Az Év Embere

Kedves Honfitársaim! Ahogy mi itt a pártközpontban, odahaza, a képernyők előtt Önök is feszült figyelemmel kísérik időről időre az év legfontosabb választásait. Ezúttal is több tízezren szavaztak az Év madarára, amely végül az Erdei fülesbagoly (Asio otus) lett, megelőzve a Füleskuvikot és az Uráli baglyot. Ugyancsak rengeteg szavazat érkezett az Év halára, a Süllőre (Sander lucioperca), amely a Csukát és a Német bucót maga mögé utasítva győzött. Az Év fája a Tatárjuhar (Acer tataricum) lett, a kecskefűz és a rezgőnyár előtt, az év vadvirágára pedig a Zergevirág (Doronicum hungaricum), jócskán ráverve a Tündérfátyolra és a Macskaherére.

Talán mondanom sem kell, hogy az Év Rovara – az Ezüstös ősrovar és a Selymes döglégy előtt – a Tavaszi álganéjtúró (Trypocopris vernalis), 2020 gombája pedig a Csoportos csészegomba (Microstoma protractum) lett. Utóbbival kapcsolatban hamarosan törvénymódosítást nyújtunk be, mert némely csoportosulások veszélyeztethetik nemzetünk egységét, amely – miként azt a szavazatok is bizonyították – töretlen.

Kedves Barátaim, magyarok! Ezúton szeretnék beszámolni arról, hogy idén, a Nemzeti Összetartozás Évének előestéjén először kiosztjuk az Év Embere díjat is, amelynek közönségszavazása a legutóbbi nemzeti konzultáción lezárult. Örömmel jelenthetem, hogy az Év Embere a ránk leadott szavaztok elsöprő többségével Marika néni lett!

Marika néni (Mulier Senses Hungaricus Maricanis) vidéki kisvárosban él, távol a sorosista Budapesttől. Idén múlt 71, fogalma sincs a baloldal legújabb ármánykodásáról, az állítólagos klímakatasztrófáról. Nem érdekli az egy főre jutó vásárlóerő paritáson alapuló GDP-számítás, a PISA-felmérés, a sajtó- és szólásszabadság, és a művészi önkifejezés szabadsága. Hála Istennek. Színházban utoljára 1974-ben volt, és moziba nem jár, amióta minden film olyan hangos, hogy még ő is hallja. Kizárólag a köztévéből, a TV2-ből és a megyei lapból tájékozódik, a legfontosabb közösségi felülete az SZTK. Egyetlen valódi ellensége az afrikai migráns (Migrantus Africanis), akivel még sosem találkozott.

Kedves Barátaim! Nem ülhetünk a babérjainkon. Mert idén még győzni tudott a süllő és a zergevirág, de szorosan a nyomukban ott lihegett a német bucó és a macskahere. És bár Marika néni életterét és folyamatos szaporodását – hála nekünk és a 2,8 százalékos nyugdíjemelésnek – ma még semmiféle veszély nem fenyegeti, de a legutóbbi fejlemények aggasztóak. Néhány új és veszélyes faj is jelentős számú szavazatot kapott, köztük olyanok, amelyekről azt hittük, már sikerült kiirtanunk őket a Nemzeti Együttműködés Rendszere smaragdzöld pázsitjáról.

Barátaim, magyarok! Ne várjuk meg, amíg ezek az invazív fajok kitörnek a nagyvárosokból, és a magyar élet szívében, gyönyörű falvainkban, kisvárosainkban is életre kapnak! Ne hagyjuk, hogy a tündérfátyolok, a kecskefüzek és selymes döglegyek elvegyék, ami a miénk!

Mutassuk meg, hogy ez az ország a Marika néniké! Hajrá Marikák, hajrá nénik!