Horvátország;koronavírus;Észak-Macedónia;

2020-02-26 19:47:38

Koronavírus: újabb embernél mutatták ki a fertőzést Horvátországban, Észak-Macedóniában és Grúziában is megjelent a betegség

A litván kormány országos rendkívüli állapotot rendelt el, Donald Trump pedig „koronavírus-cár” kinevezését tervezi.

Újabb esetben, egy harmadik embernél is kimutatták a koronavírus jelenlétét Horvátországban – közölte a helyi sajtó szerdán.

A férfi a szicíliai Palermóban dolgozott, jelenleg a fiumei kórházban van karanténban.

Az első beteg, akiről kedden adott hírt a kormány, egy 26 éves férfi, aki egy hete Milánóban járt. Ikertestvéréről szerdán derült ki, hogy elkapta a vírust. Mindketten a zágrábi fertőző betegségek klinikáján vannak karanténban, tüneteik enyhék.

Vili Beros egészségügyi miniszter a válságstáb délutáni ülése után elmondta: eddig 87 koronavírus-tesztnek lett negatív eredménye. Nyolc esetben még várják az eredményeket, köztük az első fertőzött barátnőjéét is, akinél megismételték a vizsgálatot.

Szigorú ellenőrzés alatt tartanak további 64 embert. Ők otthoni megfigyelés alatt vannak, és naponta kétszer kell jelentkezniük a járványügyi szolgálat munkatársainál.

A válságstáb tagjai – Drazen Bosnjakovic horvát belügyminiszter vezetésével – naponta kétszer üléseznek, majd sajtótájékoztatót tartanak a legfrissebb fejleményekről.

Rendkívüli állapot

litván kormány szerdán az egészségügyi minisztérium javaslatára országos rendkívüli állapotot rendelt el a koronavírus terjedése miatt.

A tájékoztatás szerint ez lehetővé teszi az óvintézkedések jobb összehangolását, növeli az illetékes hatóságok munkájának hatékonyságát és egyszerűbbé teszi az országos egészségügyi tartalékokhoz való hozzáférést.

Litvániában mintegy 800 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt, akik a közelmúltban Kínában vagy Észak-Olaszországban jártak. A járvány sújtotta térségekből érkező utasokat a litván repülőtereken előzetes orvosi vizsgálatnak vetik alá, kikérdezik őket, elkérik elérhetőségüket, és tudatják velük az esetleges további teendőket. 

Észak-Macedóniában is megjelent a vírus

Eközben Észak-Macedóniában is azonosították az első koronavírus-fertőzést. A Vesti. mk macedón hírportál beszámolója szerint az első fertőzött egy nő, aki Olaszországból tért haza.

„A beteg teszteredményei pozitívak lettek. Ő az első koronavírus-fertőzött az országban” – közölte az egészségügyi tárca vezetője. Hozzátette: a nő kisbusszal érkezett Olaszországból Észak-Macedóniába, a jármű többi utasát még vizsgálják, hogy kiderüljön, megfertőződtek-e.

A miniszter azt is közölte, hogy a délelőtti órákban hárman jelentkeztek a szkopjei kórház fertőzőosztályán influenzás tünetekkel, de csak az Olaszországból hazatért nőnél mutatták ki a koronavírus jelenlétét.

Észak-Macedónia fokozott ellenőrzést vezetett be a határain, hogy kiszűrje az esetleges megbetegedéseket. Akinél valamilyen tünetek mutatkoznak, azonnal kórházba szállítják, hogy elvégezzék nála a szükséges vizsgálatokat.

Grúziában és Norvégiában is kimutatták a fertőzést

Grúziában is regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést a kaukázusi ország egyik állampolgáránál, aki Iránból Azerbajdzsánon keresztül érkezett haza – jelentette be Ekaterina Tikaradze egészségügyi miniszter.

Giorgi Gaharia miniszterelnök emiatt úgy döntött, hogy két hétre korlátozzák a légi és szárazföldi közlekedést Iránnal – közölte a kormányhivatal sajtószolgálata. Az intézkedésről tájékoztatták az iráni felet – áll a közleményben.

