Budapest;tárlat;Fővárosi Negyed;

2019-11-17 12:57:27

A csúcson hagyja abba a Miniversum

A kicsinyítés visszatérő témája a művészeteknek. Talán a legismertebb kaland Isaac Asimov orosz származású amerikai író és biokémikus nevéhez fűződik, miután 1966-ban – megrendelésre – megírta a Fantasztikus utazás című film forgatókönyve alapján a regényét, melyben egy csapat lekicsinyített tudós próbál egy ember testében egy agysérülést „rendbe hozni”. Ebből a sztoriból készült egy vígjáték verzió is Joe Dante rendezésében. Filmes fronton legutóbb Alexander Payne gondolta tovább az ideát a Kicsinyítés című filmjében, amelyben emberek gazdasági okokból vállalják a miniatűr létet.

Hasonló kreatív koncepció húzódhat(ott) meg a Miniversum látványközpontot létrehozása mögött is. Mert hát igaz, hogy egy óriási méretű, részleteiben kidolgozott, folyamatos mozgásban lévő terepasztal, amin Magyarország, Ausztria, valamint Németország egyes tájai és nevezetességei elevenednek meg, de a lényeg itt is a részletekben rejlik. Amikor bekukkantunk ismerős helyszínekre, és humoros helyzeteknek lehetünk tanúi, amelyek ráadásul változnak is. Tehát a terepasztal jelen esetben – miközben persze, lehet rajta klasszikus módon forgalmat irányítani is –, már egyfajta performatív művészetként manifesztálódik, amely a modern urbánus élet görbe tükrét nyújtja, gegekkel megbolondítva.

Akit esetleg a számok nyűgöznek le: a már említett három ország 14 települése, 600 épülete, 1,3 kilométer sínpályája 100, folyamatosan mozgásban lévő vasúti szerelvénnyel, aktív közúti forgalommal és nagyjából 5000 miniatűr figurával kel életre. A kiállítás népszerűsége 2014-es nyitása óta töretlen, a magyarok mellett a külföldi turisták is kíváncsiak a nem mindennapi látványosságra: a Tripadvisor oldalon a több száz budapesti nevezetesség közül a 18., míg a fővárosi kiállítások közül a 4. legnépszerűbb helyen szerepel mintegy 700 látogató értékelése alapján. És akkor jöjjön a rossz hír: a Miniversum jelen formájában már csak 2020. január 31-ig látogatható.

Martisz Gábor, a Miniversum ügyvezetője megerősítette: fix időtartamra bérelték az Andrássy úti ingatlant, a szerződés lejár, így el kellett a kreatív csapatnak döntenie, hogy folytatják-e, vagy újabb kihívásokat keresnek és az utóbbi mellett döntöttek. Arra a kérdésre, hogy a Miniversum mostani tárlata később látható lesz-e, még nincs egyértelmű válasz. Tervek vannak arra, hogy egyes részei újra a közönség elé kerülnek, de egyben az egész biztosan nem, mert a jelenlegi kiállítótér egyedi tereire tervezték és építették. Egyszóval, sokat nem érdemes töprengeni, ha még nem láttuk a csodát, vagy esetleg újráznánk.

A zárás előtt eddig nem látott extrákkal készülnek a rendezők. A terepasztalokon például most jónéhány ismert karaktert és emlékezetes filmjelenetet felfedezhetnek a látogatók. A gyerekeket többek között Superman, Thomas a gőzmozdony és a Toy Story mesehősei várják. A felnőttek a Die Hard, a Penge, a Men In Black, és a Terminátor figuráit ismerhetik fel, ha részletesen megfigyelik a terepasztalokon feltűnő figurákat. Akit pedig az univerzumteremtés érdekel, az a decemberben nyíló fotókiállításra hangolhat: bár a Miniversum 2014-ben nyitotta meg kapuit, de előtte közel két éven át készült - egy évig tervezték, majd 9 hónapon át építették a világ egyik legnagyobb terepasztalát. Az építés 56 fő közreműködésével, 5 tonna faanyag, 20 ezer csavar és 15 km elektromos kábel felhasználásával zajlott – ennek a folyamatnak a dokumentálása lesz látható a páratlan fotótárlaton.