, az USA és Kanada légvédelmére felügyelő parancsnokság ilyenkor mindig közleményt ad ki, amit rengeteg gyerek és a szüleik is komolyan vesznek. A Thule-i radarok persze az esetleg az Északi sark fölött érkező orosz rakétákat is észlelnék, de hát azok eddig nem jöttek, ellentétben Rudolf rénszarvassal, akinek tudvalévőleg vörös az orra. Habár ezzel a "tudvalévővel" manapság vigyázni kell, mert Donald Trumpnál sosem lehet tudni. Mint kiderült, több mint egy éve foglalkoztatja Grönland megvételének gondolata, mert azt hallotta, hogy a dán kormánynak nincs elég pénze a nagyjából 23 magyarországnyi földdarabon élők támogatására. Tény, hogy a sziget földrajzi értelemben Észak-Amerikához tartozik, az is, hogy a második világháborút követően egyszer már felvetődött a megvásárlásának gondolata, de a hatmilliós Dánia aligha van rászorulva az Egyesült Államok pénzére. Már Oroszország is régen megbánta, hogy 1867-ben négyzetkilométerenként 4,74 dollárért megvált Alaszkától... Tréfa, hogy Trump egy pillanatra is komolyan gondolhatta a dolgot. A történelmi és politikai összefüggések terén való teljes tájékozatlansága mellett arra utal, hogy elnökként is megmaradt ingatlanfejlesztőnek. Nem véletlen, hogy fiai üzleti lehetőségek után kutatva folyamatosan járják a világot: addig kell pénzt szerezni, amíg a papa hatalmon van, mert utána már nehezebb lesz. Ezzel együtt a világ sokkal boldogabb hely lehetne, ha Donald Trump mielőbb befejezné politikai pályáját és végre minden idejét újra a családi projekteknek szentelné. Nem csak az 56 ezer grönlandi sóhajthatna fel megkönnyebülten.
Frissítve: 2019.08.19. 08:24