Akinek mindig nyernie kell

Amikor a technikumból kötelező nyári termelési gyakorlaton voltam a szocialista ipar egyik fellegvárában, a művezető asztala mögött a falon a következő felirat volt: 1. A főnöknek mindig igaza van. 2. Amennyiben mégsem lenne igaza, az 1. pont lép hatályba. Ezt az alapigazságot azóta is számtalan formában láttam viszont. Manapság egy új változat jár az eszemben: 1. Mészáros Lőrincnek mindig nyernie kell. 2. Ha mégsem így lenne, az 1. pont lép hatályba.

Hogy ez miért éppen most időszerű? Mert a közelmúlt híradásai szerint a Mészáros többségi tulajdonát képező, egyébként a tőzsdén forgó Opus Global Nyrt. tárgyalásokat kezdett az állami Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-vel a 2018 márciusában a német RWE-től megvásárolt Mátrai Erőmű Zrt. többségi tulajdonrészének eladásáról. (A kisebbségi tulajdonrész eddig is az MVM-é volt.) Erről már szándéknyilatkozatot is aláírtak.

Már a vásárláskor sem értettem, hogy a kisgömböcként növekvő Opus miért nyeli el az erőművet, amely egyébként Magyarország második legnagyobb villamosenergia-termelője. Már akkor tudni lehetett ugyanis, hogy az erőmű nem éppen vonzó portéka. Ennek legfőbb oka, hogy az áramtermelés még a szénerőművek között is a legszennyezőbb tüzelőanyag, az alacsony fűtőértékű lignit elégetésével történik, amivel még akkor sem lehet sokáig az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak eleget tenni, ha a legkorszerűbb pernyeleválasztó és egyéb berendezéseket használnák. Ráadásul a hét blokk közül kettőnek 2021-ben, további kettőnek 2029-ben lejár az üzemideje. Az erőmű napjai – illetve évei – tehát meg vannak számlálva.

A német tulajdonos is jól tudta ezt, és ezért örömmel szabadult az egyre inkább terhet jelentő tulajdonától, annak ellenére, hogy az az eladást megelőző évig pénztermelő gépként funkcionált, minden évben sok milliárdos nyereséggel örvendeztetve meg őt. 2017-ben viszont hatalmas, több mint kilencmilliárdos veszteségbe futottak, és 2018-ban sem sikerült a céget nyereségessé tenni, habár egy rövid átmeneti időre az új tulajdonos reaktiválta a már nyugdíjba vonult, korábban évtizedekig első emberként szolgáló Valaska Józsefet.

Közben az éves bevétel a korábbi csaknem százmilliárd forintról hetvenhárommilliárdra csökkent. Az erőmű vonzereje csak a tekintélyes összegű eredménytartalék és szabad pénzeszköz lehetett. Mészárosék tettek is arról, hogy a kasszát mielőbb megcsapolják. Az üzleti évet záró közgyűlést a szokásos április helyett már 2019 februárban lezavarták, és az előző két veszteséges év ellenére az új tulajdonosok már március elején több mint tizenegymilliárd forintot vettek ki osztalékként. A még az előző tulajdonos által előkészített, újonnan létesült napelemes termelőegységet néhány hónappal az üzembe állítás után már el is adták, ugyancsak az MVM-nek. Teljesen nyilvánvaló, hogy a vásárláskor elpufogtatott hangzatos elképzelések ellenére az új tulajdonosnak esze ágában sem volt soha az erőmű hosszú távú fejlesztése és üzemeltetése.

Az előzőkből jól látszik, hogy a vásárlással Mészároséknak csak rövid távú céljuk volt: nevezetesen a cég kasszájának apasztásával a saját kasszájuk feltöltése. Miután ez megtörtént, a további hasznot nem hozó de a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt egyre több gonddal járó erőműre már nincs szükségük, az ezzel járó nyűgöt vegye csak nyakába az állami MVM.

Ennyi erővel ezt a rövid kanyart megspórolhatták volna, az amúgy is kisebbségi (23 százalékos) tulajdonos MVM már tavaly is megvehette volna a többségi tulajdonrészt, annál is inkább, mert arra elővásárlási joga volt. Hacsak nem arról van szó, hogy korunk üzleti zsenije, Mészáros Lőrinc ezen is nyerni fog, a számlát pedig az állam, azaz az adófizetők fizetik.

Ezt a gyanút egyszerű lenne cáfolni: nem kellene más hozzá, mint hogy nyilvános legyen a majdani vételár, miként az az eddig titokban tartott ár is, amennyiért Mészárosék az erőművet megszerezték. Azért erre nem kötnék nagy összegű fogadást.

A szerző mérnök-közgazdász