Múzeumi küzdelmek Lengyelországban

A lengyel közéleti diskurzus emlékezetpolitikai vita is. Ez árt az ország kulturális intézményeinek. Most megoldódott – legalábbis egy időre – a varsói zsidó múzeum ügye.

Ahogy a Népszava is beszámolt róla egy évig bizonytalan volt Varsó egyik ikonikus kulturális intézményének, a lengyel zsidók történetét bemutató Polin múzeumnak a sorsa. Az igazgatói pályázatot Dariusz Stola történész professzor nyílt pályázaton elnyerte, a kinevezést azonban a kulturális miniszter egy évig halogatta. Politikai okok miatt, Glinski miniszternek bevallottan nem tetszett, hogy a múzeum egyik kiállítása bemutatva a kommunista korszak 1967-68-as antiszemita kampányát utalt a jelenlegi kormányerők által szított – arra lidércesen emlékeztető – gyűlöletbeszédre. Stola végül lemondott a nyertes pályázatával szerzett jogáról. Piotr Glinski miniszter pedig kinevezte három évre Zygmunt Stepinskit, a múzeum eddigi igazgató-helyettesét. Ő az interregnum idején vezette az intézményt. A Polin egyik tulajdonosa a varsói Zsidó Történeti Intézet Egyesület képviseli a befolyásos külföldi adományozókat, akik a múzeum létrejöttéhez, fennmaradásához és működtetéséhez is hozzájárultak. A lengyel kormánynak pedig semmi szüksége, hogy újabb frontot nyisson az Egyesült Államokban és Izraelben a második világháborúval, a holokauszttal és a lengyel antiszemitizmussal kapcsolatban.

A varsói lengyel zsidó történeti múzeum jó példa lehetett volna arra, miként lehet egy ilyen kulturális intézménynek szerepe abban, hogy feldolgozza az egyeszmeileg megosztott ország, nemzet fájdalmas, titkolt és sokféle módon értelmezett történelmét. Azzal hozták létre, hogy ne a vészkorszak, a lengyel zsidóság rettenetes pusztulása álljon a múzeum középpontjában, hanem az együttélés ezeréves története. A múzeum így nem műtárgyak, különös és értékes leletek tárháza, hanem önmaga a történeti elbeszélés színtere és megvalósítója. Elmondja képekkel, tárgyakkal, felújított épületrészlettel, sok fotóval, filmmel a bonyolult és ellentmondásos históriát, amelyet a zsidók a lengyelekkel együtt átéltek az országi történelmi területén. Aranykort és vészkorszakot. Az alkotók arra törekedtek, hogy a mai látogatók, különösen az iskolások megismerkedhessenek a hajdani zsidó családok, közösségek mindennapi életével, szokásaival, teljesítményével, az együttéléssel, hogy kilépjenek a sztereotípiák világából. A Polin turisztikai látnivaló, oktatási és kulturális intézmény.

Differenciált elbeszélést akart adni a második világháborúról Gdanskban a Második Világháború Múzeuma. A múzeum célja, hogy ott emlékeztessen az emberiség legnagyobb önmaga okozta tragédiájáról, ahol ez a történet megkezdődött. A nácik Danzigban, az ottani lengyel katonai bázisra leadott ágyúlövésekkel indították el a háborút. A múzeum narrációja a lengyelországi harcokat, a lengyel ellenállást beillesztette a nagyobb történelmi képbe. Az intézmény épülete egy kikötői rozsdaövezet helyén – építészeti teljesítmény, a város ikonikus látványossága. A háború brutalitását jelképezi a ferdén álló, földbe süllyedő ház. A kész múzeum megnyitását a hatalomra került Jog és Igazságosság Párt (PiS) először halogatta, mivel az a háborút nem elsősorban a lengyel hősiességet és egyedülvalóságot hangsúlyozva ábrázolta. Leváltották Pawel Machcewicz történész professzort a koncepció megalkotóját, a múzeum igazgatóját, részben átrendezték a kiállításokat, s az új befelé forduló ideológiai üzenetet kapott. Az új igazgató a PiS egyik udvari történésze lett. Az uralkodó jobboldali-nacionalista párt a konzervatív történelmi narratívát egyeduralkodóvá akarja tenni. Minden olyan tényszerű leírás, amely bemutatja a lengyel elit és a társadalom tényleges – nem feltétlenül szeplőtelen – tetteit, nemzetárulás. Most épül a varsói Citadella területén a Lengyel történelem Múzeuma – épp ilyen emlékezetpolitikai program alapján. A megnyitást egyelőre 2021-re ígérik.