Élet a budapesti hőszigeteken

A szegényebb régiók, városok kiszolgáltatottabbak az éghajlatváltozás negatív hatásainak – nem kizárólag a kevesebb pénz, hanem elsősorban a szemléletbeli lemaradás miatt. Budapest és Bécs összehasonlítása is azt mutatja, hogy ha melegszik az idő, a magyar főváros lakossága lényegesen rosszabbul jár.

Egy friss, kifejezetten a klímaválság kockázatait elemző KSH-tanulmány szerint „az éghajlatváltozás okozta sérülékenység egyik formája a hőmérséklet-emelkedéssel összefüggő hőhullámok számának, gyakoriságának és hosszának növekedése”. A várható hősokk szempontjából maga Európa sincs könnyű helyzetben – földrészünkön az átlaghőmérséklet 1 fokos emelkedése akár nyaranta akár tízzel is növelheti a kánikulai napok számát – ez azonban csak az átlag, a Magyarországot is magában foglaló középső nagyrégióban inkább 30 napos, vagyis egy hónapos növekménnyel kell számolni, ami a Földközi-tenger medencéjéhez teszi majd hasonlóvá a hazai nyári időjárást. A radikális változás ugyanakkor jelentős regionális különbségekkel érvényesül. Hogy egy-egy régiónak mekkora klímakockázattal kell szembenéznie, az a várható időjárási hatásokon túl is sokféle paraméteren, többek között a kitettségen és az alkalmazkodóképességen múlik. Az erős hatásokkal szembesülő, a változásokkal szemben eszköztelen területek vannak a legnagyobb veszélyben. Azon talán senki nem lepődik meg, hogy az ún. éghajlati sérülékenység a Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Békés megyék nagy részét lefedő délkeleti országrészben a legmagasabb, az viszont mindenképpen meghökkentő információ, hogy Budapest is az országos átlagnál sérülékenyebbnek számít.

A délkeleti térség a vásárlóerő szempontjából sem számít kiemelkedőnek – márpedig a gazdasági lehetőségek erősen meghatározzák a védekezés mozgásterét –, az erdőborítást tekintve viszont a hazai rangsor végén kullog: egy másik KSH-kiadvány, a Statisztikai tükör erdőgazdálkodási száma alapján épp az említett négy megye mutatja a legalacsonyabb arányú erdősültséget (ami többek között azt jelenti, hogy nem számíthat az erdők kiegyenlítő, az időjárási szélsőségeseket tompító klímaszabályozó funkciójára). Hasonló, vagyis a növényborítással összefüggő okok miatt számít kiemelten sérülékenynek Budapest is.

A Zürichi Egyetem néhány hete jelentős sajtóvisszhangot kapott kutatása szerint a magyar főváros klímája kifejezetten hátrányosan módosul a klímaváltozás következtében. Az európai nagyvárosokban harminc év múlva nyáron átlagosan 3,6, télen 4,7 Celsius-fokkal lesz melegebb, ami a magyar főváros esetében azt jelenti, hogy a mediterrán éghajlatú, Vardar nevű folyóját nyaranta rendszeresen „elvesztő” Szkopje időjárásához kell majd hozzászokniuk a nyári forróságot már ma is nehezen viselő budapestieknek. Ez leginkább Budapest földrajzi fekvésén múlik, egy másik hatásért viszont közvetlenül felelős a város (és az ország) politikai vezetése is.

Dezső Zsuzsanna, az ELTE Meteorológiai Tanszék adjunktusának kutatásai azt mutatják, hogy Budapest belső területein az épített környezet melegítő hatása (vagyis a hőszigetek kialakulása) nyomán egy átlagos nyári napon akár 4-5 fokkal is melegebb van, mint a külvárosban vagy a város körül. Más mérések szerint ugyanakkor a szomszédos Bécsben az azonos földrajzi szélesség és a hasonló vagy kedvezőtlenebb domborzat ellenére ez a különbség jóval alacsonyabb – nem éri el a 3 fokot –, ami alighanem szorosan összefügg azzal, hogy Bécsben 124, Budapesten viszont csak 6 négyzetméter az egy lakosra jutó zöldterület. Ez az állapot Budapest esetébe nem adottság, hanem olyasfajta káros örökség, amelyet a legutóbbi ciklusok fairtásai tovább súlyosbítottak. A magyar fővárosra a rendszerváltás óta mindig jellemző volt, hogy a parkok, játszóterek, sportpályák és egyéb zöldterületek túlságosan gyakran estek áldozatul a beépítésnek, az viszont új jelenség – 2010 óta, hogy a kormány a kiemelt beruházásokról szóló törvények többszöri módosításával, illetve az egy-egy különösen értékes közparkra vagy védett területre szabott jogszabállyal (Városliget-törvény, Normafa-törvény stb.) erős jogalapot is teremtett magának a dúláshoz.

Míg ugyanis korábban az civil és lakossági ellenállás révén sikerült egy-egy zöldterületet megmenteni, ma az államigazgatás az említett törvényeknek köszönhetően – ahogyan az például a Kossuth tér, a József nádor tér vagy az Orczy-kert esetében látszott – teljesen ki tudja vonni a szóban forgó beruházásokat a társadalmi kontroll alól: a favágások már azelőtt megkezdődhetnek (sajnálatos módon „jogszerűen”, bár az egészséges környezethez való jogot megsértve, ombudsmani állásfoglalás szerint alkotmányellenesen), mielőtt a lakosságnak lehetősége lenne a véleményét kifejteni vagy tiltakozni. A Kossuth téri hársfasor kivágásánál például az történt, hogy a fakivágási engedély előbb emelkedett jogerőre, mint ahogy a kötelezően előírt tájékoztatás után a fellebbezési lehetőség megnyílt volna – a fairtás ellen tiltakozóknak esélyük sem volt, hogy bármit tegyenek a kivágásra ítélt fák ügyében.

Hasonló Bécsben nem fordulhat elő: minden egyes fa kivágását részletes, alapos (helyszíni és elektronikus) tájékoztatás és érdemi konzultáció előzi meg, természetesen a jogi beavatkozás opciójával, és a folyamatnak minden esetben része a – nem 1:1 arányú, hanem a kivágott fával azonos biológiai produktumú – fapótlás előírása, illetve a végrehajtás transzparens végrehajtása és ellenőrzése is. Budapesten viszont épp a fentiek hiányát fizetjük meg a nyári napokon jobban felforrósodó városmaggal, az egészségtelenebb levegővel, a bécsinél sokkal több kánikulai megbetegedéssel és halálesettel.