CT-k a centrális erőtérben

Karácsony Gergely legújabb kampányötlete – stadionépítés kontra kerületenként egy CT – nagyon is helyénvaló lenne, csak éppen megvalósíthatatlan kormánybuktatás nélkül. Nagyon valószínű, hogy Tarlós eltűnésére kevesen vágynak nálam inkább, úgyhogy egyáltalán nem vetem meg a bármi áron hozható ellenzéki szavazatokat. Mindössze arra szeretném irányítani a figyelmet, hogy a győzelem megszerzése kutya füle ahhoz képest, ami a legszerényebb, legszükségesebb pozitív változtatás eléréséhez kell. 
A CT ötlet mint a híres „állatorvosi ló” mutatja a nehézségeket. Tételezzük föl, hogy Budapest 23 kerületéből egyben sincs CT. (Közel sem állunk ilyen rosszul, majd mindegyikben van.) A 23 berendezés megvásárlása és telepítése kevesebbe kerül, mint a Puskás stadion építési költségeinek 3, azaz három százaléka. Ennek hozzávetőleg a duplájáért lehetne egy éven át, napi 24 órában üzemeltetni a 23 új készüléket. Ez valószínűleg azt eredményezné, hogy a „valós” igényeket 24 órán belül teljesíteni lehetne. 
Csakhogy a működtetés finanszírozása államosítva és végsőkig központosítva van. A kormány (valamely szerve) dönti el, hogy a gépeken havonta hány vizsgálat végezhető. Ez lényegében központi „hasra ütéssel” határozódik meg, az igényektől és a kapacitástól függetlenül. Ezt hívják TVK-nak, azaz teljesítmény volumen korlátnak. Ami rossz értelemben vett takarékosság, szigorúbban fogalmazva a befizetett járulék ellopása, nem mellesleg a „társadalmi szerződés” megszegése. Azonban jelenleg törvényes. 
Ha ez megszűnne, alighanem új gépre nem is volna szükség. De nem szűnik meg, csak majd a NER-rel együtt. Vagyis az önkormányzatok csak akkor végeztethetnek vizsgálatokat az új CT készülékekkel, ha a régebben társadalombiztosításnak nevezett intézmény vállalja, hogy kifizeti a vizsgálatok árát. Ezt az önkényes folyamatot befogadásnak nevezik, és a korrupció jeles forrásának számított kezdettől fogva. A NER-ben de facto nincs már TB, a befogadásról és a folyamatos finanszírozás mértékéről a központ (centrális erőtér) dönt. Keze hajlik, amerre hajlik. 
Vagyis teljesen mindegy, hány üzemkész CT akarja kielégíteni a jogos igényeket, a kormány törvényesen tagadhatja meg a finanszírozást, új gép esetén a befogadást még annál is könnyebben. És ez az egészségügyben általános. A központot semmi sem ösztökéli arra, hogy foglalkozzon az igényekkel, horribile dictu, megpróbálja kielégíteni azokat. Talán csak a lelkiismeret, ami meg - mint a fehér holló. A szerző orvos
Szerző
Haskó László

Gyenge kéz

Nem egészen egy hónapja a moszkvai rendőrség a nőket és öregeket sem kímélve verte szét az ellenzék tüntetését. Akkor ezt írtuk: "A nyári szelek... meglibbentették a rezsim legkényesebb pontját takaró fügefalevelet, és láthatóvá vált, milyen piciny a putyinizmus férfiassága. A Kremlből a magabiztos szólamok és a globális ambíciók ellenére már egy ötvenezres békés tüntetés is pánikreakciót vált ki." Az oroszországi önkormányzati választások eredményéből látszik, hogy igazunk volt. Bár a moszkvai dumában többségben marad a nemzeti együttműködés ottani rendszerét jelképező Egységes Oroszország párt, és a valódi ellenzéknek végül csak három vagy négy képviselője lesz a 45 tagú testületben, ám ehhez erőszakra volt szükség.
A politikai öregedés jeleit mutató Vlagyimir Putyin megerőszakolta az általa íratott választási törvényt, amikor a helyi hatóságok kitalált okokra hivatkozva kizárták az Alekszej Navalnij ellenzéki vezetőhöz köthető jelölteket. Utóbbiaknak egy belső felmérés szerint kilenc körzetben volt győzelmi esélyük, amivel a hatalom pártja formálisan akár kisebbségbe is kerülhetett volna a fővárosban. Az Egységes Oroszország végül 25-öt tudott megtartani korábbi 40 mandátumából, amit ilyen körülmények között nehéz diadalnak tekinteni. 
A moszkvai demonstrációk elfojtásához rendszeres és tömeges erőszakra volt szükség. Arról már nem is beszélve, hogy a mongol határhoz közeli Tuva környékén, mint egy cowboy-filmben, lovasok nyitottak tüzet az ottani szavazást ellenőrző megfigyelők és újságírók kisbuszára. Ezek a jelek megerősítik feltételezésünket: a Kreml fél, mert a gumiboton kívül egyre kevesebb eszköze marad a lakossági engedetlenség kezelésére. A Krím elfoglalásával keltett hazafias hullám ellaposodott, ellenben nő a düh a nyugdíjkorhatár emelése és a gazdaság stagnálása miatt. A nagyvárosiak és a fiatalok modern, demokratikus Oroszországot szeretnének, az erős kéz politikáját pedig paradox módon a gyengeség jelének látják.

