Heti abszurd: Királyság

Senki se irigyelje az angol uralkodót. Még akkor se, ha már több mint 67 éve ül a trónon, amivel természetesen rekorder. És akkor se, ha a legfrissebb felmérés szerint ő a brit királyi család legnépszerűbb tagja. Megelőzi két unokáját, Harryt – aki tavaly még első volt – és Vilmost is, az első számú trónörökös, vagyis fia, Károly pedig csak a hetedik. Szegény II. Erzsébetet azonban annyira kötik a régmúltból megöröklött szabályok, hogy sosem volt könnyű az élete. Például azért sem, mert amikor fel kell olvasnia a mindenkori kormány törvényalkotási programját, koronát visel. A gyémántokkal ékesített Imperial State Crown pedig nagyon nehéz. Maga a királynő mesélte el egy tévéműsorban, hogy mennyire óvatosnak kell lennie, nehogy kitörje a nyakát. Ilyenkor a papírt emeli a szeméhez, miáltal a korona a fején marad és nem zuhan le, ugyanakkor a nyakcsigolyáját sem terheli meg túlságosan. És ez még nem minden. A protokoll szabályozza, miképpen érintkezhet az alattvalókkal és a vendégekkel. Megrökönyödést váltott ki 2012 májusában, amikor az amerikai elnök felesége egy vacsorára érkezve megölelte II. Erzsébetet. Ami természetesen szigorúan tilos (lett volna). Hiszen a királynőt nem lehet megérinteni, viszont beszélgetést csak ő kezdeményezhet. Meglehet, Michelle Obama ezt nem tudta vagy csak nem érdekelte. Még mindig jobban járt azonban, mint egy magyar nagykövet a hatvanas években. A legenda szerint ugyanis megbízólevele átadása után – ahogy az szokás – az uralkodó beszédbe elegyedett vele. Emberünknek – aki politikai kinevezett volt és egyáltalán nem jártas a diplomáciában – több se kellett. Észlelte, hogy a királynőt mennyire érdekli a családja, hát gyorsan előkapta a családi fotókat és hosszas előadásba kezdett róluk. Mindjárt lett dolguk a protokollosoknak. A szabályok közé tartozik, hogy a királyi család tagjai nem nyilváníthatnak véleményt politikai kérdésekben. Ez napjainkban azért érdemel figyelmet, mert csalódhatnak azok, akik abban bíznak, hogy majd II. Erzsébet rendet tesz a Brexit körül. Komoly vélemények is napvilágot láttak arról, hogy – végső megoldásként – neki kellene megfékeznie az új kormányfőt. Boris Johnson ugyanis eltökélte, hogy az Egyesült Királyság akkor is elhagyja október 31-én az uniót, ha nem sikerül megállapodni a távozás körülményeiről. Kerül, amibe kerül – mondhatja, de a rendezetlen kilépés árát persze nem ő, hanem első fokon a brit állampolgárok, aztán pedig egész Európa, sőt a civilizáltnak mondott világ fizeti meg. Ám a britek még mindig jobban járnak Johnsonnal, mint a hozzá hasonlóan „elefánt a porcelánboltban” szindrómát megvalósító amerikai elnökkel saját népe meg a világ többi része. Ráadásul a szigetországban még reménykedhetnek abban, hogy majd a királynő csinál valamit (még ha nem is tud). Az Egyesült Államok azonban nem királyság, és ennek hátrányait csak most láthatjuk igazán. Bár az sincs kizárva, hogy Donald Trump egyszer megkoronáztatja magát.
Témák
Heti abszurd
Frissítve: 2019.08.25. 10:06

