Karácsony Gergely;Tarlós István;Publicus;

2019-09-17 06:35:00

Tarlós-Karácsony: 37-34

Sokan még nem döntöttek, mindenesetre Berki Krisztiánt senki nem választaná.

Szűk egy hónappal az október 13-ai választás előtt három százalék a különbség Tarlós István és Karácsony Gergely között – legalábbis erre jutott a lapunk megbízásából mérő Publicus Intézet. A közvélemény-kutató cég szerint a főváros választókorú népességének 37 százaléka támogatja a kormánypárti, míg 34 az ellenzéki főpolgármester-jelöltet. A független Puzsér Róbert négy százalékra számíthat a Publicus szerint, míg a médiaceleb Berki Krisztiánt senki sem választotta az intézet ezerfős mintájában. Két százaléknyian mindenesetre sem Tarlósra, sem Karácsonyra sem pedig Puzsérra nem húznák be az x-et október 13-án. A megkérdezettek három százaléka mondta azt, hogy nem menne el szavazni, míg húsz százaléknyian nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni.

Figyelemre méltó, hogy a közvélemény-kutató cég szerint Karácsony Gergelyre a DK-sok nagyobb arányban voksolnának, mint az MSZP szimpatizánsa, pedig a szocialistákkal Karácsony pártja, a Párbeszéd már régóta szövetségben politizál. A Publicus arra jutott ugyanis, hogy a DK támogatóinak 95, míg a szocialisták szimpatizánsainak 91 százaléka szeretné Zugló polgármesterét Budapest élén látni. A Momentum támogatóinak – amely korábban állított saját főpolgármester-jelöltet Kerpel-Fronius Gábor személyében – 69 százaléka voksolna Karácsonyra. A Fidesz-KDNP szavazói közül kilenc százaléknyian választanák az ellenzéki politikust.

A kormányközeli Nézőpont Intézet a kabinethez közel álló Magyar Nemzetben publikált kutatást hasonló témában. E szerint Tarlós István a biztos szavazók ötven, Karácsony Gergely negyvenkettő, Puzsér Róbert hét, míg Berki Krisztián egy százalékára számíthat.