Orbán-kormány;klímavédelem;oroszok;

2019-08-26 09:15:42

Ég a világ

Ha valakinek izzó levegő kerül a tüdejébe, az általában az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenved. Amennyiben az Amazonas-menti esőerdő valóban a Föld tüdeje, akkor… fölösleges folytatni: tényleg az életünkkel játszik mindenki, akinek ehhez a tűzhöz köze van. 

A magyar kormány a jelek szerint szeret a tűzzel (a fenti logika alapján: az élettel) játszani. Egy-egy ünnepinek szánt Áder- vagy Kövér-nyilatkozat után az ember egyszerre hiszi és reméli, hogy talán-talán elértük végre a mélypontot. De aztán meggyullad az erdő, és miközben a nagypolitika tisztességesebb szereplői azon morfondíroznak, hogy mivel tudnák rászorítani Brazília elnökét az egész bolygót fenyegető erdőpusztítás megfékezésére, az Orbán-kabinet szép csöndben jól bevásárol a brazíliai marhahúsból. A dél-amerikai őserdőket jellemzően a marhák, pontosabban a marhatenyésztésből hasznot húzó, Bolsonaro elnökkel cimboráló nagygazdák kedvéért szokták felégetni, és aki épp a formálódó nemzetközi bojkott idején köt üzletet az erdőgyilkosokkal, azt erkölcsi értelemben, a lényeget tekintve semmi sem különbözteti meg azoktól, akik a lángot föllobbantották. 

Ha már az erkölcsnél tartunk: Oroszország a Krím-félsziget elfoglalása és a független Ukrajna szerződésszegő megtámadása miatt szintén bojkott alatt áll, ami azonban a mi morális kérdésekben sziklaszilárd vezetőinket mégsem akadályozta meg abban, hogy az európai szabályokat megkerülve atomerőművet és metrót vásároljanak tőle. Mondjuk az a szankciórendszer, amely simán lehetővé teszi az atom- és a metróbizniszt annak ellenére, hogy a paksi ügyletet finanszírozó bank több vezetője név szerint is uniós tiltólistán van, Lázár János egykori miniszter ma is érvényes szavaival „annyit is ér”. 

Ahhoz azonban talán tényleg érdemes lenne kormányoldalról némi magyarázatot fűzni, amikor például a sikertelen elszámoltatási tevékenysége után a külgazdasági tárcánál levezető Budai Gyula az egyik kormányközeli örömhír-portálnak nyilatkozva, az uniós szankciókról szólván Putyin és az orosz gazdaság erejét dicséri, az európai (és a magyar) termelőket pedig apokaliptikus jóslatokkal fenyegeti. A látszat ugyanis egyre inkább az, hogy az Orbán-csapat ezekben a játszmákban a józan észt és a nemzeti érdeket is félretéve a saját politikai barátaihoz láncolja magát is meg az országot is. Aminek – hogyha mondjuk a brazil elnökkel szemben tényleg összefognak azok az államok, amelyek jog szerint, papíron amúgy a szövetségeseink – aligha lehet jó vége. 

És ez még csak a makroszint, de van a problémának egy sokkal földközelibb nézete is. Amikor néhány év múlva itt ülünk majd a kiégett, felforrósodott, emberi életre mindinkább alkalmatlan világunkban – nem is a gyerekeink jövőjéért, hanem a saját életünkért rettegve –, és a fiaink-lányaink megkérdezik: „apa, te mit tettél azon a nyáron, amikor Brazíliában leégett az őserdő?”, nem biztos, hogy díjazzák majd azt a választ: „semmit, mert a miniszterelnök azt mondta, hogy 2050-ig nincs dolgunk a klímával”.