Elfogadjuk a melegeket, amíg láthatatlanok

Publikálás dátuma
2019.08.24. 17:55

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A magyarok kétharmada szerint fontos, hogy megtanuljuk elfogadni a homoszexualitást, és majd' ugyanennyien vannak azok, akik szerint szabályosan nagyszerű, ha a melegek felvállalják a másságukat. Minden második ember szerint károsak a nyilvános megjelenés elleni politikusi felszólalások. Eközben 55 százalék szerint veszélyes, ha a homoszexualitást természetesnek tekintjük, az emberek egynegyede nem is engedné a gyerekét meleg pár által nevelt gyerekkel barátkozni. Homoszexuális legyen a talpán, aki mostantól tudja, mit vár el tőle a társadalom.
Az sem volna furcsa, ha a melegek azt gondolnák, még jó néhány kilométert érdemes lesétálniuk vagy egy kamion platóján végigtáncol­niuk az elfogadó és vidám Pride-felvonulásokon addig, amíg az ország kideríti, mit is gondol róluk valójában. De akár azt is gondolhatják szabad szellemmel, hogy senkinek semmi köze a nemiségükhöz, és nem is állnának távol az igazságtól: ők sem foglalkoznak a heterók nemi életével, az övék miért érdekes másnak? A Publicus Intézet a Népszava felkérésére készített friss kutatása segít eligazodni – de aki akarja, annak rendesen eltévedni is – a társadalmi néplélek útvesztőiben, ott és akkor, ahol és amikor karikás ostoros képviselő üzen hadat egy nagy kólás cégnek, és a köztelevízió jól fizetett műsorvezetője propagálja, hogy a homoszexualitás betegség. Sokak félelme szerint: soha ne tartsunk ott, hogy kötelező legyen meggyógyulni is belőle, amint a libera­lizmusból is, ami – mint azt néhai szabadelvű kormányunktól tudjuk – szintén nemzetvesztő eltévelyedés.  Nagyot ment a Coca-Cola az ölelkező és mosolygó leszbikusokat és homoszexuálisokat mutató nyári elfogadáskampánnyal, amit jelentős részben Boldog István parlamenti képviselőnek köszönhet. A fél világsajtót bejárta a hír, amikor a fideszes honatya könyörtelen bojkottot hirdetett a multinacionális cég termékei ellen. A 444.hu szemlézése alapján a Guardiantól, a CNN-ig, az NBC Newstól, a Reutersig számos média járt a tökös magyar politikus akció­jának csodájára. A Fidesz ugyan nem fokozta a kommunikációs tér kétes kimenetelű eluralását totális egyetértéssel (szabad országban az iszik kólát, aki akar), de több mé­dium megemlékezett egy közjogi méltóság tavaszi gondolatairól. Kövér László mondta még májusban, hogy erkölcsi értelemben a pedofíliá­hoz hasonlít, amikor a homoszexuális párok gyereket akarnak örökbe fogadni, és szerinte még a normális homoszexuálisok is tudják, hogy ők nem egyenrangúak. Mindehhez, és a világ minden táján valamennyire biztosan megosztó téma jellege miatt nem csoda, ha a társadalomban a megítélés széles spektruma megjelenik a homoszexualitással szemben. Tükröződik ez a Publicus Intézet augusztusi mintavételében is, melyet a teljes felnőtt lakosságot reprezentáló 1001 válaszadó telefonos megkérdezése alakított ki. Pulai András stratégiai igazgató annyiban árnyalta a számok mögötti képet – és ezt a Népszava csütörtöki első részközlése is említette –, hogy soha, semmilyen témában nem találkoztak ennyi válaszmegtagadással (még egy választási kampány legrázósabb időszakában sem). Ez alapján feltételezhető, a homoszexualitást zsigerien elutasító rétegek részben kimaradtak a felmérésből, amivel sokkal sötétebb képet kaptak volna.
