Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel Bejrútban, sokan megsérültek

Publikálás dátuma
2019.12.16. 07:02

Fotó: ANWAR AMRO / AFP
A libanoni polgári védelem tájékoztatása szerint 46 sérültet láttak el, és további 14 embert kórházba kellet szállítani.
Tüntetők ismét összecsaptak a rohamrendőrökkel Bejrútban vasárnap este, az összetűzésekben többtucatnyian megsérültek, helyszíni jelentések szerint könnygázfelhő borította be a parlament környékét a libanoni főváros központjában. A szombat esti tüntetésekhez hasonlóan a vasárnapi tiltakozások sem maradtak erőszakmentesek. A rohamrendőrök és biztonsági erők nagy számban vonultak a belvárosi utcákra, vízágyúkat, könnygázt és gumilövedékeket vetettek be a köveket és petárdákat hajigáló tüntetők ellen. Órákon át tartott a csetepaté, néhány száz tüntető késő éjszaka sem távozott a Bejrút kereskedelmi negyedében lévő parlament közeléből. Egyes környékbeli utcákat katonák zárták le.
A libanoni polgári védelem tájékoztatása szerint 46 sérültet láttak el, és további 14-et kórházba kellet szállítani. Libanonban október közepén kezdődtek a kormányellenes megmozdulások, a tüntetők korrupcióval és hozzá nem értéssel vádolják a teljes politikai vezetést, a szemére vetve, hogy az 1990-ben véget ért polgárháború óta a legsúlyosabb gazdasági válságba taszította az országot. A tiltakozások hatására október 29-én lemondott Szaad Haríri kormányfő, de az új kormány megalakításáról folytatott tárgyalások egyelőre nem jártak sikerrel. A tüntetők ellenzik Haríri visszatérését a kormány élére, és pártoktól független miniszterelnököt akarnak.
Szerző

