Hol az otthon?

„Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket” – mondta Szent István ünnepén Áder János köztársasági elnök.

Nem volna bajunk ezzel a gondolattal, ha nem az államfő mondta volna és nem éppen augusztus 20-án. Azt is tudomásul vesszük, hogy azt, mi a barbár gondolat, azt majd a mai magyar hatalom megmondja és kiűzi az országból, csakúgy mint a barbár gondolatok hurcolóit, a nem létező menekülteket. Viszont igen nagy jóindulattal, arra kell figyelmeztetnünk Áder köztársasági elnököt, bizony kegyetlenül hatalmas munkára hív fel, amikor száműzni akarja az országból és a nemzet tudatából-emlékezetéből az idegen eszméket. Mert ezzel nem csak Szent Istvánt, az államalapítást (az idegen katolicizmust), a teljes magyar felvilágosodást, a reformkort, az 1848-as politikai és kulturális nemzedéket ki kell törölnie az utolsó betűig, s nem elégedhet meg Esterházy Péter kiűzésével sem, ki kell onnan törölnie a szemét Párizsra vető Batsányi Jánostól, Petőfi Sándoron és Ady Endrén át József Attiláig mindenkit, aki egyetlen idegen gondolatot is megpróbált az ősmagyar ugaron meggyökereztetni. Ki kell üldöznie minden olyan idegen gondolatot, amelyet ennek az országnak hatalomba belefáradt, erkölcstelenné vált mai uralkodó osztálya barbárként ítél el.

Azt gondoljuk, a „nemzeti, keresztény kurzus” kulturharca – ha kissé megkésve is, de – elérte az államfőt. Azt az embert, akinek legkevesebb hivatali kötelessége volna a teljes magyar nemzetet képviselni. Ezzel szemben nem képvisel mást, mint az ócska és lábszagú kormányzati retorikát, miközben felidézi a sztálinizmus legsötétebb magyarországi légkörét.

De: mondjon, tegyen bármit, mi a szemünket továbbra is Szent Istvánra és Batsányira vetjük, arra, amit ők hirdettek.