Egérfogás kinn és benn

Nagyon jó ötletnek látszik az új főpolgármesternek az a terve, hogy a négy „visegrádi” főváros kössön szövetséget az uniós fejlesztési források közvetlen elérhetősége érdekében. Az hozná össze a négy fővárost, hogy valamennyit az adott ország kormányának ellenzéke vezeti. A józan ész valóban azt diktálja, hogy az igazi nagy városok különleges elbánásban részesüljenek, és hogy miként lehet a különleges elbánást legjobban a város érdekében használni, azt – elvben – az önkormányzat tudja a legjobban.

Ám az értékes elvek nem mindig válnak be a gyakorlatban. Ebben az esetben viszont még az elv sem érvényes teljesen. Azért, mert ezek a városok nem függetlenek, hanem fővárosok. Ez adott esetben, például itt és most Budapesten, rendkívül kellemetlen. Magyarország kormánya és a kormánypárti szavazók a világvárositól egészen eltérő kulturális közegben szeretnek élni, és ezt a privát (provinciális) kultúrát a szokásosnál is jóval nagyobb mértékben és diktatórikusabban erőltetik a metropoliszra. Ez mindenekelőtt a protokolláris elrendezésre és rendezvényekre (pl. Putyin, Erdogan vizit) érvényes, azonban mindennél durvább nyomot hagynak utcákon-tereken, és főleg a lelkekben.

Nem kétséges, hogy Budapest elvesztette korábbi európaias arculatát. Ezen az önkormányzati választáson viszont az európai stílus kedvelői szereztek többséget, ők vezethetik a várost. És ez reményteli. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez a történet áll a másik három főváros esetére. Általában ugyanis az a helyzet, hogy a főváros ízlése dominál, és a periféria inkább alkalmazkodik, mintsem ellenáll.

Nem tudom elképzelni, hogy Brüsszel szembeforduljon az alapokkal és a saját testületeivel. Még akkor sem teheti meg ezt, ha van néhány nyilvánvalóan nem az unióba illő kormány (az első helyen Orbáné) a porondon. Ugyanis a kormányoknak menni-jönni kell. Az természetesen elképzelhető, hogy kivételképpen, egyszer-egyszer megcímkéznek forrásokat, azonban ahhoz erős indokok kellenek. Orbán esetében van ilyen bőven – elég csak a 7. cikkely –, azt azonban nem hiszem, hogy a másik három fővárost ugyanolyan durván büntetné a kormánya, mint minket. Úgyhogy ők inkább konkurenciaként, semmint szövetségesként jönnek szóba.

Főpolgármesterünknek a függetlenség ügyében két választása volt. Ő úgy döntött, hogy megkísérli megőrizni a pesti stílust (európaiság), és megkísérli moderálni a provinciálist. Nagyon drukkolok neki, de esélyt a sikerre nem látok. Mert a provincialitásnak lényege a dominanciára törekvés. Tisztességes versenyben ugyanis veszít.

Én másképpen döntöttem volna: megszabadítanám a kormány színpadának szerepétől Budapest belvárosát. Építsen magának újat, sportosabbat, provinciálisabbat. Jóval kevesebbe kerülne, mint Budapest tönkretétele.

A szerző orvos