Elégedettségi index

Ott tessék várakozni. Nem tudom. Tessék megnézni, hányan várnak még. Majd szólítjuk. Most fél tíz van, délig ügyeletesek vagyunk. Ha szomjas, ott ihat vizet a ballonból. Hány éves a bácsi? Kilencvenegy? Gratulálok. És mi történt? Elesett? Ha megjön a doktor úr, lesz cété. Nem tudom, tessék megnézni, hányan várnak még. Ha szomjas, ott ihat vizet a ballonból. Mosdó? A folyosó végén. Nem, nincs papír, a betegek mindig elviszik, ha kitesszük. Papír zsebkendőt tud venni az automatából, a folyosó végén balra. Nyugodtan elmehet, még nem jött meg a doktor úr. Ne tessék mozogni. Nyögni se tessék! Tessék nyugodtan feküdni a bácsinak! Tudja mozgatni a lábát? Fáj? Hát igen. Hoztak fájdalomcsillapítót? Nem, nekünk is van, csak gondoltam, a bácsinak van sajátja, amit megszokott. Mindegy, majd az osztályon adnak neki, ha felviszik. Most kitoljuk a folyosóra, ott tessék várakozni. Nem tudom, még nem jött meg a doktor úr, a cétét csak ő értékelheti ki. Ha szomjas, ott ihat vizet a ballonból. Nem tudom, fogalmam sincs, látja, ennyien vagyunk. Hány éves a bácsi? Kilencvenegy? Szép kor. Ott tessék várni a folyosón, az ágy mellett, ha megjön a doktor úr, majd szólítjuk. Melyik doktor urat? Ja, ő itt volt, de fel kellett mennie az osztályra, mert ott is ő az ügyeletes. De ha szomjas, ott ihat vizet a ballonból. Hogyhogy melyikből? A folyosó végén. Nincs benne? Akkor próbálja meg az automatát a másodikon. Nem, sajnos én nem tudok itt maradni a bácsi mellett addig, de a doktor úr mindjárt jön. Tessék venni egy nagy levegőt, most átemelem a bácsit az ágyra. Egy… kettő… háá...rom! Ugye, milyen ügyesek vagyunk? Na, bátyám, ez is megvolna. Kapaszkodó? Milyen kapaszkodó? Ja, amelyikkel fel tetszik tudni ülni? Ebben a kórteremben csak ilyen régi ágy van, de hozok pólyát, abból tekerünk húzódzkodó kötelet. Nehezebb, igen, de a jó szándékot kell nézni, ugye? Nem szomjas a bácsi? Csak mert olyan száraz a szája széle. Nincs ereje inni? Akkor talán be kéne kötni neki egy infúziót. Nem, azt csak a nővérke tudja. Kint ülnek a pultnál, velük tessék megbeszélni. Mit szed a bácsi? Elhozták? Minden itt van? Csak hagyja ott a zacskót az ágy szélén, majd elvisszük, és kiadagoljuk. Altatóval alszik? Hozott neki? De persze, a doktornő is felírhatja, de jobb, ha behozza. Pisikéltünk már ma? Kaki volt? Ka-ki! Tetszik érteni? Hogy a bácsi nem hülye, csak rosszul hall? Bocsánat, nem akartam megsérteni, csak hát a kilencvenegy év az kilencvenegy év. A hűtőbe most ne tessenek pakolni, nem működik. A tízesben van jó hűtő, a nyolcasból az alsó polcot használhatják. Az alsó polc bal oldalát, a jobba a kilencesből hozzák a romlandót. A doktor úr holnap jön, megnézi, és akkor majd kiderül, hogy mi lesz. Én sajnos nem mondhatok semmit, de ne tessék idegeskedni, itt jó kezekben lesz a bácsi. Mindjárt jön a vacsora. Tetszik szeretni a párizsit? A fogacska kivehető? Majd vigyázunk rá. MENNYIRE VOLT ELÉGEDETT A KÓRHÁZBAN KAPOTT ELLÁTÁSSAL? (INSTRUKCIÓ: ÉRINTSE MEG NAGYON RÖVIDEN A KIVÁLASZTOTT FEJECSKÉT.  :-)    :-/    :-(
Szerző
Kövesdi Péter