Audi a didit

Három a magyar hazugság, plusz a ráadás, pont annyi, ahányszor Borkai vagy az ügyében illetékes fideszes országnagy kinyitotta a közpénzlesőjét.
A sor azzal kezdődött, hogy Borkai a szex- és korrupciós botránya után hetekig sunyított arról, mi a szándéka a választáson. A helyi fideszesek pedig orrukat befogva, de szavaztak rá, mivel úgy vélték, utána – mélykeresztény pártját megkímélendő – nyilván rögtön lemond. Ezután Borkai testőrök mögül megüzente, hogy immár köti a győriek döntése. A maradás valószínűsíthető oka persze az volt, hogy a kormánypárt sokkot kapott, látva: ha nem indult volna Győrben két kamugyanús civil alakulat, az ellenzék ott is úgy elverte volna a Fideszt, mint a pucér fenekű dobot. Mivel egy időközi választáson nem akartak megkockáztatni egy újabb vereséget, így a patinás polgárváros nyakán hagyták Borkait. 
A helyi fideszesek mindezt azzal nyugtázták, hogy Borkai alatt ömlik a városba a pénz. Igaz, hogy ennek a forrása az Audi, a német autógyártó és Borkai között pedig mindössze annyi az összefüggés, hogy az előbbi jelképe a négy karika, Borkaié meg az olimpiai öt karika volt – már ameddig ki nem tették az olimpiai bizottságból. Viszont az összefüggés fordítva is igaz: így amikor kiderült, hogy az Audi időközben a lassan kibontakozó recesszió miatt 10 százalékkal csökkenti a munkások számát, a Fidesz rádöbbenhetett, hogy nem Borkaival kellene nekifutni egy rázósabb időszaknak. Így aztán hopp, a pártban hirtelen győzött a keresztény erkölcs, Borkainak pedig mennie kell. 
Még egy kockázatos választás is jobb, mint hogy Borkai folyamatosan arra emlékeztesse a választókat: valamiért a Fidesz más vezetői is gyanúsan szeretik a luxusjachtokon meg a magánrepcsiken tölteni az idejüket. És a választóknak már arról is van némi sejtésük, hogy mit csinálhatnak ott.

Magyar érdek

Erdogan török elnök – hazai és nemzetközi tiltakozás és értetlenség közepette – ma Budapestre látogat. 
Feltételezzük, hogy a magyar miniszterelnök tudja, mit csinál. Ha igaz, hogy a törökök szíriai bevonulása és egy biztonsági ütközőzóna létrehozása, valamint a korábban Washington és az EU szövetségeseként az ISIS ellen küzdő – a török kormány által terroristáknak tekintett – kurdok kivonulása onnan mind magyar érdek, akkor igaza kehet Orbán Viktornak, hogy Budapesten ölelkezik Erdogannal. Azzal a politikussal, aki terrorállami módszerekkel irtja ki az ellenzékét, és szíriai hadjáratában a kurdokra lövet. Ám ha feltételezzük, hogy létezik nemcsak érdek vezérelte, hanem erkölcsös politika is, a kormányfő diktatúrákhoz való vonzódásán túl semmi sem igazolja Erdogan látogatását.
Mégis marad hát a magyar érdek. Tényleg az volna? Az általános magyar érdek az, hogy az ország jó, de legalábbis kiegyensúlyozott viszonyt ápoljon mindenkivel – de úgy gondoljuk, hogy ebbe nem fér bele sem a diktatúrák dicsőítése, sem a kurd népirtás, még akkor sem, ha a kurdok sem angyalok. 
Ámde: Törökország a NATO tagja. Mint ilyen került szembe – orosz fegyvervásárlásai miatt – Washingtonnal, ahol épp a minap ismerte el a képviselőház a török felelősséget az 1915-ös örmény genocídiumért, amit a török kormány mindmáig tagad. Évtizedek óta húzódik Ankara uniós tagsága, és erősen illetlen már a NATO-tagsága is, amint azt is nehéz kezelni, hogy Ankara Európát zsarolja egy újabb menekülthullám elindításával, miközben a menekültek túlnyomó többsége éppen a háború elől menekül, és a számuk a török-EU megállapodás után csökkent minimálisra. S persze: a törökök rengeteg menekültet tartanak életben a saját országukban.
Mindezt tudva: Magyarországnak egyetlen érdeke van. Nem a háborús török politika és diktatúra támogatása, nem az Európai Unió közös külpolitikájának megvétózása, hanem az Unió és a NATO erősítése, a közel-keleti béke megteremtése. Erdogan látogatása éppen szembemegy a magyar érdekkel.
Szerző
Friss Róbert

