Kifosztottak egy világörökségi katedrálist Franciaországban

Publikálás dátuma
2019.11.04. 14:34

Fotó: Laurent Ferriere / AFP
Az elkövetők teherautóval döntötték be a délnyugat-franciaországi Oloron-Sainte-Marie település katedrálisának kapuját.
Kifosztották hétfőre virradó éjszaka a délnyugat-franciaországi Oloron-Sainte-Marie település katedrálisát, amelynek a kapuját teherautóval döntötték be az elkövetők – közölték a helyi hatóságok. A rablók a jármű motorháztetőjére egy farönköt erősítettek, és annak segítségével törték be a katedrális egyik kapuját. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő templomból a betörők liturgikus tárgyakat – kelyheket és monstranciákat – vittek magukkal. Az ellopott kegytárgyak egy részét egy kápolnában elzárva tartották, amelynek rácsait a rablók elfűrészelték. Az elrabolt kincsek értékének felmérése még folyamatban van. Egy helyi tisztségviselő szerint jelentős mértékű kár érte a települést azon túl, hogy a helyieket történelmi örökségük egy fontos részétől fosztották meg. Az Oloron-Sainte-Marie-ban található katedrális az El Caminóként ismert Szent Jakab-zarándokút egyik állomása a spanyol határtól 50 kilométerre. 1998 óta a Világörökség része.
Szerző

Medve- és farkasveszély volt hétfőn egy erdélyi megyében

Publikálás dátuma
2019.11.04. 12:03

Fotó: Michel Gunther / AFP/Biosphoto
A hatóságok SMS-ben figyelmeztették a lakókat arra, hogy óvatosan közlekedjenek a szabadban.
Mozgalmasan indult a hétfői nap a Brassó megyei Felsőtömös lakói számára: medvék és farkasok is tiszteletüket tették a településen, emiatt a hatóságok SMS-ben figyelmeztették a polgárokat arra, hogy csak óvatosan közlekedjenek a szabadban – derül ki a Főtér.ro cikkéből. A cikk szerint először, 8 óra 2 perckor egy bocsos anyamedve miatt jelzett a helybeliek telefonja, majd húsz perc elteltével három farkasra hívta fel a figyelmet a RO-Alert riasztórendszer. A helyszínre két rohammentő és ugyanannyi csendőregység indult. Brassó megyében egyébként egyre többször csatangolnak medvék a lakott területeken: csak idén több mint száz alkalommal kérték a hatóságok segítségét medveveszély miatt.
Szerző
Témák
medve farkas Erdély

Kalózok hurcolták el egy norvég teherhajó legénységét

Publikálás dátuma
2019.11.04. 10:22

Fotó: balticshipping.com
Az elrabolt matrózok mindegyike Fülöp-szigeteki állampolgárságú.
Kalózok hurcolták el egy norvég tulajdonú teherhajó legénységének kilenc tagját Benin partjainál – közölte vasárnap a hajót üzemeltető J.J. Ugland hajózási társaság. A támadók szombaton jutottak fel a Bonita nevű hajóra, amely a nyugat-afrikai ország Cotonou kikötővárosától nem messze horgonyzott. Miután a kalózok magukkal vitték a hajó kapitányát és 8 matrózát, a fedélzeten maradt matrózok riasztották a benini hatóságokat, és kikötöttek Cotonouban.
„Az Ugland Vészhelyzeteket Elhárító Csoportja kezeli az ügyet (...), és már kapcsolatba lépett az illetékes hatóságokkal”

– olvasható a társaság közleményében, amely szerint a matrózok hozzátartozóit is értesítették.

A hajózási társaság egy szóvivője a Dagens Naeringsliv című norvég gazdasági lapnak azt mondta, hogy az elrabolt matrózok mindegyike Fülöp-szigeteki állampolgárságú. A szomáliai kalózok főbb csoportjainak néhány évvel ezelőtti felszámolását követően a tengeri bűnözés súlypontja Kelet-Afrika partvidékéről a Guineai-öböl térségére helyeződött át. A kalózok rendszerint váltságdíjat követelnek az elraboltakért, akiknek általában megkímélik az életét, máskor a hajók rakományát igyekeznek megkaparintani.
Szerző