A válaszok megalapozottságát és az érintettséget mutatja, hogy mennyien ismernek vagy láttak már meleget legalább távolról. Az összes megkérdezett alig több mint harmada tudja, hogy az ismerősei, barátai, munkatársai között van ho­mo­sze­xuá­lis. Talán fontos, hogy a kormánypártiaknak nem egész negyede, míg az ellenzékieknek több mint négytizede felelt igennel: nemzeti-konzervatív körökben vagy kevesebb a meleg, vagy kevesebben vállalják fel. Ha feltételezzük, hogy a biológia-genetika nem ismer politikát, vélelmezhetjük, hogy Fidesz–KDNP-s vonalon is ugyanannyi a leszbikus és homoszexuális, mint a szociálliberális táborban vagy éppen – lett légyen ez bármilyen megrázó – a Mi hazánk soraiban. Persze igazából még az sem eldöntött, mitől vonzódik valaki a saját neme felé. Mitől volt homoszexuá­lis Almásy László gróf, Caravaggio, Freddie Mercury, Csajkovszkij, Oscar Wilde vagy éppen Mensáros László, Tormay Cécile és Gobbi Hilda? A felmérés válaszadói, vagyis a magyar lakosság 30 százaléka szerint – talán nem meglepően – örökölt irányultságról van szó, míg bő egyötöd a lelki, környezeti hatásokkal, minden tizedik ember a neveléssel magyarázza a másság hátterét. Nagyjából ugyanennyien gondolják azt is, hogy a homoszexualitás döntés dolga, vagyis egyfajta választott magatartás. De azok is vannak 6 százaléknyian, vagyis több tízezren, akik szerint a reklám és a propaganda képes meleggé tenni az embert persze ugyanígy laposföld-hívő is indokolatlanul sok van, és szerencsére senki nem bántja őket ezért. (A válaszok közül ennél a kérdésnél egyébként több is szerepelhetett, és minden bizonnyal szerepelt is.) A homoszexualitás elfogadására kapott válaszok értékelése sem egyszerű feladvány. Bár az axióma, hogy a leszbikusokat valamiért jobban elfogadja a közösség: a nők szerelme éppen egyharmad számára teljesen természetes, míg éppen egyötöd tartja ezt visszataszítónak. Ezzel szemben a férfiak egymás iránti vonzalma egynegyednyi teljes elutasítással találkozik, míg 31 százalék tartja természetesnek. A legmegingathatatlanabbak mind a férfiak, és mind a nők egymás iránti vonzalmát illetően a 8 általánost végzett kormánypárti, nyugdíjas férfiak, míg a legbarátságosabbak a diplomás ellenzéki, nyugdíjas hölgyek. Az elfogadásban sokat számít a melegektől való távolság is: az emberek 64 százaléka tartaná elfogadhatónak, ha a szomszédjába homoszexuális pár lakna, és kétharmad a munkahelyen sem látna e közelségben kivetnivalót. Távolabbi családtag esetén már csak 61 százalék viselné ezt jól, és 51 százalékra olvad az elfogadás, ha a gyermek, testvér homoszexuálisával kellene megbékélni. Az elutasítás az utóbbi esetben felszökik egyötödre, míg azok aránya még csak 9 százalék, akik egy szomszéd meleg pártól is kiborulnának.
Egészen nagy kavarodást okoztak viszont a válaszadók számára, amikor a még hétköznapibb helyzetekbe kérdeztek bele a Publicus Intézet munkatársai. Mert vajon hogyan lehet egyszerre igaz, hogy miközben 74 százalék szerint fontos a homoszexualitás elfogadása, 72 százalék szerint nagyszerű, ha valaki coming outol és 63 százalék nem tartja visszataszítónak és természetellenesnek a másságot, aközben 62 százalék szerint rossz hatással van a fiatalokra a természetesség hangsúlyozása, és 87 százalék szerint nincs baj velük, de nem kellene felhívniuk magukra a figyelmet? Szemléletes, hogy ha azt kell eldönteni, hogy a homoszexualitás betegség-e, akkor a többség (45 százalék) így válaszol, míg kicsit kevesebben (43 százalék) látják természetes, az élettel együtt járó dolognak. A 8 általánost végzett (57 százalék), 45–59 éves (56 százalék) egyházhoz kötődően vallásos (66 százalék) kormánypártiak (59 százalék) vannak erről leginkább meggyőződve. Nem ismert, mennyien fogyasztanak közülük kormánypropagandát, ahol Ferenc pápát inkább gyalázni szokták, de a Szentatya szerint „mindannyian emberi lények vagyunk, és méltóságunk van. Nem számít, hogy ki vagy, vagy hogyan éled az életedet, a méltóságodat nem veszíted el. Vannak, akik a jelző miatt választanak ki vagy taszítanak el másokat – az ilyen embereknek nincs emberi szíve” – mondta ezt Stephen K. Amos meleg brit humoristának.
Szerző
Frissítve: 2019.08.25. 08:04