Nem tudunk viszonyulni Trianonhoz - interjú Jeszenszky Gézával

Publikálás dátuma
2019.12.16. 07:00

Fotó: Népszava
Románia nemzeti ünnepe, december elseje rendszerint érzelmi és diplomáciai viharokat kavar. A trianoni évforduló is az indulatokat fokozza. Jeszenszky Géza volt külügyminisztert, történészt kérdeztük.
Ön szerint hogyan viszonyulunk mi ehhez a román ünnephez?  Románia tavaly ünnepelte Erdély és egész Kelet-Magyarország bekebelezésének a 100. évfordulóját, idén viszont megünnepli, hogy a Ceausescu-rendszer 30 éve omlott össze. Ez utóbbi a románok és a határ mindkét oldalán élők közös ünnepe, bár a magyarok gyászolják, hogy a nagy megbékélés akkori reményei meghiúsultak, szerintem az akkori új román vezetés hibájából. December 1-je kérdésében az alapvető vita a romániai magyarok és a román többség között van. Ha már nem eléggé átgondoltan Románia ezt tette meg nemzeti ünneppé, az Románia dolga, de azt elvárni, hogy a bárhol élő magyarok ezt ünnepnek tekintsék, az teljesen irreális. Mondhatni, provokáció. Ez az empátia teljes hiánya.  Hogyan viszonyuljunk hozzá hát?    Én azt gondolom, azzal kellene kezdeni, hogy ismerjük meg alaposabban, mi is történt akkor. 1918-ban Wilson amerikai elnök meghirdette az önrendelkezés elvét, ez volt a békerendezés alapja. A Monarchia és Magyarország feldarabolása nemzeti államokra, elvben az önrendelkezés alapján történt. A minimális történelmi ismeretekkel rendelkező magyar is tudja, hogy nem csak azt a 3,5 millió magyart nem kérdezték meg, akit a békeszerződés a szomszédos országok állampolgárává tett, hanem az egész területre nem volt érvényes ez az elv. Feltételezhetjük, hogy például a mai Szlovákia keleti részén, ahol szlovákok mellett nagy számban éltek magyarok és német származású, de magyar tudatú emberek, kizárt, hogy egy népszavazás a mai határt eredményezte volna. Erdélyben is a mai határ mentén, kiemelten a városokban (Nagyvárad, Szatmárnémeti, Temesvár, Arad, Szalonta, de Zilah is) szinte tisztán magyar volt a lakosság. A gyulafehérvári népgyűlésen néhány ezer ember mondta ki, hogy az egész akkori Kelet-Magyarország Romániához csatlakozzon. Volt egy hasonló nagygyűlés Kolozsváron 1918. december 22-én, ahol a részt vevő magyarok azt mondták ki, hogy nem akarnak Romániához csatlakozni. Történészként az a véleményem, hogy ezekre a tényekre és különösen arra kell felhívni a figyelmet, hogy Románia most már száz éve nem tartja be azt, amit a gyulafehérvári népgyűlés is jogosnak tartott és ígért a hozzá csatolt területeken élő nem románoknak. Önrendelkezést, messzemenő nyelvi és közigazgatási jogokat. Hogyan viszonyuljon mindehhez a politikai élet, a magyar diplomácia? Senki sem veszi észre, ha nincs jelen magyar diplomata. Viszont ezek az alkalmak is jók arra, hogy találkozzunk más diplomatákkal és vendégekkel, és elmondjuk, azért ilyen kényes ez az ünnep a magyarok számára, mert amiket december 1-jén az erdélyi románok ígértek, azt nem adták meg, márpedig ezek az ígéretek lennének összhangban az európai gyakorlattal. 2016 előtt, míg Szijjártó miniszter úr ki nem adta a magyar diplomaták részvételét megtiltó ukázt, addig kimondatlanul sem volt ilyen tilalom?  Természetesen nem volt. Miniszterként eszembe sem jutott volna ilyen rendelkezést kiadni. Vádoltak is engem azzal, hogy én történelmi előadásokat tartok. Ez természetesen nem így volt, de az, hogy alkalmi beszélgetésekben, előadásaimban kitértem ilyen előzményekre, azt hiszem senkinek nem ártott. Az emberek a mindennapokban nem foglalkoznak ilyen kérdésekkel. Ám ha a médiában megjelenik, azonnal „beszédtéma” lesz, a közösségi oldalak világában pedig ennek írott nyoma is marad. Hogyan kellene viszonyulnia mindehhez a magyar véleményformálóknak, hogy ne okozzunk helyrehozhatatlan károkat?  A magyar sajtónak, nem központilag irányítva, hanem autonóm gondolkodás révén, ilyenkor rá kellene mutatnia nem csak a történelmi körülményekre, hanem arra is, amit ma joggal igényel a romániai magyar közösség, a magyar társadalom és a magyar kormány. Ezek nem olyan nagy dolgok, ezek Nyugat-Európában gyakorlatként vannak jelen. Ilyen, hogy csak egyetlen példát mondjak, Dél-Tirolban a kétnyelvűség. Mindezt garantálnák az Európa Tanács konvenciói, a nyelvi charta, a kisebbségvédelmi keretegyezmény. Hát sajnos ezeket sem Románia, sem több más szomszédos állam nem tartja be, holott aláírta. Sőt, magyar-román kétoldalú államközi szerződést kötött a két ország 1996-ban, ebben is vannak olyan vállalások, amiket joggal kérhetünk számon ezen a napon is, a média által is. Úgy gondolom, előbb-utóbb egy józan, mérsékelt hangú, nem provokatív magyar vélemény a román társadalomban meghallgatásra talál. Még ma sincs így, de azért erősödnek azok a ma még elszigetelt román hangok, amelyek azt hangoztatják, amit Esterházy János az 1930-as években mondott: „nincs erősebb garancia egy ország biztonsága számára, mint ha minden polgára, köztük a kisebbségi polgárok is megelégedettek”.  