Óbuda;tűzeset;

2020-01-12 19:04:19

Hatalmas lángok csaptak fel Óbudán: öt ház vált lakhatatlanná, egy embert áramütés ért (fotók)

A tűzben felrobbant több gázpalack is, majd leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este.

Öt ház gyulladt ki egymás után vasárnap este a budapesti III. kerületben, Óbudán, valamint leszakadt egy felsővezeték is. A vezetéket, amely a földön feküdt, először áramtalanítani kellett, ami jelentősen nehezítette a tűzoltók munkáját - nyilatkozta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője, Kolozsi Péter. A legfontosabb feladat a tűz körülhatárolása volt - jegyezte meg a helyettes szóvivő. A körülmények tisztázására tűzvizsgálati eljárást indítottak.

A fővárosi hivatásos tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre és több vízsugárral megkezdték a lángok oltását a nagyfeszültségű vezeték áramtalanítását követően - erre nagyjából este 7 után került sor. Ekkor még három égő házról lehetett csak tudni, melyből kettőnél már sikeresen megfékezték a lángokat.

A helyettes szóvivő este 8 előtt arról tájékoztatott, a három épületben kilencen laktak, közülük öten tartózkodtak otthon. A tűzoltók több gázpalackot is kihoztak az épületekből, ezeket lehűtötték. Kolozsi azt is mondta, hogy

Az Országos Mentőszolgálat szerint a Bécsi út, Pomázi út, Kunigunda utca és Bojtár utca által behatárolt területen csaptak fel a lángok. A mentőknél némileg pontosabban próbálták behatárolni a tűz helyét szemtanúk: a Népszava értesülései szerint a Kunigunda útja és a Dinamó utca sarkához közeli terület volt érintett.

- írt további részleteket közösségi oldalán Óbuda-Békásmegyer Közterület-Felügyelete este fél 9 után. Ők úgy tudják, a házakból 10 embert kellett kimenekíteni, akiket ideiglenesen egy melegedő autóbuszon helyeztek el. Az önkormányzattól hat ember kért átmeneti elhelyezést. Kiss László III. kerületi polgármester a helyszínen beszélt a kimenekített lakókkal és az önkormányzat további segítségéről biztosította őket.

A police.hu szám szerint három felrobbant gázpalackról tud. A tűz a távhőközpontot nem veszélyeztette, írták 9 előtt, az áramszolgáltatás viszont szünetel az utcában. A kerület többi részén mind a távhő, mind az áramszolgáltatás zavartalan. Idegenkezűség gyanúja ez idáig nem merült fel. ​

- közölte végül Kolozsi az MTI-vel, este 9 előtt. A helyettes szóvivő kiemelte, hogy ipari létesítményre nem terjedtek át a lángok.

A katasztrófavédelem mobil laborral vonult ki a helyszínre, a mérések azt mutatták, hogy a lakosság nincsen veszélyben. Kolozsi a korábbi információkat pontosítva közölte, hogy

Az alapján, amit eddig tudni lehet, azt nyilatkozta, hogy az épületek egyikében felcsaptak a lángok, amelyek több gázpalack felrobbanását okozták. Ettől az épület összedőlt, majd feltehetőleg a tűz miatt leszakadt a nagyfeszültségű vezeték. Az összes épület lakhatatlanná vált.