Búcsú Matolcsytól

Magyarország az EU-csatlakozási szerződésben vállalta az eurózónába történő belépés feltételeinek megteremtését és a közös európai pénz bevezetését. A vonatkozó fejezet tárgyalását az első Orbán-kormány zárta le, az euró átvételét a Fidesz részéről is teljes egyetértés övezte. A csatlakozási szerződés aláírása óta jogi kötelezettség és deklarált államcél, hogy a magyar gazdaság- és pénzügypolitikát összhangba kell hozni az euró bevezetésének kívánalmaival.
A magyar monetáris politika végrehajtásának első számú intézménye a Magyar Nemzeti Bank, amelynek elnökét pillanatnyilag (még?) Matolcsy Györgynek hívják. A Magyar Nemzeti Bank elnöke azért kapja a sokmilliós fizetését, hogy a törvényben rögzített monetáris politikát végrehajtása. Nem neki kell kitalálnia: az MNB nem jogalkotó, hanem végrehajtó szerv. Ha a jegybank mindenkori vezetőjének nem tetszik a monetáris politika, akkor természetesen lemondhat – minden bizonnyal le is kell mondania –, de nem fogalmazhat meg az állam hivatalos céljaitól eltérő, netán azokkal ellentétes monetáris irányvonalat.
Márpedig Matolcsy György pontosan ezt tette. A Financial Timesban a következőket írta (ha jogállamot feltételezünk, a lemondását írásba adva): az eurózóna létrehozása rossz döntés volt, és itt az ideje, hogy létrehozzunk a tagállamok számára egy kilépési mechanizmust; máig hiányoznak a közös valuta alapvető feltételei, úgy mint a közös állam, az EU GDP-jének legalább 15-20 százalékát kitevő közös költségvetés, valamint az euróövezeti pénzügyminisztérium és pénzügyminiszter; mindezekből adódóan pedig az európai pénz létjogosultsága megszűnt.
Ugyanez a Matolcsy György az MNB „eurázsiai fórumán” egy másik víziót is felvázolt. Eszerint az atlanti korszak helyett Eurázsia kora érkezik, és jön a közös eurázsiai pénz is (amelynek az MNB-elnöki logika szerint nyilván lesz közös állama, költségvetése, pénzügyminisztériuma és pénzügyminisztere is, hiszen az euróval ellentétben kívánatos célként lett fölfestve). Ehhez vegyük hozzá, hogy amikor Matolcsy de facto főnöke, Orbán Viktor Eurázsia építéséről beszélt – éppen egy éve, a Lajtától keletre fekvő térség jegybanki vezetőinek konferenciáján –, akkor kifejezetten Kelet-Európát, a Balkánt és a Kína dominálta Ázsiát értette alatta. 
Aligha túlzás tehát azt állítani, hogy a magyar gazdasági unortodoxia atyja egyszerre tett utalást követendő új irányként az euró, és az Európai Unió keleti alternatívájára. Mindannyian tudjuk, hogy sem egyik, sem másik nem vezethető le a magyar jogból: hogy az euróról mit mond a törvény, azt fentebb már rögzítettük, az meg történelmi tény, hogy Magyarország lakossága népszavazáson, példátlanul magas, 84 százalékos szavazati aránnyal döntött az EU-csatlakozás mellett, és ezt a többségi álláspontot azóta sem merte egyetlen komolyan vehető politikai szereplő sem nyíltan megkérdőjelezni.
Innentől pedig csak az lehet a kérdés, mikor mond le hivatalosan is a közmegbízatásáról az a vezető, aki mindezzel láthatóan nem tud, és nem is akar azonosulni.