Bárhol, bármikor

Tenger elnyelte országok, sivataggá szikkadó régiók, elillanó édesvizek és a levegő mint mérgező gáz – a klímakatasztrófát leginkább természeti jelenségekkel írják le, és a kollektív aggodalomnak mintha nem lenne része az „élő veszedelem”. Magyarán: miképp viselkednek majd a jövőben a különböző vírusok, baktériumok, prionok, patogének (utóbbiak olyan kórokozók, amelyekben az a közös, hogy egyfajta élősködőként birtokolják a „gazdatestet”, és lényegében megállíthatatlanok, terjednek levegővel, vízzel, étellel, szexszel).
Ahogy Dániel próféta mindent széttaposó, hatalmas, vasfogú szörnyetege nem jön el (remélhetőleg), hogy összerontsa az ismert világot, úgy nem támad egyetlen olyan szuperjárvány sem, amelyik elfújja az emberiséget. Inkább sok, relatíve kisebb hatású betegség rohamoz majd az elfogadott narratíva szerint. Ezt vallja Szathmáry Eörs, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának vezetője is, aki úgy számol: 2050 körül összeér a járványok hatása, és az emberiség záros határidőn belül megfeleződik, a technológiai civilizáció összeroskad.
A leginkább veszélyeztetett területek pedig a népsűrűség okán a városok – ez a településforma 2050-re a föld mintegy 9,7 milliárd lakójából 6,7 milliárdnak ad majd otthont. Márpedig egy mintegy 160 kilométeres sebességgel kiszakadó tüsszentés egy „fél lakóparkot” beborít. A járvány – még inkább a neki való kiszolgáltatottság – körülbelül egy hét alatt írja felül a tanult/öröklött magatartásformákat, eltűnik a szolidaritás, a tekintély- és hatalomtisztelet, értelmezhetetlenné válnak az olyan kötelékek, mint a család, baráti kör, stb. A cseppet sem túlzó forgatókönyv szerint az emberek egy-két héten belül gyilkolni kezdik egymást, és eljön a káosz kora.
Vuhan most ezt éli át, pontosabban ennek „takaréklángos” verzióját. Kínának egyetlen, egyelőre többé-kevésbé lokalizálható járvánnyal kell szembenéznie. Egy olyan társadalmi környezetben, ahol a hatalomnak való engedelmesség megkérdőjelezhetetlen, ahol a kommunikációs csatornák zömét kontrollálja az állam. (Mégis szivárog a rendszer, a hivatalos statisztika 2700 fertőzöttről tud, az emberek 90 ezerről beszélnek.) Viszont ellenszer nincs. Egyhamar nem is lesz: kifejlesztése évekig tart, és hatékonysága nem garantált, hisz ennyi idő alatt a vírus mutálódhat. Kína egyet tehet: bízik benne, hogy sikerül annyira karanténba zárni a kórt, hogy az – nem lévén újabb „tápláléka” – elcsendesedik.
A koronavírus azonban nemcsak az ázsiai nagyhatalom problémája, hanem a világé. Elsősorban nem azért, mert a glóbuszon szétrajzó kínaiak áthurcolhatják határokon és tengereken. Sokkal inkább azért, mert bármikor, bárhol felbukkanhat egy hasonló (lásd fenn), legfeljebb nem koronavírusnak hívják, és nem a tüdőt támadja. Ha nem startol hamarosan egy globális jelző- és ellátórendszer, és ha a kormányok továbbra is politikai kérdésként kezelik a klímavészhelyzetet, arra a fél emberiség rámehet. Senkit sem vigasztal, hogy ez kétségkívül megoldaná a túlnépesedés, a károsanyag-kibocsátás és felmelegedés problémáját.
Szerző
Nagy B. György

