válság;

2019-10-28 09:08:20

Válság volt, válság lesz!

Könnyű lenne, ha azt állíthatnánk, hogy az éppen 90 esztendeje kitört gazdasági világválság nyitányán, akárcsak a legutóbbi, 2008-as krach idején Magyarország kilógott a sorból azáltal, hogy a kormányai mind a két alkalommal tagadták: itt bizony válság van. Korántsem vigasztaló, hogy más országokban is hasonlóképpen gondolkodtak. Az viszont valóban hungarikum lehetett, hogy éppen a gazdasági világválság előszele emelte anno a kormányfői székbe azt a gróf Bethlen Istvánt, akit kinevezésekor - ahogy később is - a leggyűlöltebb politikusnak tartottak. 

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy valaki tíz esztendeig úgy álljon egy kormány élén, hogy szinte minden intézkedésével elkésett. De az is szokatlan, hogy manapság nem csak a polgári történészek tartják a két világháború közötti időszak legjelentősebb reálpolitikusának, sőt a XX. századi konzervatív-nacionalista magyar politikai gondolkodás utolsó nagy alakjának, hanem ezt sugallja a közmegegyezés is. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor milyen lehetett a többi? (Talán azt érdemesítik dicsérő szavakkal, hogy kidolgozta a nemzeti királyság koncepcióját, amelynek lényege az volt, hogy Magyarország uralkodója egyetlen más állam uralkodója sem lehet. Ezt a teóriát a XXI. század első évtizedeinek gyermekei azonban aligha tudják értékelni.)

A szikár tények azt mutatják, hogy Bethlen a nagy nehezen felismert gazdasági világválságból külföldi kölcsönök felvételével igyekezett az országot kirángatni, mérsékelt sikerrel. Az 1931-ben történt lemondása előtti utolsó próbálkozása pedig az volt, hogy a fizetésképtelenség és a fenyegető államcsőd elhárítására háromnapos bankzárlatot rendelt el, korlátozta a betétek kifizetését, és bevezette a kötött devizagazdálkodást. Bukás lett az ára.

Ha átugorjuk a nagy válság 1929 október végi kitörése óta eltelt kilenc évtizedet - miközben tíz esztendeje magunk is megszenvedtük a második világháború utáni legnagyobb gazdasági válságot -, sok hasonlóságot nem találunk az egykor volt bajok és egy fenyegető krízis között. Talán csak annyit, hogy ha valamikor ránk tör, akkor - a NER rövidlátó gazdaságpolitikájának betudhatóan -,  váratlanul éri majd gazdaságunkat. Legfeljebb a bankszféra stabilitása, az államadósság csekély külföldi kitettsége és a többé-kevésbé rendben tartott GDP arányos államháztartási hiány mértéke mérsékelheti gondjainkat.

A gazdasági válságok közös sajátossága, hogy mindig olyan időszakot szakítanak meg, amelyet világszerte konjunktúra jellemez. A recesszió előfuvallatait érezve a kormányok visszavesznek növekedési kilátásaikból. Ilyen időtájt szokott elterjedni az az egyébként hamis nézet, hogy "muszáj-e folyton bővülni?" Viszont akad olyan kormányfő is a miénk ilyen -, aki bőszen kijelenti, hogy csak olyan pénzügyminiszterrel hajlandó együttműködni, aki minden évben garantálja neki a legalább 4 százalékos növekedést.

A nagy pénzügyi  befektetők már érzékelhetik a sötét árnyak megjelenését, hosszú távra spekulálnak. Csak el ne aludjunk!