kormányalakítás;Olaszország;

2019-08-24 08:53:50

Megkezdték a kormányalakítási egyeztetéseket Olaszországban

Keddig kapott határidőt a két legnagyobb politikai ellenfél.

Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője és Nicola Zingaretti, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára péntek este találkozott egymással, miután a két párt tárgyalásokat kezdett egy esetleges közös kormány megalakításáról, amire az olasz államfő keddig adott időt - írja az MTI.

Az M5S forrásai szerint Luigi Di Maio azt szorgalmazta, hogy az esetleges közös kormány miniszterelnöke a kedden lemondott Giuseppe Conte legyen, vagyis az M5S és a PD egy második Conte-kormányt hozzon létre. Giuseppe Conte nevét javasolta órákkal korábban Beppe Grillo, az M5S egykori alapítója is. Blogbejegyzésében kiváló politikusnak minősítette Giuseppe Contét, akit - Grillo szavaival - nem lehet "matricaként" eltávolítani.

PD-információk szerint Nicola Zingaretti ezzel szemben váltást sürgetett, politikai fordulatot az eddigi kormányzáshoz képest. Az M5S és a PD vezetője egy római magánlakásban találkozott és több mint egy órát tárgyalt.

Ezt megelőzően a két párt delegációi egyeztettek egymással két órán át a római képviselőházban. A PD-küldöttséget vezető Andrea Orlando, a balközép párt főtitkárhelyettese a megbeszélés után úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy "nincsenek leküzdhetetlen akadályok" a két politikai erő közti megállapodás útján. Az egyeztetések első fordulóján a szociális intézkedéseket érintették, valamint a környezeti politikát. A beszámolók szerint a következő találkozó témája a költségvetés lesz.

Az M5S képviselőházi frakcióvezetője, Francesco D'Uva szintén konstruktívnak nevezte az első hivatalos találkozót. Megjegyezte, hogy az M5S garanciákat vár a PD-től az olasz parlament létszámcsökkentésének elfogadására. Francesco D'Uva kijelentette, hogy ha a két párt kormányalakítása kudarcot vall, előre hozott választások lesznek Olaszországban. D'Uva hangoztatta, hogy az M5S semmilyen más politikai erővel nem folytat egyeztetést, tehát továbbra sincsen közeledés a párt és a Liga között.

A két eddigi legnagyobb politikai ellenfélnek számító olasz erő közeledése belső töréshez is vezethet mindkét pártban: a populista M5S "rendszerellenes" szárnya a PD-vel való egyezkedés helyett új választásokat szorgalmaz. A PD-nek a korábbi főtitkár, Matteo Renzi vezette szárnya kezdeményezte az M5S-szel való házasságot, a pártelnök és volt kormányfő, Paolo Gentiloni azonban szigorú feltételekhez, a többi közt az M5S-Liga kormány migrációs intézkedéseinek eltörléséhez köti a folyamatot.

Sergio Mattarella olasz államfő kedden fogadja ismét a parlamenti pártok küldöttségeit: az M5S-PD párostól kormányprogramot és miniszterelnök-jelölti nevet vár, a többi pártnak pedig arról kell nyilatkoznia, hogy támogatják-e vagy sem ezt az esetleges kormánytöbbséget. Az Il Messaggero olasz napilap várakozása szerint az államfő szerdán jelentheti be, hogy megvan-e a kormánytöbbség vagy előre hozott választások lesznek.

Matteo Salvini, a Liga elnöke továbbra is közösségi oldalain nyilatkozik, azt hangoztatva, hogy nem zárkózik el a folytatástól az M5S-szel, de új programmal és új minisztercsapattal. Bejelentette, hogy az olasz ügyészség megszüntette az olasz civil szervezet Mediterranea Saving Humans hajójának, a Mare Joniónak a lefoglalását, és a jármű két hónap után visszatért a tengerre. "Remélem, senki sem akar egy olyan kormányt, amely megnyitja a kikötőket!" - jegyezte meg Matteo Salvini.

Felmérések szerint a kormányválság miatt a Liga a májusi európai parlamenti választásokon szerzett 34,3 százalékhoz képest valamelyest gyengült 31,3 százalékra, a PD támogatottsága a három hónappal ezelőtti 22,7 százalékról 24,6-ra emelkedett, az M5S-é pedig 17,1 százalékról 20,8-ra.

Az Il Giornale jobbközép napilap kommentárja szerint az M5S és a PD mindenben "fejet hajt" most egymásnak, hogy elkerüljék az urnás megmérettetést, amelyben a Liga "megsemmisíthetné" őket.

Massimo Cacciari baloldali filozófus-politikus úgy látja, kizárólag egy "rendkívül jól működő" közös kormány erősítheti meg az M5S-t és a PD-t, amelyek máskülönben ismét el fogják veszíteni a közelgő helyhatósági választásokat, és egyenesen előre hozott voksolásokhoz vezetik az országot. Rendkívül jó M5S-PD kormányzás pedig nehezen elképzelhető - mondta Massimo Cacciari.