időjárás;

2020-02-13 16:25:51

Egyetlen nap alatt vonul át egy meleg- és egy hidegfront is a fejünk felett

Lesz szél, zápor, néhol még hózápor is pénteken.

Pénteken kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé alakul ki eső, zápor, majd délelőtt északnyugat felől fokozatosan megszűnik a tartós csapadék, felszakadozik a felhőzet, felhőátvonulások lesznek több-kevesebb napsütéssel, néhol futó zápor, északkeleten hózápor, a Dunántúlon helyenként zivatar előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél több helyen megerősödik, főként a Dunántúlon néhol viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 6 és 13 fok között alakul.

Időjárási helyzet Európában

A Brit-szigetek és a Skandináv-félsziget fölött ciklonok örvénylenek. Hatásukra az említett térségben, valamint Nyugat- és Kelet-Európa nagy részén gyakran erősen felhős az ég, és elsősorban a frontok mentén többfelé esik az eső, záporeső, az északabbi és keletebbi tájakon havazás is kialakul. Ugyanakkor szárazföldünk középső és déli területeinek időjárását anticiklon alakítja, errefelé a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet északkeleten, északon fagypont alatt, délen, délnyugaton 13 fok fölött alakul.

Péntek estig a Kárpát-medence fölött egy meleg- majd egy hidegfront is átvonul.