Fidesz;diploma;Ovádi Péter;

2019-08-22 10:42:00

Ovádi Péter fideszes képviselőnek egy diplomája van, de úgy tűnik, azt két alkalommal szerezte meg

2010 és 2014 között már megvolt a diploma, de 2017-ben lett meg. Logikai buborék? Nem! Kvantumfizika a politikában.

A Magyar Narancs szaladt bele egy számokból álló adathalmazba, aminek elemzése után arra lehet következtetni, hogy a Fidesz az illiberalizmus bevezetése közben a kvantumfizika eredményeit igyekszik felhasználni a politikában.

A lap első körben azt találta, hogy Ovádi Péter fideszes képviselő országgyűlési adatlapja szerint 2017-ben szerezte meg okleveles mérnök-informatikus diplomáját a Pannon Egyetemen. Második körben aztán Ovádi korábbi posztjával, veszprémi önkormányzati képviselőségével kapcsolatban találta azt az információt, hogy 2010-2014 között már megvolt a diplomája.

Két olyan megoldással állt elő a Magyar Narancs, ami illiberális keretek között bizonyítható, valamint egy olyan megoldást is javasolt, ami a kvantumfizika iránt érdeklődők számára jelenthet ínyenc falatot: