RaTaTa

Nehezen éled a kisvárosi piac, február közepe van, félúton tél és tavasz között. Az üvegházasok már kihozták a friss petrezselymet, s van, ahol újhagyma is zöldell, de a nénikék még kitartóan árulják a sparheltben sütött, szélein enyhén pirult sült tököt, a télre eltett birsalmából januárban főzött, azóta szárítgatott sajtot, és némely pultokon bezacskózott szaloncukor meg olcsó kínai karácsonyfa-égősor is díszlik.

Féltucat szederjes orrú férfi Simicskát meg Vonát emlegeti félhangosan, hogy ez le volt zsírozva, Vonát ki kellett csinálni, s hogy lám, Simicska most is pontosan tudja, mitől döglik a légy, mert a kecsketenyésztésről a lóra állt át, abban lesz a pénz mostantól, csak figyelni kell. Erről jutott eszembe, hogy sajtot is vennem kell, s lám, milyen az élet, a kecskesajtos asszonynál ezúttal csak tehénsajt van: érzékeny piac ez, hamar megérzi a konjunktúrát.

Csivitelő lengyel asszonyok érkeznek, nagy kosarakkal. E nemzet tagjai rendszeres látogatói ennek a piacnak, leginkább mangalicakolbászt keresnek, abból is a csípősebb fajtát. A közeli kénes fürdőbe járnak, házat bérelnek nem messze onnét, s voltképp az otthoni életüket élik ideát: két kúra között főznek, kávéznak, bevásárolnak, van olyan, aki már kis lakást is vett itt, ha nem használja, kiadja. Az alapszavakat ismerik, csípős, nem csípős, kolbász, szalonna, meg aztán itt amúgy is majdnem mindenki kézzel-lábbal magyaráz, ha lenne a gesztusoknak piaca, ez megkaphatná a címet, az majdnem biztos.

Ázsiai férfi közelíti az egyik kofát, messzebbről nézem, vajon hatnak-e errefelé a koronavírusról szóló hírek, elvégre nincs messze innen az a falu sem, ahol két éve télen egy nagykendős asszony miatt lármázták fel a fél megyét, mondván, migráns érkezett a halottak napjára, aztán meg kiderült, hogy csak egy hazalátogató helybéli, történetesen kendőbe bugyolálva. A férfi törve beszéli a magyart, s a cérnára szépen felfűzött, szárított csípős paprikára alkuszik, darabja harminc, de ő vinné az egészet, a nénike meg győzködi, hogy nem kell mindet elvinni, nem azért van egy zsinóron, levág ő belőle szívesen pár darabot.

Már nem hallom, miben maradnak, odébb lépek savanyú káposztáért. Rúzsos szájú, kalapos idős asszony csapódik mellém, ő a csicsókát vizsgálgatja, majd nevetve meséli a körülöttünk állóknak, hogy bizony nemrég jó nagy tányérral bevágott belőle, s nem is mozdult el aznap a fürdőszoba mellől. - Há´nem véletlenül híjják ezt a parasztok fingókrumplinak – dörrent oda egy nagybajszos ember, mire az asszony pironkodva felkacag, majd hosszas elméleti vita indul arról, hogy vajon a cékla vagy a répa inkább a hasfogó, és ha a céklát meg a répát a csicsókával összepürésítve esszük meg, akkor ugyan kiegyenlítik-e egymás hatását és ellenhatását.

Nem várom meg, mire jutnak, indulok haza. A férfiak közben már túlléptek az izgalmas közéleti témákon: arról esik épp szó, hogy a mezőgazdasági boltban új meztelen nős plakátot tettek ki a falra, érdemes lesz beugrani, úgyis fogytán a kék dobozos patkányirtó, a RaTaTa.