börtön;Marcali;vérfertőzés;

2020-02-26 14:09:29

Hiába ítélték el miatta, továbbra is lefeküdt lányával a marcali férfi

Két és fél év börtönt ért a vérfertőző kapcsolat, amit az apa a felfüggesztett börtönbüntetés ellenére is folytatott.

Vérfertőzés bűntette, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és lopás vétsége miatt halmazati büntetésként 2 év 6 hónap börtönre ítélte a Marcali Járásbíróság azt a 38 éves férfit, aki több éven keresztül szexuális viszonyt folytatott kiskorú, majd a nagykorúságát éppen betöltött lányával.

 

A terhelt annak folytatta, hogy a bíróság 2017 novemberében, ugyanezen gyermeke sérelmére elkövetett ugyanilyen bűncselekmény miatt már felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte őt. 

A bíróság ennek megfelelően az újabb, immár hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása mellett elrendelte a korábbi felfüggesztett büntetés végrehajtását is. Az ítéletet az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így az első fokon jogerőre emelkedett – írja közleményében a Kaposvári Törvényszék.