A beteg egy grúziai férfi, aki Azerbajdzsánon keresztül Iránból tért haza. A határon rosszul lett, és az orvosok rögtön a tbiliszi fertőző kórházba szállították, ahol pozitív eredménye lett a vírustesztnek.

Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy pánikra nincs ok, mert a beteg gyakorlatilag nem tartózkodott grúz földön, jelenleg a tbiliszi kórház elkülönített részlegén ápolják, ahonnan a vírus továbbterjedésének veszélye minimális. Azerbajdzsánban minden olyan embert karanténba helyeztek, akik kapcsolatba kerültek a fertőzött férfival.

Norvégiában is kimutatták egy embernél a fertőzést – közölte szerdán este a közegészségügyi hivatal. A beteget elkülönítve otthonában kezelik. A tájékoztatás szerint a fertőzött személy a múlt héten tért vissza Kínából, de nem tűnt betegnek és nem valószínű, hogy másokat is megfertőzött volna.

Őrizetbe vételek Iránban

Iránban 24 embert vettek őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy „rémhíreket” terjesztenek az országban szerdáig hivatalosan 19 emberéletet követelő járványról, egy nemzetközi újságíró jogvédő szervezet pedig azzal vádolja Teheránt, hogy eltitkolja a járvány terjedésével kapcsolatos adatokat. A múlt hét óta a hivatalos adatok szerint 139 megbetegedésből 19 eset végződött halállal.

„Huszonnégy embert vettek őrizetbe és adtak át az igazságszolgáltatásnak, 118 internetezőt pedig kihallgattak és elengedtek”, miután figyelmeztetést kaptak – közölte Vahíd Madzsid, a rendőrség kiberbűnözéssel foglalkozó részlegének vezetője az ISNA fél-hivatalos hírügynökség szerint.

Az őrizetbe vételeket egy különleges egység hajtotta végre, amelyet „a koronavírus iráni terjedésére vonatkozó álhírek elleni harc” jegyében állítottak fel – közölte Madzsid.

Haszan Róháni iráni elnök azzal vádolta meg szerdán országa esküdt ellenségét, az Egyesült Államokat, hogy „félelmet terjeszt” az új koronavírussal kapcsolatban, miután előző nap Mike Pompeo külügyminiszter felszólította Iránt, hogy „mondja meg az igazat” a járvány kapcsán.

A párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül (RSF) szerdán azzal vádolta meg Iránt, hogy eltitkolja a járvánnyal kapcsolatos értesüléseket, és megtorlást alkalmaz a független információkat közlő újságírók ellen. A hatóságok azt állítják, hogy ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, de nem hajlandók közzétenni a fertőzöttek és a halottak pontos számát – vélte az RSF.

„Koronavírus-cár”

Donald Trump amerikai elnök „koronavírus-cár”, vagyis a koronavírus elleni küzdelmet irányító vezető kinevezését tervezi – jelentette szerdán a Politico.

Az amerikai lap megjegyezte, hogy egy ilyen vezető kinevezése nem lenne újdonság: az előző elnök, Barack Obama kormányzata idején, az ebolajárvány 2014-ben történt kirobbanásakor, Ron Klaint, Joe Biden akkori alelnök tanácsadóját nevezték ki a járvány elleni küzdelmet összehangoló vezetőnek.

A Politico értesülései szerint az új megbízatásra Scott Gottlieb, az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) korábbi vezetője a legesélyesebb.

Az indiai látogatásáról washingtoni idő szerint szerda hajnalban visszaérkező amerikai elnök szerdán délelőtt jelezte, hogy a koraesti órákban sajtókonferenciát tart a terjedő járvány ügyében. Elemzők szerint várhatóan akkor jelenti be a „cár” kinevezését is.

Az amerikai külügyminisztérium szerdán közleményben figyelmeztette az amerikaiakat az olaszországi, iráni és mongóliai utazások veszélyeire. Olaszországban és Iránban több koronavírusos megbetegedést diagnosztizáltak, míg a Kínával szomszédos Mongóliában egyelőre nem terjed a vírus, de az országban utazási és közlekedési korlátozásokat vezettek be. Az iráni utazások veszélyeire figyelmeztetve a külügyi közlemény megemlítette azt is, hogy Iránban a külföldi látogatónak emberrablással és letartóztatással is szembe kell néznie.