Mit kellene ehhez tennie Romániának? Az erdélyi magyarságot nem lenne nehéz elégedetté tenni bizonyos területfejlesztések, beruházások, legsürgősebben az észak-erdélyi autópálya révén. Mindenekelőtt pedig arra van szükség, hogy ne provokálják. Ne történjék olyan, mint amit saját szememmel is láttam, hogy levakarják egy városházáról a régi magyar feliratot és helyére teszik ki a románt. Ez provokáció. Mint ahogy az is, hogy büntetik a címer nélküli magyar nemzeti színű zászló használatát. A régi, joggal bírált Magyarországon a nemzeti kisebbségeknek joguk volt saját nemzeti színeiket használni. Az első világháború alatt Tisza István rendeletben figyelmeztette az akkori közigazgatást, hogy a románoknak joguk van használni nemzeti színeiket. Ezeket kellene elmondani az évfordulón. Magyarország eleget tesz az Európa Tanácsban vállalt kötelezettségeinek saját nemzeti kisebbségei tekintetében? Ennek a kérdésnek a rendezése a rendszerváltás után azonnal terítékre került. Az Antall-kormány álláspontja az volt, hogy a határon túli magyarok számára követelt jogokat természetesen megadjuk a magyarországi nemzetiségeknek is. A magyar alkotmány nem azt mondja ki, hogy Magyarország a magyarok állama, hanem hogy a magyaroké és az itt élő nemzeti kisebbségeké. 1993-ban jó nemzetiségi törvény született. Az más kérdés, mint utólag kiderült, hogy ezzel vissza lehet élni, az etnobiznisz sajnos létezik, de az elv, az önkormányzatiság biztosítása nagyon fontos. Az, hogy a nemzetiségek által lakott települések neve mindenhol az adott kisebbség nyelvén is ki van írva, ez a minimum. A kisebbségi önkormányzatok léteznek, hogy hogyan használják fel a kapott pénzeket, az egy más kérdés. A gyakorlaton mindig lehet javítani, az elvvel mindig vissza lehet élni, de megléte azt bizonyítja, hogy Magyarországon a nemzeti kisebbségeknek adott a lehetőség kultúrájuk, identitásuk megőrzéséhez. Sajnos Romániában ez az elv nem érvényesül.  December elseje kapcsán idén is megjelentek ártalmas írások. Ön, mint történész, mint diplomata, mit gondol, az ilyen médiamegnyilvánulások milyen hatással lehetnek az ország megítélésére, kapcsolataira? 1918 óta tapasztaljuk, hogy a magyarok panasza, már a két világháború közötti még békés revíziós követelések is, bélyeget ütöttek Magyarországra, hogy békebontó, háborúkra spekuláló ország. Nos, szerintem nincs olyan józan, de még nem józan ember sem az országban, aki háborút akarna és úgy gondolná, hogy Magyarország valamennyi szomszédjával győztes háborút tudna megvívni és visszaszerezni területeket. De én még a külföldi, garantáltan negatív visszhangnál is károsabbnak tartom, hogy a felnövő nemzedékeket azzal hülyítik, ezeken a területeken, esetleg valami külső segítséggel a határok megváltoztathatók lennének. A területi revízióra nincs esély, az etnikai arányok megváltoztak, egy népszavazás sem hozna érdemi változást a határokban, hiszen ma már a határmenti városokban is román többség él. De az Európai Unió alapelvei – a szabad helyváltoztatás, a nyelvi, állampolgári jogok, az önkormányzatiság tisztelete - azt ígérik, hogy a határon túlra került közösségek békében, provokációmentesen élhetnek évszázadokig. Az EU a legnagyobb hosszútávú garancia arra, hogy mostani panaszaink orvoslást kapjanak. Ezt kellene hangsúlyoznia a kormány zsoldjában álló sajtónak is, nem hergelnie a  tudatlan magyart, s azt üzenni, hogy elragadták tőlünk ezeket a területeket, de majd visszaszerezzük valami csoda révén. Trianon 100. évfordulója következik. Véleménye szerint mennyire kell és mennyire szabad elengedni a múltat? Mert örök dilemma, hogy mi az, amit el kell engedni és mi az, amit meg kell tartani a közösségi emlékezetben, hol az a határ, amit átlépni már árulás. Van nekünk is Trianon napunk 2010 óta, amit a nemzeti összetartozás napjának kereszteltek, most a román parlament is készül elfogadni egy Trianon emléknapot, amire máris felhördült a magyar politikum.  Nos, ez olyan provokáció, amire nincs szükség, ez eszkalációt szülhet. Ez az, amit Antall József kocsmapolitikának nevezett. Az évforduló kapcsán Magyarországnak az lenne a fő feladata, hogy a téveszmékkel szálljon szembe. Milyen téveszmékre gondol? Arra például, hogy az elvesztett területeken hatalmas többségben élnének magyarok, ami sajnos nem így van. Még veszélyesebb téveszme, hogy a világ a magyarokkal szemben mindig ellenséges volt. Tény, hogy 1920-ban igazságtalan békeszerződés született. De ez nem azt jelenti, hogy a világ mindig minket akart bántani, hanem azt, hogy – erről könyvet is írtam -, mi rontottuk el a viszonyt sok velünk rokonszenvező baráttal, országgal, ami aztán a békeszerződésben köszönt vissza. Az 1848-49-es rokonszenvet elveszítettük már 1914 előtt és nagy árat fizettünk ezért. Az volna a legfontosabb tanulság, hogy nekünk barátokra van szükségünk. Akkor remélhetjük, hogy a trianoni trauma nemzetközi segítséggel orvosolható, ha a világ nem úgy tekint Magyarországra, mint békétlenkedő, mindenkit sértegető országra, hanem mint olyanra, amelynek vannak jogos igényei a szomszédaival szemben, olyanok, amik összhangban vannak a demokrácia, az emberi jogok elveivel és aláírt konvencióival. Trianon 100. évfordulója nagyon jó alkalom lenne arra, hogy rámutassunk, hogyan lehetne meggyógyítani a száz évvel ezelőtt kapott sebet, hogyan lehetne megvalósítani Kossuth álmát, a „mosolygó jövőt” Közép-Európa népei számára.

