Jobbik-Konzervatívok;Vona Gábor;kilépés;

2019-10-29 13:54:19

Vona Gábor kilépett a Jobbikból

"Más dimenzióban veszek részt a közéletben" – indokolta lapunknak távozását a volt pártelnök.

Tavaly, a parlamenti választások után Vona Gábor – a pártja számára csalódást keltő eredmény miatt – lemondott a Jobbik elnöki tisztségéről. Azóta vloggerként tevékenykedik. Most pedig információink szerint a pártból is kilépett.

Vona Gábor a hírt megerősítette a Népszavának. Elmondása szerint szándékát már idén tavasszal jelezte Sneider Tamás pártelnöknek, akivel abban állapodtak meg, hogy csak az önkormányzati választást követően távozik a Jobbikból. Néhány nappal a választás után be is jelentette kilépését.

„Semmilyen konfliktus nincs a háttérben, a döntésem már régóta érlelődött” – hangsúlyozta Vona Gábor. Kilépése – tette hozzá – jó lélektani pillanatban, a Jobbik számára relatív sikeres szereplést hozó választás után történt.

„Más dimenzióban veszek részt a közéletben. Olyan társadalmi problémákkal szeretnék foglalkozni, amelyek nem férnek bele a pártpolitikai keretekbe. Vloggerként hasznosabb és hitelesebb, ha nem vagyok egyik pártnak sem a tagja” – közölte Vona, aki nemrég például a „roma hősök” elismeréséről dolgozott ki törvényjavaslatot.

Úgy vélte, nem lenne elegáns, ha minősítené a Jobbik mostani politikáját: valamivel egyetért, valamivel nem. Ennek azonban semmi köze a kilépéséhez. Máig tartó barátságok is fűzik a párthoz. „Sok sikert kívánok a Jobbiknak!” – mondta végül Vona Gábor.