Eurovíziós Dalfesztivál;MTVA;homofóbia;

2019-11-27 20:14:49

A Guardian arról ír, hogy a magyar közmédiának túl meleg lehet az Eurovízió

Hivatalos indoklás nincs arról, hogy miért hagyjuk ki jövőre a fesztivált, meg is kezdődtek a találgatások.

Magyarország nem vesz részt a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon, pletykák szerint azért, mert a szélsőjobboldali kormánynak és a közmédia vezetésének túl meleg (gay) a produkció – írja a Gurdian, magyar forrásokra hivatkozva.

A lap emlékeztet rá, máig sincs hivatalos indoklás arra, hogy A dal győztesét miért nem nevezik be az európai megmérettetésre – ugyanakkor a homofób retorika már a legmagasabb döntéshozói szinteken is bevettnek számít. Kövér László házelnök nemrég a pedofíliával állította párhuzamba az egynemű párok örökbefogadási szándékát, a (cikkben név nélkül említett) Bencsik András pedig azt fejtegette a Hír TV-ben, hogy a fesztivál egy homoszexuális flottatüntetéssé züllött, és csak az ország mentálhigiénés állapotának tesz jót, ha nem veszünk részt rajta.

A lapnak névtelenül nyilatkozó MTVA-munkatárs elmondta, hogy a közmédia saját állományát sem tájékoztatták az Eurovízió kihagyásának okairól, a döntés azonban szerinte szervesen illeszkedik az MTVA szervezeti kultúrájába – és sokan gondolják azt, hogy a nemzetközi fesztivál szexuális kisebbségek iránti nyitottsága áll a lépés mögött. 

A Guardian megkereste az MTVA-t is az üggyel kapcsolatban, ahonnan ezt a ( nem túl érdemi) választ kapták: „Ahelyett, hogy részt vennénk a 2020-as Euróvíziós Dalfesztiválon, közvetlenül fogjuk támogatni a magyar popzene tehetségeit."

(A Guardian cikkének társzerzője a Népszava korábbi munkatársa.)