A mozdonyok füstje helyett a dalok áradnak

Az idei esztendő első napjaiban - az éppen felújítás alatt lévő Magyar Állami Operaház új előadóhelyszínére utalva - Eiffel Műhelyház névre keresztelték a Kőbányai úton található Északi Járműjavító BKV-megállóhelyet. Az eredetileg Északi Főműhely névre hallgató MÁV-üzemcsarnoknak, bármily meglepő, nincs közvetlen köze a 97 éve elhunyt francia Alexandre Gustave Eiffelhez, de a tervező Feketeházy János kétségtelenül a párizsi irodában gyarapította a tudását - ott, ahol a Nyugati pályaudvar főépületének, az Eiffel nevét viselő párizsi toronynak és a New York-i Szabadság-szobor fémvázának a tervei is készültek.

A Kőbányai úti csarnok a nevét onnan kapta, hogy hasonló technológiával épült, mint az Eiffel-torony: a vázát szegecselt acélelemek alkotják. A létesítményt teljes mértékben hazai alkotásként tartják nyilván, mint a legnagyobb méretű, 25 ezer négyzetméteres (200 méter hosszú és 110 méter széles) magyarországi ipari műemléket. Joggal nevezték a maga korában "acéltemplomnak," hiszen a főhajója mellett 2-2 mellékhajó is kapcsolódik hozzá.

A csarnok és környezetének jövője hasonlatos az egykor ugyancsak a vasúthoz köthető tevékenységet űző, üzemi épületekből kialakított budai Millenáris parkhoz: kulturális negyeddé válhat. A terület érdekessége, hogy minden oldalról vasúti és villamossínek határolják, a Könyves Kálmán körúttól egészen Kőbánya közepéig. A csarnok tervezőjének, Feketeházy Jánosnak az emlékét bizonyára ugyancsak megörökítik itt majd, talán a park viseli majd a nevét. Méltán, ugyanis ő tervezte a Keleti Pályaudvar, a mostani Műegyetem és a Magyar Állami Operaház tetőszerkezetét is. Sokoldalúságára mi sem jellemzőbb, minthogy a jelenlegi Szabadság-híd acélszerkezetét is a kiemelkedő alkotásai között jegyzik. A fővároson kívül Szegeden - itt valóban az Eiffel-iroda megbízásából - Feketeházy János tervei alapján valósult meg a tiszai Belvárosi és a szolnoki híd is.

Az egykori (valamikor az országban a legnagyobb) Északi Főműhely három nagyobb és több kisebb csarnokában szinte az iparosítás kezdete óta mozdonyokat és vasúti kocsikat gyártottak, javítottak. Ott, ahol először a kiegyezés évében, 1867-ben a Magyar-Sveiczi Gyártársulat kezdte meg a tevékenységét, majd egy év múlva megalakult a Magyar-Belga Gép- és hajtóépítő társaság is. Viszont mind a kettő 1870-ben csődbe ment. Ez azonban korántsem jelentette a véget, mert a magyar állam mind a kettőt megvásárolta, és az összevonásuk nyomán létrejött a Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyár, amit a nemzeti ipar létrejötte kezdetének tekintenek az ipartörténészek. Ettől az időszaktól kezdve hosszú évtizedekig Magyarország már nem importált mozdonyt.

A nagycsarnok csak 1886-ra elkészült el. Méretét jól illusztrálja, hogy egyszerre 96 gőzmozdony fért el benne, amelyeken összesen 500-600-an dolgoztak. (Az üzem egész területe 2000-3500 alkalmazottnak adott munkát.)

A fejlődés tempóját és irányát mutatja, hogy 1930-tól a villamos mozdonyok és motorkocsik javítása is az Északi Főműhely feladata lett. A mozdonyokat tolópadon mozgatták. Az alkatrészek ki-be emeléséhez gördülődarukat használtak, amelyeknek felső sínjei, a "futómacska-pályák" egyes elemei mindmáig megmaradtak. A korabeli technológiák - szegecselt és nem hegesztett, Siemens-acél - kiemelkedő színvonalát fémjelzi, hogy több mint 100 év után az acélszerkezet 90 százaléka jelenleg is kiváló állapotban van. (Az úgynevezett Eurocode-számítás szerint a korróziónak már régen úrrá kellett volna lennie rajta.) Ahogy az az első világháborút megelőzően megszokott volt az ipartelepek esetében, a közelben vasutas-lakótelep és négyosztályos elemi iskola is létesült. A háborús események a nagycsarnokot megkímélték ugyan, ám a gyártelep szinte minden más létesítménye a második világégés során súlyos károkat szenvedett.

A cég életében jelentős esemény volt, hogy 1962-ben átadták az ugyancsak hatalmas méretű, több mint 22 000 négyzetméteres új dízelmozdony- és -motorkocsi-javítócsarnokot és a hozzá tartozó központi irodaépületet is. Majd egy év múlva az utolsó itt javított gőzmozdonyt is útjára bocsájtották, és engedve a kor követelményeinek, már csak villamosmozdonyok javításra rendezkedtek be. (A nagycsarnokot is ekkor újították fel utoljára.) A rendszerváltást követően a vasúti javítási tevékenység folyamatosan csökkent, ezért az addigra önállóságát is elvesztett Északi Járműjavítóban 2009 végével befejeződött a vasútijármű-javítás. A gépek és a dolgozók legnagyobb részét Szolnokra helyezték át. Majd 2011-ben a telephely meghatározó épületeit műemlékké nyilvánították, a többit pedig műemléki környezetnek jelölték ki.

A három hektáros parkban vasúti ereklyéket állítanak majd ki. A csarnokban egy régi étkezőkocsiban étterem nyílik. Mivel a falakat elbontják, utóbbi nyilvános lesz. A parkban és a csarnokban is egy régi-régi gőzmozdonyt lehet látni. Tervezik, hogy idővel saját vasúti megállóhelye is lesz, így majd vonattal is megközelíthetővé válik az operalátogatók számára.

Ugyanis a nagycsarnok ad helyet egy kis, 400 személyes, háziszínpad rendeltetésű, kamara-játszóhelynek, a Magyar Állami Operaház Bánffy termének, ahol már folynak az előadások. A 17 ezer négyzetméteres terület a díszlet- és jelmezraktárak, valamint a készítőműhelyek otthona, amelyeknek a tevékenységébe üvegablakon át be lehet tekinteni.