Bezárkózunk

Az egyik ismerősöm számára az SMS-ek küldése megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Családtagjai, észlelvén a kellemetlen helyzetet, úgy segítettek rajta, hogy beírták a mobiltelefonjába az "igen" és a "nem" szavakat, amelyeket azután a helyzetnek megfelelően használt. Az olajozottan működő szisztémával nem is volt addig semmi gond,  amíg valaki kellemes ünnepeket nem kívánt neki, amit barátunk egy tömör "igen"-nel el is intézett. Amiből aztán jó nagy sértődés lett.
Egy ilyen lebutított telefonkészülék használata nagy mértékben megkönnyítené Varga Mihály dolgát is.  Sőt még egy ennél is egyszerűbb változat is megfelelhetne, amely csak egyféle üzenet továbbítására lenne alkalmas: "nem". Személyesen el sem kellene járnia az uniós gazdasági és pénzügyminiszteri tanács üléseire. Az integráció erősítéséről szóló javaslatokat úgyis mindig azzal az indokkal utasítja el, hogy itthon ezt jobban csinálják. Legutóbb a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni európai stratégiával való magyar szembehelyezkedést is azzal indokolta, hogy erre a nemzeti hatáskör a megfelelőbb, mert a részletes, naprakész információkkal rendelkező nemzeti hatóságok hatékonyabban tudják kezelni az unió előtt álló kihívásokat.
Közismert, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium vezetése közötti kapcsolat enyhén szólva sem mondható harmonikusnak. De mégis érdemes a pénzügyi tárca figyelmébe ajánlani a jogalkotói hatáskörrel rendelkező jegybanknak azt az idén áprilisban megjelent ajánlását, amelynek közzétételével "az MNB a hitelintézetek által közvetlenül, valamint kiemelt közvetítő igénybevételével végrehajtott nagyösszegű pénzváltások során fennálló, pénzmosással és terrorizmusfinanszírozással kapcsolatos kockázatokat kívánja csökkenteni, a 2017. év során felülvizsgált Nemzeti Kockázatértékelés, valamint az Európai Bizottság nemzetek feletti kockázatértékelésének megállapításaival összhangban. A pénzváltásban megjelenő készpénz kiterjedtsége magas szintű kockázatot jelent, mind az alapbűncselekmények, mind a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása bűncselekmények vonatkozásában." 
A Matolcsy György elnök aláírásával megjelent ajánlás egyértelműen utal a Varga Mihály által nagyvonalúan visszautasított integráció szükségességére, amikor a pénzmosással és a terrorizmussal kapcsolatos nemzeti kockázatértékelést összekapcsolja az Európai Bizottság nemzetek feletti kockázatértékelésével. Az MNB elnökének van már némi tapasztalata abban, hogy milyen következményei vannak, ha Magyarország szembemegy az Európai Bizottság (esetükben az Európai Központi Bank) irányelveivel. Amikor erre kísérletet tettek, akkor később arra kényszerültek. hogy korrekciót hajtsanak végre az Országgyűlés által már jóváhagyott jegybank-törvényen. 
A módosítás szükségességét igazolta az élet, és azóta is harmonikus az együttműködésük az Európai Központi Bankkal. Varga Mihálynak - és a többi kormánytagnak - is ideje lenne már az "igen" gombot is megtalálnia, ha az uniós integrációról esik szó.
Szerző
Bonta Miklós

Papír

Egy kormánypárti törvényjavaslat szerint a közös listán induló pártok ezután nem alakíthatnának külön parlamenti frakciót. Jól hangzik, főleg annak fényében, hogy a KDNP nevezetű párt így a parlament közelébe se kerülne. (Ne legyen kétségünk, ha Orbán Viktor akarja, ott lesznek.) 
Elsőre egyébként úgy néz ki, mintha ez kedvező lenne az Orbán rendszerében ellenzékben lévő pártoknak, hiszen azzal felesleges vitázni, hogy több listával esélyük sincs legyőzni a miniszterelnököt. Így meglehet, a NER addig taktikázik, és építi le az egyébként is fáradt parlamentet, amíg éppen ők lökik bele az ellenzéket a teljes összefogásba. Ez történt október 13-án is, az eredmény pedig Orbánt és az ellenfeleit is meglepte.
Persze nem Orbán államáról lenne szó, ha nem lenne itt is vaskos trükközés, még ha ezt most nem kopaszokkal prezentálják is. Attól, hogy két – vagy több – párt közös listát állít, nem kellene törvényszerűen egy frakcióban is politizálniuk négy éven keresztül. Most viszont nem lesz más választásuk, ha közös listán tüntetik fel a jelöltjeiket. Az történik, amit a kormányfő akar. A kérdés, hogy az ellenzék képes lesz-e felülemelkedni a saját érdekein – az elmúlt kilenc évből kiindulva egyértelműen nem, de az október 13-ai eredmény némi bizakodásra ad okot –, és engedve az orbáni törvényeknek: közös pártba tömörülni. 
Tény, hogy ez sem a legjobb megoldás, hiszen Hollandiában például „normálisan” működik a demokrácia úgy is, hogy több mint tíz parlamenti párt van - de mégis ez a legvállalhatóbb. A „NER-izmus” kényszeríti össze őket, az pedig csak rajtuk múlik, hogy egy esetleges váltás után, immár szétválva,ó elkezdik-e a most unalomig ismételgetett ígéreteiket megvalósítani.
Ha bejön Orbán számítása, sok kérdés nem marad. Trükközgethet tovább olyan finomságokkal, mint a házszabály módosítgatása. De egyszerűbb lenne, ha a kétharmad hozna egy olyan törvényt, amely kimondja: a miniszterelnököt csak Orbán Viktornak hívhatják. De azért az is biztos, hogy egy diktatúrát nem lehet a végtelenségig lepapírozni.
Szerző
Zoltai Ákos