Kutyát a kórházba! De az emberek közé!

Publikálás dátuma
2019.08.20. 15:01
Terápiás kutya hospice kórházban
Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Segítik a betegek és a sérültek gyógyulását, az utolsó hetekben vigaszt nyújthatnak a haldoklóknak, a terápiás kutyákat mégis kizárják a kórházakból. Az országban csupán néhány olyan intézmény van, ahol esélyt kapnak: az egri kórházban a hospice mellett nemrég a rehabilitációs osztályra is beengedték őket. Flow, a terápiás border collie nyomában jártunk.
Szinte elvész az ágyban a madárcsontú, szigorú tekintetű asszony, ám azonnal felderül az arca, amikor simogatni kezdi Flow-t. A border collie gazdája, Kapaló Éva évek óta tart kutyás terápiát az egri Markhot Ferenc kórház hospice osztályán. „Jó lenne, ha máshol is lenne ilyen, mert visszaadja az ember hitét. Nekem is voltak kutyáim, mindig befogadtam a kóbor állatokat, akik aztán nagyon hűségesek lettek. Szerettem őket, szinte nekik éltem” – emlékszik vissza Gönczy Zsuzsanna, miközben vékony ujjaival simogatja az állatot. Flow finoman bújik hozzá. Ügyes volt, jár neki a jutalomfalat. Évával, a felvezetővel egy órán át járnak körbe az osztályon, és aki nyitott rá, simogathatja vagy akár játszhat is az állattal.  „Flow nagyon bújós kutya, akinek már az anyukája, Zoya is erre az osztályra járt segíteni” – meséli Éva, akinek Flow már a negyedik terápiás állata. Miközben egyik kórteremről a másikra járunk, kiderül, hogy 2011-ben Fannival, egy hatéves magyar vizslával kezdett a kórházban. „Utólag belegondolva bátor döntés volt, hogy alig 19 évesen, kezdőként a mély vízben, a hospice osztályon kezdtem dolgozni, de már akkor is ez volt a szívem csücske. Egy korábbi tanulómtól, aki elkísért a kórházba, gyakran megkérdeztem, hogy biztosan itt akar-e indulni. Nem akartam, hogy nagyon megterhelje a munka, mert tény, hogy vannak nehéz pillanatok. Mikor készül egy-egy kép, majd legközelebb már csak üres ágy fogad, az megterhelő mindkettőnknek” – mondja Éva, aki a hospice mellett a Szala-parti sérült gyerekek óvodájában és iskolájában is vezet négy csoportot.   

