Meglepetéscsapatok csatája a hetedik fordulóban

Publikálás dátuma
2019.09.28. 12:00

Fotó: Czagány Balázs / MTI
A Mezőkövesd minden előzetes várakozást felülmúlva, öt győzelemmel és egy vereséggel második a tabellán. Az új szezont új tulajdonossal és edzővel, nagy reményekkel kezdő Honvéd egy győzelemmel, öt vereséggel a kiesést jelentő tizenegyedik helyen áll.
Az eddigi két legnagyobb meglepetést okozó csapat találkozik egymással az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában. A Mezőkövesd minden előzetes várakozást felülmúlva, öt győzelemmel és egy vereséggel második a tabellán, ilyen jó kezdésre talán még a borsodiak sem számítottak. Ellenfelük, a Honvéd pont fordított mérleggel rendelkezik, ami legalább akkora meglepetés, mint a Mezőkövesd eddigi szárnyalása: az új szezont új tulajdonossal és edzővel, nagy reményekkel kezdő fővárosiak egy győzelemmel, öt vereséggel a kiesést jelentő tizenegyedik helyen állnak. 
A száz százalékos teljesítménnyel listavezető Fehérvár a négy, győzelem nélkül megvívott meccs után az előző körben a Debrecent 3-2-re felülmúló Újpestet fogadja. A címvédő FTC vendége a Kisvárda lesz. 

NB I., 7. forduló

Szombat: Mezőkövesd-Honvéd 17.00 Kaposvár-DVTK 17.00 ZTE-Paks 17.00  DVSC-Puskás Akadémia 17.00 (tv: M4 Sport) Fehérvár-Újpest 19.30 (tv: M4 Sport) Vasárnap: FTC-Kisvárda 16.00  (tv: M4 Sport)

MK: "szomszédba megy" az FTC

Csak három villamosmegállót kell utaznia az FTC-nek a labdarúgó Magyar Kupa hetedik fordulójában, amelynek tétje a legjobb 32 közé jutás. A szövetségben tartott sorsoláson eldőlt, hogy a fővárosi zöld-fehérek a BKV Előre vendégei lesznek. A címvédő Fehérvár Tiszaújvárosba látogat. Az élvonalbeli csapatok mérkőzései: BKV Előre (III. osztályú)-FTC Tiszaújváros (III.)-Fehérvár FC Tatabánya (megyei I.)-DVSC Ajka (II.)-Újpest Kazincbarcika (II.)-Honvéd Budaörs (II.)-ZTE Kozármisleny (III.)-Kisvárda Sényő (III.)-Mezőkövesd Dabas (III.)-DVTK Maglód (megyei I.)-Puskás Akadémia Tiszakécske (II.)-Kaposvár Salgótarján (megyei I.)-Paks A mérkőzéseket október 30-án rendezik, a továbbjutás egy találkozón dől el, döntetlen esetén kétszer tizenöt perc hosszabbítás következik, ha ez sem dönt, akkor jön a tizenegyes-párbaj. 

Szerző
Témák
labdarúgás NB I
Frissítve: 2019.09.28. 14:31

Berki Krisztián végül mégsem indul, de ennek ellenére ott lesz a válogatottal a stuttgarti világbajnokságon

Publikálás dátuma
2019.09.27. 17:07

Fotó: Catalin Soare / AFP
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok újabb sérülést szenvedett, így csak segítőként tarthat a válogatottal.
Újabb sérülést szenvedett, így az előzetes tervekkel ellentétben versenyzőként nem tud bemutatkozni a stuttgarti világbajnokságon Berki Krisztián - tudatta közleményében a Magyar Torna Szövetség. „Nagyon el vagyok keseredve - idézi a közlemény Berkit -, hiszen csütörtök késő este vált biztossá, hogy nem versenyezhetek a világbajnokságon. Múlt hét csütörtökön megkaptam az utolsó injekciómat, mivel az edzések közben sokszor volt fájdalmam, ezért így tudtam csak készülni. Hétfőn mindkét edzés nagyon jól sikerült, nem fájt a vállam, kedden – mivel nagymamám elhunyt és a temetésén voltam – nem edzettem. Szerdán is minden rendben ment, aztán csütörtökön a melegítéskor a vállkörzés során mintha beakadt volna a kezem, hallottam egy roppanást, és hirtelen nagy fájdalmam lett, a kezemet már nem tudtam 45 fok fölé emelni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hétfő délutáni tréning utolsó mozdulatánál olyan érzésem volt, mintha kiment volna a vállam és vissza, de semmi probléma nem volt utána, így nem is foglalkoztam vele.” Az olimpiai bajnok és mestere, Kovács István rögtön jelezték a problémát a gyógytornásznak és az orvosnak, akik minden további mozgástól eltiltották. Ettől függetlenül Berki így is kiutazik a világbajnokságra, a helyszínen segíti a csapatot. A világverseny után megműtik. Berkinek nyugalmi állapotban nem fáj a válla, de 45 fok fölé nem tudja emelni a karját, így az öltözködés is nehézséget okoz.
Szerző

Magyarország rendezi a 2022-es birkózó Európa-bajnokságot

Publikálás dátuma
2019.09.27. 14:46

Fotó: Németh Szilárd / Facebook
A Fidesz-alelnök Németh Szilárd a Magyar Birkózó Szövetség elnökeként jelentette be a hírt.
Németh Szilárd pénteken sajtótájékoztatót tartott az MTI szerint, itt elsőként a tokiói olimpiára kijutó sportolók 2,5 millió forintos támogatását ígérte meg, és át is nyújtotta a négy eddigi kvótaszerzőnek az erről szóló jelképes csekket. Aztán jelezte, hogy a tényleges kifizetések jövőre, a kvalifikációs időszak végén lesznek. Az MBSZ vezetője, aki egyben a Fidesz egyik alelnöke is, felhívta rá a figyelmet, hogy az olimpiai csapat tagjaival szerződést köt majd a szövetség, melyben a jogaikat és kötelességeiket fektetik le. Ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a sportolók minden támogatást megkapnak a sikeres felkészüléshez, a "pénz nem lehet akadály", ugyanakkor a birkózóknak meg kell felelniük bizonyos elvárásoknak, így például a központi felkészülés alól nem lehet kibújni. Ezután tért rá a nagy bejelentésekre, először közölte, hogy a szövetség október végén a Ludovikán U23-as vb-t, jövő márciusban pedig a BOK Csarnokban európai olimpiai kvalifikációs versenyt rendez. Nyilván a sor végére hagyta a csattanót: 2022 tavaszán Európa-bajnokságnak ad otthont Magyarország, amely legutóbb 2001-ben volt kontinensbajnokság házigazdája. Az elnök külön kiemelte Bacsa Péternek, a magyar szövetség ügyvezető alelnökének szerepét a rendezés elnyerésében. A nemzetközi szövetség vezetőségébe csaknem egy éve bekerült Bacsa nagyon komoly és eredményes munkát végez, amit bizonyít, hogy a nur-szultani vb-nek a versenyigazgatója volt, és ugyanez lesz a szerepe a tokiói olimpia birkózóversenyein is - ismertette.
Szerző