Több, mint egyszerű külvárosi „kultúr”

Krúdy Gyula 1930-ban, három évvel halála előtt költözött Óbudára. Írásaiban halhatatlanná tette a városrész hangulatát, ahol egymást érték a kocsmák és vendéglők, e kettő akkoriban lényegében egyet jelentett, bár hivatalosan szakmailag volt különbség: kocsmában csak hideg ételt szolgáltak fel, noha a valóságban ez nem feltétlenül volt így.

Óbuda egykori házainak nagy része az 1838-as árvíz után épült, amely alapos pusztítást végzett az az akkor még önálló városban. Több, mint száz évig a városrész képe nem sokat változott, földszintes épületek és szűk utcák jellemezték, őrizve az évszázadokkal korábbi településszerkezetet. Már 1937-ben született terv a rendezésre, a lepusztult épületek elbontására, de a régi Óbuda szisztematikus eltüntetése csak 1967-ben kezdődött, az első tízemeletes panelházat 1969 júniusában fejezték be a Flórián tér mellett. Az óriás betontömbök tövében az egykori barokk Óbudából hosszas viták után csak kisebb szigetek maradtak meg: a Szentlélek tér és Fő tér szomszédsága, a plébániatemplom, a Kiskorona és a Mókus utca, a hajdani Korona tér és a Templom utca környéke.

Így áll még ma is Krúdy egykori földszintes lakóháza a Korona téren, stílusosan a vendéglátás történetéről beszél benne egy múzeum. Krúdy természetesen törzsvendég volt abban a kávéházban, amelynek bejárata - akkor – szinte pontosan szemben volt az ő házáéval. Ez a vendéglátóhely a híres Korona volt, amelynek épülete ma szépen felújítva és a célnak megfelelően átalakítva az Óbudai Társaskörnek ad helyet, a Kiskorona utca 7. szám alatt. Őrzi történetét az intézmény, hiszen már a múlt század első évtizedeiben is a politikai és egyesületi élet színtere volt e hely, Óbuda polgárainak is otthona, ünnepeik helyszíne volt. Maga az épület pedig évezredek lenyomatainak hordozója, megtalálták alatta egy római kori villa faldarabját. 1363-ban is állt már itt ház, épen maradt pincéje ma képzőművészeti kiállításoknak ad helyet.

A ráépült, a falak köveiben hosszú történelmi múltat őrző kétszáz éves klasszicista háztömböt - amely 1925-ben ért meg nagyobb átépítést – vették alapul az 1978-ban megkezdődött renoválás során. Visszatért a régi sarki bejárat, és a belső terek funkciójuknak megfelelően modernizálva ugyan, de sokat megőriztek az egykori építészeti elemekből. Klasszikus kultúrházként 1956-tól szolgálja a főleg környékbeli lakókat az épület, amelynek előnye az, hogy rendelkezik tekintélyes méretű nagyteremmel, ahol kamarazenekarok, táncegyüttesek, is felléphetnek.

Az itt folyó tevékenységek átfogták az ilyen művházakban akkoriban szokásosan megtelepedett teljes spektrumot: volt fotókör, tartottak irodalmi esteket, de működött kamarazenekar és kórus is, állítottak ki festők, sorolni is lehetetlen. A rendszerváltás Frankel Leó Művelődési Ház néven érte az intézményt, amely 1989-ben nevet változtatott, megszületett a ma is kiemelkedően aktívan működő Óbudai Társaskör.

Merényi Judit mintegy négy évtizeden át gondoskodott a kultúrház és a társaskör arculatról, vezetése alatt

a hely jóval többé vált egyszerű külvárosi „kultúrnál", utódai ma is az ő szellemét viszik tovább. Itt próbál a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az Anima Musicae és a Budapesti Vonósok, de kötődik ide a Budapest Ragtime Band is, ők természetesen rendszeresen hangversenyeken is fellépnek a nagyteremben. Végignézve a programokon kitűnik, főleg a klasszikus zene viszi a prímet. Csak az elmúlt és közelgő hetek műsorából szemezgetve: volt és lesz gitárest, kamarazenekari koncert, felléptek és fellépnek majd zongoristák, régi zenészek, kórus, dzsesszmuzsikusok. És persze nem hiányzik az irodalom sem; főleg az egyszemélyes előadások révén, és már öt éve fut a Seres Rezső-est. Működnek a hagyományos, megszokott klubok is, mint a fotó, de tán legnépszerűbb a bridzsé.

A közönség leginkább környékbeli, de jár ide olyan pártoló tag is, aki Rákospalotáról jön rendszeresen. Bátran kijelenthető, rengeteg olyan program van, amely megérdemli, hogy messzebb lakók is számba vegyék: érdemes lehet kijönni Óbudára.