Névjegy

Jeszenszky Géza 1941-ben született. Történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata. 1990–1994 között az Antall-kormány külügyminisztere, 1998–2002 között Magyarország washingtoni, majd 2011–2014 között norvégiai és izlandi nagykövete.

Szerző

Hét holttestet találtak egy autóban Rio de Janeiróban

Publikálás dátuma
2019.12.16. 06:57
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A rendőrség nyomozást indított, de egyelőre nem tudja, hogyan ölték meg az áldozatokat.
Hét férfi holttestére bukkantak brazil katonai rendőrök vasárnap egy gépkocsiban, Rio de Janeiro állam egyik városában. A katonai rendőrség tájékoztatása szerint az autó a Rio de Janeirótól körülbelül 170 kilométerre délnyugatra fekvő Angra dos Reis városának tűzoltóságánál parkolt. A polgári rendőrség nyomozást indított, de egyelőre nem tudja, hogyan ölték meg az áldozatokat. A hatóságok a térségben tevékenykedő drogcsempészbandákkal hozzák összefüggésbe az esetet. A katonai rendőrség kommandós osztaga, a Bope drogellenes razzia során bukkant rá a gépkocsira, és a holttesteken kívül talált hat lőfegyvert és két kézigránátot is. A rajtaütést azután hajtották végre, hogy egymással rivalizáló bűnözőcsoportok előző nap, szombaton összetűztek a városban, feltehetően a kábítószer-piac feletti ellenőrzés megszerzése miatt támadtak ellentéteik. November elsején a katonai rendőrség razziájában nyolc ember halt meg Angra dos Reis egyik nyomornegyedében. 
Szerző