Hajdú Miklós;
illiberalizmus;
2019-08-22 08:56:00
Orbán Viktor tusványosi beszédének gerincét a liberális és az illiberális rendszerek közötti különbségek kifejtése – és persze az illiberális rendszer felsőbbrendűségének deklarálása – képezte, mintha a kormányfő filozófusi babérokra (is) pályázna. Ennek során sok olyan megállapítás hangzott el, amelyek ott jól csengtek, csak éppen nem a valóságot tükrözik.
Az előadó szerint a liberális demokráciában élők nemzeti identitás nélküli, egymással versengő, laza kapcsolatban élő emberek, az illiberális rendszerben élőket pedig összeköti a nemzeti identitás és a közösséghez tartozás érzése. Egy olyan politikus mondja ezt, akiről köztudott, hogy értékrendjében kiemelkedő helyen áll a sport, a verseny, a harc. Sajnos ugyanez a kötődés például a tudományokhoz vagy a kiművelt emberfők gyarapításához nem fedezhető fel. Mindezt jól tükrözi a költségvetés, azaz a nemzeti jövedelem elosztása. Az oktatásra, az egészségügyre, a szociális területre, a nyugdíjakra fordított állami kiadásoknak a nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya évről évre csökken, a sportra fordítottaké (a vallási tevékenységre fordítottakéval együtt) megállíthatatlanul növekszik, ahogy ez az elfogadott 2020. évi költségvetésből is kiolvasható.
Amiből jól látszik, hogy minden alapot nélkülöz a versengést a liberális világkép sajátjának tekinteni, mert az minden emberi társadalomra jellemző. Sőt: a sport mint a versengés terepe az ú.n. „illiberális demokráciákban” sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint másutt. Magyarországon például már régen megnyerte a versenyt egyebek között a tudománnyal szemben. Ez érthető: a Fradi „B-közép” ultrái nem tesznek fel kínos kérdéseket, és nem írnak kellemetlen ügyekről. Az viszont igaz, hogy egy liberális demokráciára jellemző a valódi (nem pedig az annak hazudott) piaci verseny, amelyben az állami megbízásokat nem az arra előre kijelölt csókosok nyerik el látszat-pályázatokon.
A nemzeti identitástudatot a kormányfő az illiberális demokráciák (van ilyen?) megkülönböztető sajátosságának deklarálta. Vajon mit szólna ehhez egy francia, holland, német, vagy éppen japán, ahol sok évtizede éppenséggel a Liberális Demokrata Párt kormányoz? A nemzeti identitástudatot elvitatni a liberális demokráciában élőktől otromba tájékozatlanságra utal.
Magyarországon a helyzet rosszabb. A kormányzó többség a másként gondolkodóktól – alaptalanul - elvitatja ezt az érzést, lépten-nyomon kinyilatkoztatva, hogy nem tekinti őket a nemzet részének. Ez a kérdés egyébként is jégre visz. Egy nemzethez tartozni és ezt átérezni felemelő tudat: úgy hívják, hogy hazaszeretet. Azt gondolni, hogy a nemzetünk különb, előbbre való a többi nemzetnél: ezt nacionalizmusnak hívják. Hogy az utóbbi mire képes akkor, ha „értő kezek” manipulálják, arra sok példával szolgál a történelem.
A szerző mérnök-közgazdász