Magyar szál

Ha van valami, amiből ki kellett volna maradni, az Trump és Putyin románca. Ha van valami, amiből még inkább, az az amerikai elnök elleni impeachment. Nem sikerült. Az elnök esetleges leváltásával kapcsolatos kongresszusi meghallgatáson elhangzott, hogy az Orbán Viktorral folytatott négyszemközti megbeszélés után Trumpot végképp nem lehetett többé rávenni az Ukrajnának szánt katonai segély engedélyezésére. Vagyis Orbánnak köze van az ukránellenes, Oroszországnak kedvező amerikai politikához - ami miatt Trumpot akár ki is akolbólíthatják a Fehér Házból. Lábjegyzet lesz a történelemkönyvekben.
Akár leváltják Trumpot, akár nem, a magyar miniszterelnök körül mind áthatóbb a Krásznaja Moszkva kölni szaga. Ez nemcsak az amerikaiakra lesz riasztó hatással, de az európai szövetségesekre - így a balti és a visegrádi országokra - is. Orbán már megint túl messzire ment. Akárcsak a Juncker-ellenes plakátokkal, a Strachéval való fotózkodással, Salvini ajnározásával, az európai szélsőjobb győzelméről szóló jóslattal, az Angela Merkel utáni korszakra való elsietett készülődéssel vagy az Európai Néppárt megosztására tett kísérletével. A hívei által már-már külpolitikai zseninek kikiáltott kormányfő sorozatosan téved, vágyait összekeveri a valósággal. 
Nem is nagyon lehet ez másként, hiszen körülötte már régóta nincs senki, aki figyelmeztetni merné a valóságra, a külügyi tárcát pedig sikerült nagyjából az 50-es évek közepének színvonalára zülleszteni: politikai értelemben szuperlojális, amúgy fogalmatlan zöldfülüek próbálják meg kitalálni, mit akar hallani a főnök. Az impeachment magyar szála garantálja, hogy Orbán hónapokon keresztül negatív szövegkörnyezetben szerepeljen. Eddig is borzalmas sajtója volt, most még borzalmasabb lesz. Ehhez jön még a jövő héten Putyin. Még jó, hogy nem november 4-én.

Zavar a Fideszben

Mintha a közvéleményt akarná zavarba hozni a Fidesz: a sajtóval keménykednek, a Ligetben (és általában Budapesten) puhulnak –, pedig ők maguk vannak zavarban. Új helyzet van, amit pusztán kommunikációval nem lehet megoldani. Politizálni kellene, de az mostanában nem az erősségük. Szükség lenne egy vízióra, valami új mondásra. Finkelstein apó mégiscsak tudhatott valamit, és ez a tudás most hiányzik. 
Hogy a média meg lesz regulázva, azt tudtuk – folyamatosan regulázódik 2011-től, a sikertelen kvótanépszavazás óta pedig gyorsuló ütemben. Ez a fajta, leginkább az ösztönökre, az indulatokra és az információhiányra építő politizálás szabad sajtó mellett nem működik. (Október 13-án Budapesten koppantak a legnagyobbat, éppen ott, ahol a leghézagosabb a fideszes hír- és véleménybuborék.) A szorítás most eljut(ott) addig a pontig, ami után már csak az orosz út van: annál, hogy a sajtómunkások nem érintkezhetnek többé a kormánytöbbség képviselőivel és a kormánytagokkal, egy – legalább névleges – demokráciában nehéz tovább tekerni a prést. 
Megkérdezhetnénk, hogy miért rettegnek tőlünk ennyire, de tudjuk a választ: azért, amit művelnek. És azért nem lehet változtatni az irányon, mert ahogyan Lánczi András is utalt rá anno, ez a Fidesz politikájának lényege: egyfelől a lopás, másfelől a tények eltagadása és elrejtése. Ha a lopás marad (márpedig marad), az embereknek viszont elegük van belőle (a választók mintha azt üzenték volna), akkor az eltagadást/elrejtést kell kimaxolni. 
Közben viszont folyamatosan mérnek: tudják, hogy a Liget bulinegyeddé és a főváros olimpiai faluvá változtatása népszerűtlen. Gondban vannak, tehát azt mondják, amit a nép hallani akar, de ez most még csak időnyerés. Politika majd akkor lesz belőle, ha meglátják benne az üzletet. És ne aggódjunk, meg fogják látni: ezek a rendkívül nemzeti, mindig Magyarország érdekét néző fiúk úgy szoktak szerződni, hogy azon is őrült összegeket fognak keresni, ha nagy kegyesen lemondanak Budapest zöldterületeinek további beépítéséről.