Latimer bárótól Trumpig

Latimer 4. báróját Williamnek hívták. Korának ismert hadfija és politikai személyisége volt, de nem doveri várkapitánysága miatt emlékszünk rá, hanem mert a feljegyzésekben ő az első, akit az angol parlament impeachment útján távolított el tisztségeiből. Ez még 1376-ban történt, és az adott rá okot, hogy a báró udvari tanácsnokként egyrészt "elnyomta Britanniát", másrészt eladta Saint-Sauveur várát az ellenségnek, és egyebek mellett zsebrevágta a Bristol városa által a királynak fizetett bírságot. Ezért pénzbüntetésre és börtönre ítélték, de már a következő évben szabadon engedték, és a király is visszafogadta kegyeibe.
Az utolsó brit, aki impeachment miatt vesztette el tisztségét, Henry Dundas, Melville 1. vikomtja volt - neki 1806-ban a hadügyminiszterségtől kellett búcsúznia, mert a vád szerint az admiralitás bizonyos aranyai az ő zsebében vesztették el közpénz jellegűket. Végül felmentették, de többé nem vállalt köztisztséget, visszatért a skót ügyvédek unalmas életéhez. Nagy Britanniában az impeachment formálisan 1948-ig létezett, ekkor mondták ki róla, hogy teljesen elavult, és eztán a Lordok Házának tagjai fölött sem a saját társaikból álló testület, hanem a bíróság mond ítéletet.
A brit szokás, miszerint a parlament bárkit elítélhet, az Egyesült Államok alkotmányába is bekerült - éppen, hogy az önállósodó gyarmatok meg tudják magukat védeni a brit befolyástól, és meg tudják őrizni a bimbózó demokráciát. Például az elnökből ne válhasson "király". A vonatkozó szövegrészek lakonikusak, az azonban világos, hogy az "árulás, vesztegetés, illetve más főbenjáró bűnök és vétségek" nem feltétlenül azonosak a büntetőtörvénykönyv pontjaival.
Az elnököt (mellesleg a minisztereket, bírákat és más, köztisztséget ellátó polgári személyeket) politikai vagy erkölcsi méltatlanná válás miatt is le lehet váltani. Például volt, akit alkoholizmus miatt kellett meneszteni. Az impeachment csak hivatalvesztéssel jár, s bár követheti vádemelés, de az már új, bírósági eljárás. 
Az amerikai elnök bárkinek kegyelmet adhat - kivéve az impeachmenttel sújtottakat. Ezért mondott le Richard Nixon 1974-ben, még mielőtt a Képviselőház megszavazhatta volna az impeachmentet - így Henry Ford alelnök elnökké avanzsált, és eljárási kegyelemben részesíthette. (Nixon addig nem mondhatott le, amíg nem találta meg a korrupciós botrány miatt leköszönt Spiro Agnew alelnök utódját, ezzel ugyanis nyitva maradt volna a Watergate-ügy miatti bírósági felelősségrevonás kérdése.)
Mindez azért érdekes, mert Trump esetében sem az a perdöntő, hogy amit tett, kimeríti-e a vesztegetés vagy kényszerítés köztörvényes tényállását, hanem az, hogy viselkedése és tevékenysége árt-e az Egyesült Államoknak. Az államalapítók azonban arról is gondoskodtak, hogy a politikai ellenfelek ne folyamodhassanak nyakra-főre az impeachmenthez. 243 év alatt Trump lesz a harmadik elnök, aki ellen alkalmazzák, s akárcsak Andrew Johnson (1868) és Bill Clinton (1998), végül alighanem ő is megússza leváltás nélkül.
Szerző
Horváth Gábor
Frissítve: 2019.12.07. 09:38