Felejthetetlen történetek

A műemléki épület kórtermeiben messze nem a legmodernebbek a körülmények, a dolgozók nyitottsága és kedvessége viszont párját ritkítja. Itt nincs fluktuáció. Kovás Judit főnővértől megtudjuk, most 25 beteg fekszik náluk, több embert nem is tudnának ellátni. Pedig igény lenne rá. Akiknek szerencséjük van, rögtön bekerülnek, másoknak heteket kell várni, mire felszabadul egy ágy. Nem ismerek senkit az osztályon, de így is összeszorul a gyomrom, ahogy járom a folyosót. Valószínűleg mindenki így érez, aki hozzátartozóként már megfordult egy hospice osztályon. De itt sem minden csak a halálról szól. Meghallgatom annak az idős házaspárnak a történetét, akik 50 év együttlét után az osztály udvarán újították meg esküvői fogadalmukat. A nem mindennapi eseményen készült fénykép ma is kint lóg az osztály falán. „Nagyon megható volt, a bácsi találta ki, hogy szeretné megerősíteni ezt a szövetséget. Az egész család eljött. Akkor még csak a néni volt a betegünk, később a bácsi is ide került. Egy kétágyas szobában feküdtek. Elsőként a néni ment el, nem sokkal később a férje is követte” – emlékszik vissza Kovács Judit. Később megakad a szemem egy másik képen: idős férfi óriási tortával, rajta szám: 99. Boldognak tűnik. Nemcsak a fotókon, a betegeken is látni az örömöt, mikor Flow beszalad a szobákba. Van, akit már ismerősként köszönt, felugrik az ágyára, várja, hogy simogassák. Az udvaron egy pizsamában üldögélő bácsihoz is odalohol. A beteg láthatóan örül a találkozásnak, pár perc múlva már dobálja is neki a csipogós labdát. „Nagyon szeretik őt a betegek, van, aki külön a kutyusnak hozat be ételt, amivel meglepheti. Egy-egy ilyen kapcsolat végét az állat is megérzi. Nemegyszer láttuk már, hogy a kutya kereste a beteget, aki korábban ott volt. Látszott rajta, nem érti, mi történt” – meséli Kovács Judit. A főnővér maga is boldog tulajdonosa egy border collie-nak, akit terápiás kutyának szeretne kiképezni. Ha sikerül, hétfőtől péntekig vele lesz az osztályon. Ezzel az országban ő lenne az első olyan terápiás állat, aki egész nap a hospice osztályon van.  

Négylábú segítség a rehabon

Azt, hogy egy kutya milyen pozitív hatással van a betegekre, a szomszédos szárny dolgozói is észrevették. Idén májusban végre a mozgásszervi rehabilitációs osztályon is elindult a kutyaterápia. Az első 30 alkalom finanszírozását egy ortopéd műszerész ajánlotta fel, ezután a kórház saját költségvetéséből biztosítja a heti egyalkalmas foglalkozások anyagi hátterét. Ezzel az egri kórház is bekerült a területen úttörő intézmények szűk körébe. A módszertől ugyanis az ország legtöbb egészségügyi ellátója elzárkózik; leginkább higiéniai szempontokkal utasítják el az állatos terápiát. Pedig, ahogy azt a helyszínen megtudjuk, az állatok fontos szerepet töltenek be a betegek motiválásában, pszichés állapotuk javításában, és segítik, hogy eredményesebb legyen a terápia. Volt például olyan, súlyos stroke-on átesett, fél oldalán bénult beteg, aki addig nem használt kezét emelte föl, hogy megsimogassa a terápiás ­kutyát. Az egri kórházban más, különlegesnek számító terápiákkal is próbálkoztak már. 2014-ben és 2015-ben például az önként vállalkozó, ambuláns kardiológiai betegek számára tartottak zeneterápiát. „A kísérleti jelleggel végzett foglalkozások eredményesnek bizonyultak. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a terápia normalizálja a vérnyomást, a keringést, a pulzust, megnyugtatja a beteget, boldogsághormonokat szabadít fel” – tudom meg Szegedi Erzsébettől, a kórház sajtósától. „Igazi sikertörténet, hogy Évának sikerült bejutnia a rehabilitációs osztályra! Ez általában elég nehéz, sok akadályba ütközünk” – mondja Tervey Viktória, a 2012-ben alakult Doktor Mancsok Alapítvány elnöke, terápiás kutyafelvezető. Őt keresték már a kistarcsai kórházból is, de egyelőre nem sikerült megoldani, hogy oda is mehessenek. Olyan erős az ellenállás, hogy egy kollégája például egy gyermekpszichiátriai osztályra járt, de a kutyát sosem engedték be az épületbe, mindig a gyerekeknek kellett kimenni hozzá az udvarra. „Egyértelmű, hogy fertőző vagy műtétből lábadozó betegekhez nem mehetünk, de egy rehabilitá­ciós vagy pszichiátriai osztályon lehetne haszna ezeknek a terápiáknak, és nem gondolom, hogy egy rendszeres állatorvosi ellenőrzésen részt vett kutya bármilyen szinten veszélyt jelentene” – mondja Viktória.   