Józanul az európai minimálbérről

Az Új Köztársaság Alapítvány szervezésében szeptember végén az „Európai minimálbér – karnyújtásnyira” konferencia keretében nyilvános előadást tarthattam „Dilemmák és feltételek az EU szintű legkisebb munkabér meghatározásához” címmel. Nem szigorúan munkaadói szemmel közelítettem a kérdéshez, hanem azt is figyelembe vettem, hogy egy új európai jogintézmény bevezetésének körülményeit kell most megvizsgálnom, ma még viszonylag kötetlen formában. 
A gondolat és a törekvés nemes, de a koncepció kidolgozásának legelején sem árt józannak maradni. Fantáziánk szárnyalhat, de a tervezgetés kezdetén is jó, ha van bennünk mértéktartás. Egy uniós szintű konstrukció bevezetése esetében pedig nem fogadható el a „vagy sikerül, vagy nem” viszonyulás: itt, ha tényleges intézkedések megtételére kerül sor, akkor – tekintettel a szerzett jogra – már nagyon nehéz visszalépni, negatív irányba korrigálni. Az alábbiakban néhány konkrétum és feltétel meghatározására teszek kísérletet, vállalva annak kockázatát is, hogy számos – a kérdéshez kapcsolódó - fontos tétel elkerülte figyelmemet.  
„Azt szeretnénk elérni, hogy az EU úgy szabályozza a minimálbérek meghatározását, hogy egyetlen tagországban se lehessen alacsonyabb a minimálbér, mint az ottani megélhetés minimális költsége. Induljon program a minimálbérek felzárkóztatására és az Unión belüli jövedelemkülönbségek csökkentésére úgy, hogy a kis és közepes vállalatok növekvő költségeit az Európai Szolidaritási Alap támogassa. (…) Azt akarjuk, hogy legyen közös uniós jövedelempolitika, a területi kohézió uniós alapelve terjedjen ki a jövedelemkülönbségek mérséklésére is. Javasoljuk, hogy az Unió használja föl pénzügyi eszközeit az Európai Bérfelzárkóztatási Alap létrehozására, és ennek segítségével indítson európai programot a jövedelmek területi különbségeinek fokozatos kiegyenlítésére.” (Részletek a Demokratikus Koalíció „Európa, MARADUNK!” című programjából.)
1. A minimális bér versenygazdasági és munkapiaci kategória, amely vitathatatlanul erős szociális jegyeket hordoz.
2. Álláspontom szerint az előbbi megállapításból az következik, hogy ez a bértarifa továbbra is adó- és járulékköteles munkajövedelem marad, rögtön hangsúlyozva, hogy nem a jelenleg hatályos – egységes 15 százalékos – SZJA-val terhelve. A véleményemet nyilván sokan vitatják/rosszallják, de erre azt válaszolom, hogy 1,1 millió embert (minimális bér plusz garantált bérminimum) nem célszerű kivonni a személyi adófizetésből eredő közteherviselésből. 
3. Befolyásolja a konstrukció kialakítását, hogy az egyes országokban milyen nagy az „érintettség” az összes munkavállaló arányában. Ez a központi alapból történő ellentételezés szempontjából fontos. Az EU statisztikái jelentős eltéréseket mutatnak.
4. Hazai terepen biztosan elengedhetetlen tényező a társadalmi szolidaritás, a társadalmi támogatottság megszerzése. Elsősorban a vállalkozók/vállalkozások esetében lesz nehéz a törekvés elfogadtatása, vélhetően a szakszervezetek nem fognak tiltakozni. A kormányzat és a köztestületi kamarák (Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) egyetértésére is szükség lenne, álláspontjukat később, egy esetleges európai keretszabályozás-tervezet kidolgozásakor fogjuk megismerni. 
5. A 28 Európai Uniós tagállamból jelenleg 22 tagállamban létezik általános minimálbér. A nagy ívű terv megvalósítását érdemben segítené, ha belátható időn belül minden EU-tag kötelező érvénnyel rendszeresítené a legkisebb havi munkabér jogintézményét. A minimálbér jogszabályi keretek között megszabott legkisebb összeg, amelyet a munkáltatók a munkavállalónak munkája ellentételezéseként fizetni kötelesek. Ausztriában, Dániában, Finnországban, Olaszországban és Svédországban (ágazati) kollektív szerződések szabják meg a minimális munkabért. A kollektív szerződések hatálya azonban minden országban eltérő, vannak olyan munkavállalói csoportok, amelyekre nem vonatkoznak ezek a szerződések. Ciprus esete kivételt képez: létezik ugyan minimálbér, de csak egyes szakmákban.
