Tudomány;NASA;űrutazás;

2019-10-16 18:46:44

Bemutatta az új űrruhákat a NASA

Az xEMU gyakorlatilag egy személyre szabott miniűrhajó lett, ami a világűr barátságtalan környezetében is visszaadja a földi létfeltételeket.

A NASA bemutatta az első női űrruhákat (és azok férfi változatait), amiket kifejezetten az Artemis-programra terveztek. Az utazás célja, hogy 2024-ben eljuttassa a Holdra az első női és a következő férfi asztronautát. A két új modell, az xEMU (Űreszközön Kívüli Felfedező Mobilitási Egység) és az OCSS (Orion Legénységi Túlélőrendszer). Az xEMU hasonlóan néz ki, mint a korábbi NASA-űrruhák, az alapvető tulajdonságok, amelyek megvédik az űrhajóst a vákuumtól és a kozmikus sugárzástól, megmaradtak. Az xEMU gyakorlatilag egy személyre szabott miniűrhajó lett, ami a világűr barátságtalan környezetében is visszaadja a földi létfeltételeket.

Az xEMU lehetővé teszi, hogy a viselője elérje a törzsét (ez eddig nem volt így), és a feje fölé emelhessen valamit (szintén új lehetőség). Az is óriási újítás, hogy a szkafandert könnyen cserélhető részekből rakják össze, így ha megsérül, gyorsan és olcsón lehet majd helyrehozni. Ráadásul felvenni is könnyebb: nem kell hozzá külső segítség, egyszerűen a hátán található résen keresztül lehet belebújni. A kommunikációs csatornák is javulnak: a mikrofon és a hangszórók sokkal jobb minőségűek, a kamerát is lecserélték, így lehetséges lesz majd szép képpel élőben bejelentkezni a Holdról. Az OCSS-ről egyelőre nem tudni sok mindent, egyelőre annyit, hogy űrhajón belül használják majd a fellövésnél és a visszatérésnél, és a magas kockázatú szituációkban, jelentsen ez bármit is. A ruha tűzálló, nagyon könnyű benne mozogni, a sisakot pedig biztonságosabbra fejlesztették. Az OCSS-ben akár hat napig is képes túlélni egy űrhajós. A szín azért lett ilyen élénk narancssárga, hogy az asztronautákat könnyebb legyen kiszűrni messziről is a Földet érés után, akár az óceánban is. Ez lesz az első olyan űrruha, amit tényleg méretre szabnak, ezért bármilyen magasságú és alkatú űrhajós használhatja.