Kína;koronavírus;

2020-02-04 08:51:37

Megfertőzött lelkek

Kínában mintha rendkívüli állapot lenne érvényben. Még a koronavírus gócpontjától, Vuhantól több mint ezer kilométerre lévő településeket is önkéntesek zárták le, a megbetegedetteket nem akarják beengedni az adott település belsőbb részeire. De nem csak Kínában, hanem a világ számos országában érezhetően nőtt a félelem, az idegenellenesség, legalábbis az ázsiaiakkal szemben.

A kínai gazdaság is nagyon megérzi a válságot, a kényszerűen meghosszabbított holdújévi szabadság után zuhanni kezdett a tőzsde, a sencseni börze indexe 8,3 százalékkal esett, s a Bloomberg közlése szerint 2600 vállalat részvényei értékének legalább tíz százalékát vesztette el. A jegybank hétvégén ugyan próbálta menteni a menthetőt, bejelentette, hogy 157 milliárd eurónak megfelelő összeggel próbálja stabilizálni a pénzpiacot, s a bankokat, ám ez a lépés láthatóan nem nyugtatta meg a befektetőket. Most ugyanis egy láthatatlan ellenfél kényszeríti térdre az országot és okoz pánikot. S ami még nagyobb baj, minden teljesen kiszámíthatatlan, senki sem tudja előre, meddig tart a válsághelyzet.

Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a kínai gazdaságra a későbbiekben milyen hatást gyakorol a koronavírus. Kezdetben szakértők azt jövendölték, hogy az első negyedévben akár egy százalékkal mérséklődhet a gazdasági növekedés az előző negyedévhez viszonyítva, ám lehet, hogy ez is túl derűlátó jóslat volt.

Nyilvánvaló, hogy a kínai tőzsdéken tapasztalható zuhanás csak átmeneti, és előbb-utóbb ismét minden visszatér a régi kerékvágásba. Míg azonban a kínai kormány folyamatosan azt hangoztatja, hogy együtt legyőzik a vírust, az emberek mintha mind kevésbé reménykednének ebben. Súlyos bizalmi válság kezd kialakulni a vezetéssel szemben. De a kínai vezetők sem bíznak a helyi hatalmasok helyzetértékeléseiben. Ez a rezsim hibája. Olyan rendszert alakított ki, amelyben senki sem meri bevallani a teljes igazságot, ennek láthatjuk most a súlyos következményeit. Kínában eluralkodott a félelem, de nem csak a koronavírus miatt. Az emberek lelkét már rég megfertőzték.