nemzeti konzultáció;

2020-02-15 08:28:00

Gyűlöletkonzultáció

Miközben Strasbourgban, az Európai Parlamentben az antiszemitizmusról, a rasszizmusról és az idegengyűlöletről vitáztak a képviselők, és ahol a Fidesz delegáltja bevetette pártja öt éve használt kampányelemeit az idegenekkel szemben, itthon Orbán Viktor már előkészítette újabb nemzeti konzultációs csomagját. Ma már pontosan tudjuk, hogy nem a neonáci vonulás – egyébként a fenti vitában is megemlített – szégyenteljes mivoltáról, nem a kormánypárt által fű alatt támogatott mihazánkos szélsőjobbos akciókról akar a miniszterelnök konzultálni, hanem… Egyszerűen csak megint nem tisztességes módon akarja elkölteni a mi pénzünket, újra csak saját politikai céljait kívánja a közös kasszából megvalósítani. 

A nemzeti konzultációnak nevezett találmány sosem nélkülözte az átlátszó manipulációkat, a kérdések összetétele, megfogalmazása mindig is a kormány politikáját szolgálta, de legalább olykor előfordult, hogy a témaválasztás valóban jelentős társadalmi kérdéseket érintett. Ezúttal viszont a tematika éppen a rasszizmus, a gyűlölet fokozását irányozza elő. Orbán arra használja fel ezt a közpénzből finanszírozott álkonzultációt, hogy kihozza az emberekből a bennük rejlő rosszat; a félelmeikre, az előítéleteikre, az idegenellenességükre alapoz. 

Már most megelőlegezhetjük: olyan kérdéseket küldet majd ki, amelyekre csakis olyan válaszok érkeznek, amelyek alapot adnak a kormánypolitika folytatására. A cigányokkal, a börtönviselt emberekkel és védőügyvédeikkel, valamit a hatalomnak nem tetsző ítéleteket hozó bírókkal kapcsolatban már eddig is durva, helyenként törvénytelen lépéseket engedett meg magának a kormányfő; csoda, hogy nem akadt egyetlen szervezet sem, amely feljelentette volna. Ha ugyanis Niedermüller Péter szándékosan félreértett és félremagyarázott – meglehet: nem túl szerencsésen megfogalmazott – mondatai után a rendőrség nyomozásba kezd, Orbán teljesen egyértelműen gyűlöletkeltő kijelentései és a konzultációs kérdések várható tartalma miatt még inkább megtehetné. 

Hiába vitatkoznak az Unióban a rasszizmusról, hiába fogadnak el akár ezer határozatot is, az egyre inkább szélre sodródó magyar kormányzati politikát nem tudják eltéríteni alantas szándékaitól. Muszáj keményen és egyértelműen fogalmazni: Magyarországon egyelőre lehetetlen gátat vetni a hatalom iparszerű, és egyre durvább gyűlöletkeltésének, rasszizmusának, idegenellességének. A zéró tolerancia hirdetése is csak blöff, nem egyéb. Akkor, amikor Orbán Viktor már gond nélkül azonosítja a menekülteket segítő civilszervezeteket (NGO-kat) embercsempész bandákkal, amikor migráns-alagutat hazudtat a rendőrséggel, amikor sajátos performanszokat látunk a határon, nos, akkor fel is hagyhatunk minden reménnyel, hogy ezen a politikán változtatni fog. 

Ellenkezőleg: úgy tűnik, számára minden eszköz megengedhető. A társadalom nem lázad, nem követeli az emberséges bánásmódot, legjobb esetben is csak hallgat. Illetve nem: október 13-án  sok helyen nem hallgatott. De vajon miért kell még két évig ebben a gyűlölet-konzultációban élnünk?