NER-mérleg: kevesebb politika, több eredmény

Ahol a hatalom belenyúlt az irányításba, ott ritkábban jönnek a nemzetközi sikerek, de néhányan kivédték a nyomulást.

Nincs bizonyított összefüggés, hogy a NER-potentátok, oligarchák, kormánypárti politikusok vagy adriai yacht utasok sportvezetésbe emelése az oka, vagy más, de valahogy jobban megy azoknak a sportágnak, amelyekbe nem felsőbb utasításra ejtőernyőznek a vezetői posztra az erre megfelelőnek vélt személyek, hanem belülről érkeznek az elnöki székbe. Mint például a tokiói olimpiai alighanem két legeredményesebb magyar sportágának esetében, ahol az úszók (Wladár Sándor) és a kajakosok (Schmidt Gábor) is saját hatáskörben döntöttek vezetőjükről. Most az előbbieket vesézzük ki.

Az úszók egészen fantasztikus évet zártak, a legnagyobb eredmény, hogy nem Hosszú Katinka egyszemélyes show-jában összpontosult a sportági erődemonstráció, hanem mellette megannyi fiatal tehetség robbant be a világsztárok közé. Hosszú továbbra is megkerülhetetlen szereplő, tavaly sorozatban negyedszer lett világbajnok 200 vegyesen, ami sportágtörténeti bravúr, ráadásul mindezt úgy érte el, hogy az életét övező pezsgés korántsem maradt abba: edzőjét kirúgta, önmaga irányítja saját felkészülését, ami kockázatos vállalás, de neki még ez is bejött. Cégbirodalma igazgatása pedig az uszoda falain kívül garantálja neki az elfoglaltságot.

Kalaplengetés, hogy mindkét területen hasít, de Milák Kristóf még rajta is túltett: legalábbis ami a sportágra gyakorolt hatást illeti, miután Kvangdzsuban a vb-n 1:50:73-as idővel egészen kolosszális eredményt ért el. 200 pillangón a legyőzhetetlen Michael Phelps (még cápamezben felállított) tíz éves világcsúcsát döntötte meg. Azóta világszerte elemzőműsorok százai foglalkoztak utolsó 50 méterével, amihez foghatót még senki sem produkált a földön. És akkor a rövidpályás Eb-n éremhalmozása sem maradhat ki a felsorolásból, ahol megszületett a magyar úszósport világversenyen nyert ezredik érme.

Pedig az úszásban nincsenek akadémiák, ezek helyett olyan szakmai követelményrendszert hoztak létre, amelyek garantálják a tehetségek megjelenését. Méghozzá olyan mennyiségben, hogy az eredmény egészen szürreális helyzethez okozott: a márciusi országos bajnokságnak nagyobb lesz a tétje, mint a májusi Európa-bajnokságnak. Évtizedek óta berögzült rendszert alakítottak át, a válogatóversenyt előre hozták, az országos bajnokságot nem nyáron, hanem már márciusban megrendezik. A döntést az vezérelte, hogy a legjobbak az olimpia előtti hetekben ne egymást lökdössék ki a válogatottból, hanem erőviszonyok már sokkal korábban kirajzolódjanak. Most az ob-n elővezetett produkció jelöli ki az Eb-csapatot, az Eb-szereplés pedig nyilván befolyásolja az olimpiai válogatott összetételét.

Korábban épp a világbajokságra utazó csapat esetében fordult elő, hogy a kerethirdetés pillanatában Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána került a csapatba, ám Hosszú két héttel később jelentősen jobb időt úszott náluk. Mivel azonban már kihirdették a csapatot és eldöntötték, ki melyik távon indul, ezen már nem változtatott a szakvezetés. Hosszúnak nem esett jól a döntés, kisebb konfliktus is lehetett ebből, ezzel együtt a szövetségi kapitány és maga az elnök is kiállt az eredeti elhatározás mellett. Kapás Boglárka csodálatos úszással hitelesítette a döntést, és élete első felnőtt világbajnoki címét nyerte 200 pillangón. Méghozzá úgy, hogy a táv felénél utolsóként fordult!

De nem minden esetben végződnek ilyen idilli módon a „túltermelési válság” okozta problémák. Ugyanezen távon az ifjúsági olimpiai bajnoki aranyat nyert Berecz Blanka az eddigi gyakorlat szerint automatikusan tagja lett volna a felnőtt válogatottnak. Csakhogy annyian vannak előtte, hogy hiába úszott olimpiai A-szintet, a megannyi sztár okozta tülekedés miatt nem tudja helyzetbe hozni a kapitány. Ilyen legfeljebb a kajakosoknál fordult elő, más egyéni sportágban nemigen.

A generációkon és évtizedeken átívelő nemzetközi eredményességben a sportág tanulni vágyása összegződik. Amíg a hazai labdarúgó edzők jobb esetben követik a nemzetközi trendeket, addig az úszók diktálják azokat. Képesek voltak a felkészítés filozófiájának megváltoztatására is, és a Széchy Tamás-féle módszerek felülírására. A kor legnagyobb hatású úszóedzője a nyolcvanas években az edzéstávok növelésével, akár megduplázásával ért el kiugró eredményeket. Ma ezt messze meghaladta a kor, kevesebb kilométer, de intenzívebb tréningek az iránymutatóak. Régen 25 éves korban kiégetten és fáradtan ért véget egy átlagos úszókarrier, ma a válogatott jelentős része harminc körüli (a Verrasztó-testvérek, Jakabos, Hosszú), illetve azon jóval túl is, de Cseh László biológiai csoda. Az eredményekben az edzők és szakemberek, de még a szövetség szakértelme is megkérdőjelezhetetlen. Pedig arra egyszer azt mondta egy híres ember, az csak egy bolsevista trükk.