6. Az egységes európai minimális bér az elkövetkező évtizedben még valószínűleg nem határozható meg abszolút értékben, mivel a tagállami szélsőértékek (maximum, minimum) nagyon távol vannak egymástól. Luxemburgban 2071 EUR/hó/fő, Bulgáriában 286 EUR/hó/fő, azaz több mint hétszeres a különbség. Várhatóan a nemzeti szintű átlagkeresetek arányában határozható meg az országonkénti érték (persze más vetítési alap is elképzelhető). De bármilyen vetítési alap (nemzetgazdasági átlagkereset, létminimum, művi úton előállított minimum fogyasztói kosár) kerül meghatározásra, kulcskérdés, hogy a bázis viszonyítási szám hiteles, jól mérhető legyen. Magyarországon ez nem adott, például az öt fő alatti vállalkozások bére nem szerepel a bérstatisztikában. Így a bruttó 350 ezer forint körüli havi átlagkereset nem tükröz valós helyzetet. Az ismert ajánlások egyébként 60 százalékról szólnak, azaz a legkisebb bértarifának mindenhol el kellene érnie a nemzetgazdasági átlagkereset 60 százalékát.
7. A témakör kényességét és annak árnyalt megközelítését jól igazolja az EU jövendő munkahely-teremtési biztosának (Nicolas Schmit, aki luxemburgi szocialista politikus) a bizottsági meghallgatáson elhangzott néhány mondata. Nem szólt egységes minimális bérről, de jelezte, hogy a minimális bér összegét fenntartható, átlátható és kiszámítható módon kell a tagállamokban megállapítani. Hozzátette: „a konvergencia erősítésén kell dolgoznunk. Ha jogi keretet fogadunk el a minimálbéreket illetően, annak szélesebb körű hatása lesz a fizetésekre nézve”.
Az egyes tagországokban eltérő személyi jövedelemadóztatási szisztéma érvényesül. Tehát: a meghatározott szintből (mondjuk a nemzeti átlagkeresetből) számolt bruttó minimális bér országonként különböző nettó értéket képviselhet, azaz valamilyen szintű adóharmonizációs beavatkozásra biztosan gondolni kell. De rendkívül fontos az államonkénti versenyképességi analízis is, különös tekintettel a bérhatékonyságra. Az országonként eltérő vásárlóerő elemzése szintén megkerülhetetlen. Hazánkban a minimális bérhez számos szociális és családi támogatás is kapcsolódik. Kérdés, hogy ezek az automatizmusok nemzeti és kontinentális szinten miként rendezhetők egységes szisztémába? Ugyanez a kérdés felmerül a költségvetési bértarifák vonatkozásában is. 
8. Az egységes - szociális jegyekkel is rendelkező bértarifa – minimális bér nem szakítható el az adott ország nyugdíj és egyéb nyugdíjszerű ellátásának rendszerétől.
9. Egyszerűsítené a helyzetet, ha az európai szintű – nem azonos abszolút értékű (!) - minimális bérre való ráállás elősegítené/gyorsítaná/ösztönözné a ma még a valutaközösségen kívüli országok csatlakozását az eurózónához. A teljes körűen alkalmazott közös fizetőeszköz használata érzékelhetően segítené a tagállamok munkabér-színvonalának jobb összehasonlíthatóságát. 
Előadásom címe óvatosságot tükrözött, hiszen olyan dologról, olyan kérdéskörről értekeztünk, ami munkavállalók tízmillióinak egzisztenciáját és a versenygazdaságok potenciálját egyaránt alapvetően befolyásolhatja. Az egységes európai minimális bér érvényesítésének merész gondolata politikai szempontból előremutató és szakmai megközelítésből is rendkívül érdekes. A törekvés egyértelműen az integrált Európa iránti elkötelezettséget sugallja. Ha kontinentális közösségünk belevág ebbe a vállalkozásba, akkor azt csak nagyon nagy társadalmi támogatottsággal és még nagyobb türelemmel, körültekintéssel teheti. A szerző közgazdász