Gulyás Gergely;Andy Vajna;Káel Csaba;

2019-08-23 12:54:51

A Müpa vezérigazgatója lett Andy Vajna utódja

Filmügyi kormánybiztossá nevezték ki Káel Csabát, az egykori kormányzati PR-cég, az Ezüsthajó Kft. hajdani első tisztjét.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) vezérigazgatója lesz az új filmügyi kormánybiztos szeptember 1-jétől. Az MTI beszámolója szerint Gulyás Gergely úgy fogalmazott: Káel Csaba alkalmas arra, hogy eleget tegyen a kormánybiztosi feladatok ellátásának a Müpa vezetése mellett is, és megfelelő válaszokat adjon azokra a kritikákra, amelyek például a történelmi filmek készítésének hiányával kapcsolatban merültek fel.

A történelmi filmek felemlegetése Káel újabb tisztsége kapcsán meglehetősen pikáns. Az első Orbán-kormány idején, miközben magyar játékfilmek gyártására évente mintegy 400 millió forint jutott, a millenniumi filmprodukciók 2,5 milliárd forintot kaptak – ez az összeg gyakorlatilag a Bereményi Géza által rendezett Hídember és a Bánk bán költségvetésére volt elegendő. Utóbbi operafilmet Káel Csaba rendezte 2001-ben, producere az azóta elhunyt Wermer András, Orbán Viktor egykori kommunikációs tanácsadója – a korábbi Fidesz-kampányok egyik kulcsfigurája – volt, a filmet gyártó és forgalmazó cég, az Ezüsthajó Kft. többek között az Országimázs Központ egyik állandó beszállítójaként is kimerítette a kormányzati PR-cég fogalmát. Káel korábban is rendezett tévé- és dokumentumfilmeket, de azok nem keltettek akkora feltűnést, mint annak idején a Bánk bán, amely már a bemutatása előtt az érdeklődés középpontjába került. A film költségvetését ugyanis eredetileg 680 millió forintban jelölték meg, ám ennek ellenére a cég 766 millió forint támogatást kapott – miközben az Ezüsthajótól kiszivárgott egy 544 millió forintra tervezett költségvetés is. A végső változatban több tételt – így az Ezüsthajó szervezési díját – kétszer is felszámoltak, megismételtek és elrejtettek a sorok között. (Az ügyben volt vizsgálat, majd nyomozás is, amelyet elévülés miatt 2007 őszén lezártak. A Hídember költségvetésének túlzásait még az első Orbán-kormány kulturális minisztériumának revizora állapította meg.)

Az Ezüsthajó további filmes munkája az volt, hogy a miniszterelnök és a kormánytagok közszereplését, utazásait örökítette meg, három év alatt 580 millió forintért. (Ebben az összegben nem volt benne a havi 1,3 millió forintos készenléti díj.) Az Országimázs Központ által működtetett archívum részére 312 film készült, az alkotásokat akkor három év alatt 62-en nézték meg. Káel Csaba 2011. március 17-től a Müpa vezérigazgatója, elődje, az azóta elhunyt Kiss Imre megromlott egészségi állapota miatt mondott le. 2015 tavaszán erősítették meg ezen a posztján, a Müpa élén 2021. március 16-ig állhat.