Sziszifuszi munka

Ma már mindenki tudja, hogy kilenc évvel ezelőtt a Fidesz vezérkara kész forgatókönyv birtokában vette át a hatalmat. Orbán és társai tudták, hogy a rendszerváltozás után létrehozott magyar közjogi rendszer súlyos fogyatékosságainak köszönhetően gyerekjáték lesz számukra alkotmányozó többségüket kihasználva egy autokratikus fordulat végrehajtása.

Mindenekelőtt gondot fordítottak arra, hogy az államfő olyan ember legyen, aki számukra fontos törvények szentesítésénél ne éljen vétójogával. Ők adják a házelnököt, embereikkel feltöltötték az Alkotmánybíróságot, megszállták az összes független intézményt. S mivel úgy gondolták, hogy hatalmuk bebetonozásának nagyon is útjában áll a sajtószabadság megléte, hozzáfogtak a „negyedik hatalmi ág” felszámolásához.

Azóta sem válogatnak a módszerek között. A Népszabadságot egy külföldi spekuláns segítségével szüntették meg, a vidéki lapokat egy az egyben felvásároltatták strómanjaikkal. A legnagyobb hatalmú hazai sajtófelügyelet, a kormánypárt által létrehozott Médiatanács tagjait pedig idén egytől egyig a Fidesz delegálta ismét, fittyet hányva valamennyi demokratikus normának. Megjegyzem, a szóban forgó grémium személyi összetételét tekintve eddig is Orbán Viktorhoz volt lojális, deklarált céljaival ellentétben tehát nem biztosíthatta a demokratikus nyilvánosság működését; szó nélkül hagyta például a KESMA nevű kormánypárti médiakonglomerátum kétes törvényességű létrehozását.

Kacagtató, hogy miközben nemzetközi szervezetek hívják fel a figyelmet a magyarországi sajtószabadság és pluralizmus 2010 óta tartó rendszerszintű lebontására, Kövér László a pártja által lényegében elveszített helyhatósági választásokból arra következtet, hogy hazánkban túl nagy a sajtószabadság. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár pedig az Orbán-kabinet destruktív tevékenységének mintegy elméleti alapvetését biztosítja, amikor kijelenti: a sajtónak nem feladata a hatalom ellenőrzése.

E kormánypárti megnyilvánulások azon elemzők véleményét igazolják, akik már a választások másnapján megjósolták, hogy csúfos veresége a miniszterelnököt újabb támadásokra fogja sarkallni a hazai nyilvánosság ellen. E háborúnak egyik frontját képezi a Médiatanács újbóli bekebelezése. A hirdetési piac kormányzati befolyásolásának úgyszintén a kormánykritikus médiumok lehetnek kárvallottjai. De napirendre kerülhet ismét a lapterjesztés Mészáros Lőrinc általi felvásárlása is, mely komoly zsarolási potenciállal ruházná fel az Orbánhoz hű oligarchát.

Más kérdés, hogy érdemes-e további erőfeszítéseket tennie a kabinetnek a sajtószabadság felszámolására. Merthogy az „átkosban” szocializálódott hazai társadalom a Kádár-éra idejében bizony elsajátította a sorok között olvasás képességét. A magyarok többsége szelektál a médiumok között. Ennek jele, hogy a kormányzati propagandaeszközzé silányult vidéki lapokat érdeklődés híján már-már a csőd fenyegeti. A 7-es cikkelyes eljárástól függetlenül is sziszifuszi munka Orbán igyekezete a nyilvánosság teljes uralására.