Tesztelt kölykök

Az állatokat a sérült gyerekeket nevelő intézményekben is szeretik, Viktória is egy ilyen helyen készült fel a terápiás vizsgára, Nelly nevű golden retrieverével. A terá­piás állatok kézjelek alapján is irányíthatók, így olyanokkal is jól dolgoznak, akik nem tudnak beszélni. Arra a kérdésre, hogy mely fajták a legalkalmasabbak a feladatra, Viktória úgy válaszolt: nem a fajta, hanem az egyed a meghatározó, de tény, hogy vannak olyan fajták, amelyek egyedei közül nagyobb számban kerülnek ki terápiás kutyák. Ilyen például a labrador, a golden retriever és a border collie. Egy német juhász már kevésbé esélyes, hiszen ő inkább csak a gazdájára hallgat, idegenek nehezen irányítják. Vannak speciális tesztek is, amelyekkel már az alomban lehet vizsgálni a kiskutyákat, megállapítani, hogy közülük nagy valószínűséggel melyek lesznek al­kalmasak erre a munkára. Ilyen teszteket egyébként Kapaló Éva is végez, border collie-tenyésztőként sokan épp tőle viszik el későbbi terápiás kutyájukat. Sőt egy keresőkutya és egy epilepsziás beteget segítő állat is az ő kenneléből származik. A kölyöktesztek után azonban még hosszú az út odáig, hogy egy kutyus igazi terápiás segítő lehessen. Mányik Richárd Magyarországon az első mozgássérült-segítő kutya gazdája, segítőkutya-kiképző, parasportoló. Tőle tudjuk meg: az alapengedelmesség után egy év, mire le tudja tenni egy kutya az úgynevezett temperamentumfelkészítő vizsgáját. Ezután jön egy záróvizsga, mikor már csoportban kell dolgoznia. „Magyarországon a világon egyedülálló módon szabályozott a vizsgáztatás és a kutyaterápia, az engedélyt is csak két évre adják ki, ezt követően hosszabbítani kell” – mondja a szakember. Már csak terápiás kutyákból kellene több, sokkal nagyobb rá az igény az iskolák, óvodák, sérülteket ellátó intézmények részéről, mint amit jelenleg teljesíteni tudnak. Remélhetőleg idővel a kórházak is nyitottabbak lesznek, hiszen ez a betegek gyógyulását is segítené.

A kutyát is bevonják a gyakorlatokba

Míg a hospice osztályon inkább látogató terápiákat tartanak, ahol a cél a betegek hangulatának javítása, addig ott, ahol a rehabilitáció a lényeg, már a kutyát is bevonják a gyakorlatokba. A gyerekek például sokkal lelkesebben csinálják a gyakorlatokat akkor is, ha esetleg unalmas vagy fájdalmas a mozgás. Előfordul az is, hogy óvodába vagy iskolákba látogat a terápiás kutya, ilyenkor az állat is része lesz az órának: velük motiválják a gyerekeket. Neki olvasnak például fel, ami kutatások szerint nagyon eredményes, ilyenkor sokkal kevésbé stresszelnek a gyerekek. 

Szerző
Frissítve: 2019.08.20. 15:04