Soltész Miklós;Szekszárd;politikai pedofília;

2019-09-24 19:52:19

Soltész Miklós ezúttal szekszárdi óvodásoknak tartott beszédet

A kicsiknek most nem kellett imádkoznia a nemzet vezetőiért, de egy órán át hallgathatták az egyházügyi államtitkárt és politikus társait.

Csak pár nap telt el azóta, hogy Soltész Miklós hatszáz gyerekkel mondatott imát az Orbán-kormányért, de a kampányban nincs leállás: az egyházi ügyekért felelős államtitkár kedden ismét gyerektársaságba került – ezúttal Szekszárdon, a Wunderland német nemzeti óvoda csoportnyi óvodása és egy-két szülő előtt méltatta az óvoda frissen újrafestett játékvárát. 

Az MTI szerint az eseményen Soltész az óvodapedagógusok munkáját hangsúlyozta – mint mondta, fontos, hogy a gyermekeket sokan segítsék abban, hogy a legteljesebb módon fejlődhessenek, és megkapják a szeretetet felnőtt korukra. Hogy a gyermekkorban megkapott szeretet miért nem fontos, ezt már nem részletezte Soltész, azt viszont jelezte,

Az óvodában beszédet mondott Ritter Imre, az Országgyűlés nemzetiségi bizottságának elnöke is: ő többek között arról beszélt, hogy ma nyolcszor annyi intézményt tartanak fenn nemzetiségi önkormányzatok, mint 2010-ben.

A beszédek apropója az volt, hogy a Wunderland óvodában az Emberi Erőforrások Minisztériumának 10 millió forintos támogatásával és a szekszárdi német önkormányzat 600 ezer forintos hozzájárulásával gyepszőnyeget cseréltek, udvari játékot újítottak fel és sófalakat helyeztek el a csoportszobákban.

A szekszárdi kampányeseményről beszámolt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is, aki hívatlan vendégként jött el a szerinte kínos és szomorú programra. „A politikai pedofil nem tud leállni” - írta Soltész beszéde kapcsán, és azt is megjegyezte, hogy a városban öt éve semmilyen fejlesztés nem történt.