Támasz nélkül

Az elmúlt napokban soha nem látott magasságokba emelkedett az uniós közös pénz árfolyama, hétfőn egy eurót már 338,8 forintért lehetett megvenni a bankközi piacon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfőbb döntéshozó testülete, a monetáris tanács tegnap kamatdöntő ülést tartott, ám aztán hallgatásba burkolózott, amivel ugyanazt üzeni, mint eddig – őket nem érdekli a forint árfolyama. 
A nem túl hosszú közleményben egy szó nincs a forintról, mondván, az MNB-t csak az inflációs folyamatok érdeklik. Az infláció ugyan több hónapos csúcsra jutott decemberben, és még tovább nőhet 2020 elején, de az év közepére a jegybank szerint visszatér a három százalékos szintre – ami az inflációs cél is egyben. Van logika abban, amit a jegybank kommunikál, hisz eddig is bejött a forint gyengítésére játszó, az alacsony kamatokkal operáló jegybanki politika, elvégre a gazdasági növekedés tavaly is öt százalék környékén volt. Ám a jegybanknak nem a gazdasági növekedés serkentése a feladata, hanem az infláció és a forint stabilitásának a védelme, bár ez utóbbiról semmit sem akarnak a Szabadság téren hallani. Pedig stabil gazdaság csak stabil, kiegyensúlyozott deviza mellett lehetséges, és a forint folyamatos (évtizedes) leértékelődése nem ezt sugallja. 
Tegnap két mondat elég lett volna, hogy befolyásolják a piacot: hogy figyelnek, és hogy esetleg indokolatlanul olcsónak tartják a forintot. Ez valószínűleg helyrerántotta volna az árfolyamot.  Így viszont már a következő napokban jöhet a 340 forintos vagy annál drágább euró is, és majd valahol 342 forint fölött jön a kapkodás, a jegybank pedig az árfolyam erősítése érdekében maga kezd (rejtett) forintvásárlásba. Ha erre sor kerül, akkor az milliárd forintos költséget jelent a jegybanknak és az adófizetőknek, a hatása pedig ugyanaz lesz, amit ma vagy tegnap két jól irányzott mondattal el lehet volna érni. Az nem került volna semmibe, a piac pedig tudomásul vette volna, hogy az MNB a helyén van, kár is a forint ellen spekulálni. De nem tették.
Szerző
Papp Zsolt

Reménysugár

Nem egyszerű regionális választás zajlott vasárnap Emilia-Romagnában. Nemhogy országos, de európai jelentőségű volt. A populista Matteo Salvini át akarta venni a tehetős régió feletti irányítást, amely a negyvenes évek óta folyamatosan a baloldal kezén volt. 
Ha ezt a régiót is beveszi a Liga elnöke, akkor senki és semmi sem tarthatja vissza attól, hogy – az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt kormányának bedarálásával, előrehozott választások kicsikarásával – győzedelmes hadvezérként vonuljon be Rómába, és beüljön a kormányfői bársonyszékbe. Nemcsak honfitársait, hanem Európát is terrorizálhatja újabb és újabb veszélyes, kirekesztő ötletével.
A kampányban egészen hajmeresztő dolgokat művelt céljai elérése érdekében. Bekopogtatott egy házba, azt kérdezvén: „Itt drogkereskedők laknak?” Nem laktak, egy tunéziai család élt ott, amely jelezte, beperli Salvinit. Őt azonban kifejezetten szeret az áldozat szerepében tetszelegni. Ezt a múlt heti szenátusi választás is jelezte, amikor sajátjai, a Liga képviselői szavaztak a mentelmi joga felfüggesztése mellett. Salvini úgy vélte, az Emilia-Romagna-i voksolás előtt mi sem állna jobban neki a mártír szerepénél.
A nagy terv azonban nem vált valóra, Salvini ugyanis nemcsak a sajátjait, hanem a józanul gondolkodókat is mozgósította, így kétszer akkora volt a részvétel, mint hat éve, és Stefano Bonaccini, a régió eddigi vezetője viszonylag simán győzte le a Liga jelöltjét, Lucia Borgonzonit. Nem szabad azonban elfelejtkezni a jórészt fiatalokból álló Szardínia mozgalom jelentőségéről sem: ez hosszú idő után az első olyan jelenség az olasz politikában, amely reménysugár lehet a baloldal számára.
Giuseppe Conte kormánya egyelőre fellélegezhet. Az azonban, hogy kitölti-e a mandátumát, nagyban függ attól, hogy az Öt Csillag Mozgalom képes lesz-e leküzdeni súlyos válságát.
Szerző
Rónay Tamás