Győr;Molnár Zsolt;időközi választás;

2020-01-27 15:43:27

Molnár Zsolt: vegyes volt az energia, amit beletettek ebbe a kampányba

Az elmaradt előválasztás lehet az egyik fő oka az ellenzék vereségének Győrben – mondta Molnár Zsolt az ATV Start című műsorában, miután a fideszes jelölt nagyobb fölénnyel nyert vasárnap Győrben, mint októberben Borkai.

Ahogyan azt mi is megírtuk: Borkai Zsolt lemondása miatt tartott időközi polgármester-választáson csaknem annyian voksoltak, mint tavaly ősszel, amikor még „friss” volt a fideszes városvezető szex- és korrupciós botránya. Október 13-án a névjegyzékben szereplő 101 841 választópolgár 44,18 százaléka voksolt, most vasárnap pedig 42,25 százalékuk.

A hasonló részvételi arány azonban más eredményt hozott tegnap, mint három hónapja. Októberben Borkai 44,3 százalékot kapott, míg akkori ellenzéki riválisa 42,8 százalékot. Most viszont a fideszes jelölt, a kardiológus Dézsi Csaba András egészen 56,1 százalékig jutott. Az ellenzék így kevésbé tudta megszorítani: az MSZP, a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP győri polgármesterjelöltje, Pollreisz Balázs 39 százalékot kapott. 

Molnár Zsolt az eredeménnyel kapcsolatban azt mondta a csatorna reggeli műsorában, hogy mindenkinek köszöni, aki elment választani, főként azoknak, akik az ellenzék jelöltjét támogatták voksukkal. A politikus reméli, hogy Dézsi Csaba szakít a „borkaizmussal”, és hogy elkezdődik a munka. Az MSZP pártigazgatója bízik benne, hogy a végére járnak majd a győri közéletet terhelő ügyeknek, miközben úgy véli, hogy bár az ellenzék vesztett, de mégis „feljött a térképre”.

A kérdésre, hogy pártember helyett miért nem civilt választottak, ami korábban már Miskolcon és Pécsen is bevált, Molnár azt felelte: az ellenzéki vereség legfőbb oka, hogy bár a szocialisták előválasztást szerettek volna, de a tárgyalóasztalnál sem volt verseny, hogy bárki más jelentkezett volna. Mint mondta: Pollreisz Balázs volt az egyetlen, aki ezt vállalta - írja az atv.hu idézve az interjút.

A győri időközi polgármester-választáson nem csak a fideszes és ellenzéki jelölt, de mellettük további négy ember is elindult. A szocialista pártigazgató szerint – bár vádaskodni nem szeretne – a dolgok természetéből az fakad, hogy amikor egy az egy elleni küzdelem van, és valaki nem vesz részt az előválasztásban, miközben támogatottsága pár százalék körül mozog, és vehemens kommunikációval veti magát bele a kampányba, akkor az a „Fidesz érdekét szolgálja”.

Molnár Zsolt elárulta azt is, hogy nem tudtak mit kezdeni azzal az infrastruktúrával, amit a kormány a fideszes jelölt mögé tett, miközben finoman arra utalt, hogy az ellenzéki jelöltet támogató ellenzéki pártok sem egységesen vették ki részüket a munkából, „vegyes volt az energia, amit beletettek ebbe a kampányba”. 

A teljes interjút itt nézheti meg