reklám;

2019-12-10 09:26:00

Több mint hülyeség

Évek óta próbálok együtt élni azzal a felismeréssel, hogy a körülöttünk lévő dolgok nem egyszerűen önmaguk. Ma már szinte semmi sem az, ami, hanem annál sokkal több. Ha jól emlékszem, az őrület valamelyik bankkal kezdődött, amelyiknek a marketingesei kitalálták, hogy Több mint bank. Később egy biztosítótársasággal folytatódott (Több mint biztosító). Közben érkezett meg Kevin Costner, aki több volt, mint testőr, hogy évekkel később egy kozmetikai műsor címévé nemesedjen. Már hogy a szlogen, és nem Kevin Costner.

Lineárisan haladva előre a tér-idő kontinuumban az egyik tejipari cég, valószínűleg kifogyva az ötletekből, vagy csak hogy állandó rettegésben tartsa a konkurenciát, úgy kínált egy dobozos tejterméket, hogy az „több mint kefir”. Jelzem, az ellenérdekű fél sem tétlenkedett, nála az új termék „forradalom” volt a „kefirek világában”. Már meg sem lepett, amikor az egyik könyvkiadó volt szíves megjelentetni Andrea Snow (amúgy az Egy ütemre dobban a szív című örökbecsű szerzőjének) új könyvét, a Több mint futó-t, ami – tessenek megkapaszkodni – egy futóról szól. Számos színház, futárszolgálat, tévé- és autómárka is él(t) a megkülönböztetésnek ezzel a parádés eszközével, sőt néhány héttel ezelőtt egy Lyuk nevű szórakozóhely plakáton hirdette, hogy Több mint lyuk. Így tehát bátran elmondható, hogy a körülöttünk létező anyagi világ egy jelentős része nem egyszerűen az, ami, hanem sőt.

Amikor kiderült, hogy nemzetünk legújabb büszkeségében, a Puskás Arénában mégsem lesz futókör (így atlétikai versenyeket eleve nem rendezhetnek majd benne), azt gondolhattuk, na tessék, itt van egy bazi nagy futball stadion, ami csak egy futball stadion. De nem. Az átadás napján megjelent hetilap főcímében büszkén hirdette: Több mint stadion! Majd ötven oldalon magyarázta, mit is kell érteni ezalatt. Például azt, hogy a Puskás Arénára fordított 200 milliárd forint busásan megtérül, ha csak a magyarokat sújtó kóros elhízás elleni harcot vesszük alapul. Merthogy a lázas stadionépítés nem más, mint az egészségügyi megelőzés egyik formája, sőt: több mint megelőzés. GDP-arányosan éppen a focipályákkal érjük utol a Nyugatot, ahol ezt még nem ismerték fel kellőképpen. 

Egyébként meg biztos, sőt több mint biztos vagyok abban, hogy ha egy focipálya több, mint stadion, de kevesebb, mint atlétikai centrum, akkor a „több mint” szókapcsolat jelentése az, hogy „építettünk valami marha nagy monstrumot, rengeteg pénzből, amiben ha belepusztulunk is, olimpiai megnyitót fogunk rendezni 2040-ben, de legkésőbb 44-ben, de addig építünk még sok másik stadiont is, hogy senki ne mondhassa majd, amikor odaérünk, hogy nekünk nincs elég stadionunk, és különben is, Puskás, Kocsis, Hidegkuti, Aranycsapat, Rubik-kocka, csikós, gulyás, nemzettudat, nemzeti aréna, katedrális, Nélküled, egy évszázados álom vált valóra, maga a csoda, beteljesülés, felszegett fejjel, Soros, Brüsszel, Gyurcsány. 

A helyzet több mint szar. Aggasztó.