Trump szerint a koronavírus-járvány nem elkerülhetetlen, a kormány kordában tudja tartani a kórt

Publikálás dátuma
2020.02.27. 07:13

Fotó: OLIVIER DOULIERY / AFP
Az aggódó demokraták csak pánikot keltenek az elnök szerint - kizárólag politikai haszonszerzés céljából.
Egyáltalán nem elkerülhetetlen, hogy az új koronavírus-járvány széles körben elterjedjen az Egyesült Államokban, ezért nincs ok pánikra - jelentette ki Donald Trump. Az amerikai elnök ugyan elismerte annak lehetőségét, hogy a vírus akár jelentős mértékben is elterjedhet az országban, de hozzáfűzte rögtön, hogy "semmi sem elkerülhetetlen". Mint fogalmazott: "a társadalom minden rétegének fel kell készülnie rá". Trump bejelentette, hogy Mike Pence alelnököt bízta meg a járvány visszaszorításával kapcsolatos intézkedések összehangolásával. Hangsúlyozta, hogy az alelnök korábban, Indiana állam kormányzójaként komoly tapasztalatokra tett szert a hasonló helyzetek kezelésében. A bejelentésnél jelen lévő Pence felidézte a 2014-es esztendőt, amikor Indianában a koronavírus egy másik fajtája, a MERS (közel-keleti légúti koronavírus) által előidézett járvánnyal kellett megküzdeni. Beszédében Trump azzal vádolta meg Nancy Pelosit, a képviselőház demokrata párti elnökét, hogy politikai haszonszerzés céljából "megpróbál pánikot kelteni" a kór miatt. Pelosi ugyanis korábbi közleményében "közegészségügyi válságnak" nevezve a helyzetet, bírálta és "nem elégségesnek" minősítette a Fehér Ház ezzel kapcsolatos intézkedéseit, köztük azt is, hogy a kormányzat 2,5 milliárd dollárt kért a kongresszustól a vírus elleni küzdelemre. "Nem ért hozzá, egyszerűen csak politikai tőkét akar kovácsolni, pedig ezt az ügyet nem lenne szabad átpolitizálni" - hangoztatta Trump a házelnökről. Az elnök bizakodónak mondta magát azt illetően, hogy a kormányzat képes kordában tartani a koronavírust. "Nagyon is készen állunk, hogy megtegyünk bármilyen szükséges lépést" - fogalmazott. Majd hozzáfűzte: a kutatók "nagy lendülettel fejlesztik" a vírus elleni oltóanyagot, és ez szerinte "nagyon gyorsan" el is készül majd. A betegséggel szembeni küzdelem példájaként idézte a Baltimore-ban lévő Johns Hopkins Egyetem kórházát, amely az Egyesült Államok egyik legfelkészültebb intézménye a vírusfertőzéses betegségek kezelésére. A Trump sajtótájékoztatója előtti órákban jelentették be az egészségügyi hatóságok, hogy Kaliforniában újabb megbetegedést diagnosztizáltak. A páciens egyáltalán nem járt külföldön. Vele 15 főre emelkedett a betegséggel kezeltek száma. Az Egyesült Államokban jelenleg több mint ötven beteget tartanak karanténban, ellenőrizendő, hogy megfertőződtek-e a vírussal. Sokan közülük a Diamond Princess nevű üdülőhajón betegedtek meg, és az amerikai kormányzat charterjárattal szállította haza őket. 

Boldogan ráugrott a szélsőjobb a koronavírusra

Publikálás dátuma
2020.02.27. 06:44

A kór terjedésért az EU-barát kormányokat hibáztatják a populisták.
Vezető nyugat-európai populistáknak arra jó a koronavírus válsága, hogy ráerősítsenek saját, bevándorlás-ellenes kampányukra és követeljék a belső határok visszaállítását a földrészen, írja a The Times. A szélsőjobbos francia, olasz, német és spanyol vezetők egyöntetűen az EU-barát vezetést teszik felelőssé a betegség terjedéséért. Szerintük a bajt meg lehetett volna állítani, ha hagyják, hogy a józan ész nevében megszigorítsák a szabad utazást, illetve kereskedelmet. Ezzel szemben a politikai fő áramlatának képviselői azt vetik a demagógok szemére, hogy azok a félelemmel házalnak, így akarnak voksokat szerezni. Franciaországban Marine Le Pen azt állította, hogy a Macron-kormány hazudik a gondok tényleges nagyságát illetően. Egyben sürgette, hogy újból ellenőrizzék a forgalmat az olasz határon. Rómában Salvini a migrációt tette felelőssé, amiért a fertőzés felütötte a fejét az országban, egyben pedig kijelentette, hogy igen szigorú szűrést kell életbe léptetni a határokon. A németeknél a szélsőséges AfD frakcióvezetője a nyitott határok dogmáját okolta járványért. A spanyol populista Vox vezére pedig úgy nyilatkozott, hogy a kormányt teljesen elvakította a határok lebontása, ezért még a minimális lépéseket sem tette meg a koronavírus betörése láttán, noha azok értelemszerűen következtek volna a józan paraszti észből.
Szerző

Megvertek és kidobtak a metróból a román fociultrák egy ázsiai utast

Publikálás dátuma
2020.02.26. 22:16
Képünk illusztráció
Fotó: Népszava
Azt hitték, hogy koronavírussal fertőzött.
Útban a csapatuk stadionja felé a Rapid Bukarest ultrái megvertek egy ázsiai fiatalt a metrón, mivel azt hitték róla, hogy koronavírussal fertőzött - írja a Transindex.ro. Az egyik szemtanú azt nyilatkozta, hogy az ultrák megverték az áldozatot, leköpték, majd az Aurel Vlaicu megállónál kidobták a metrókocsiból. Románia területén egyébként még mindig nem regisztráltak fertőzöttet. Az orvosi maszkok azonban már országszerte hiánycikknek számítanak. Annak ellenére, hogy az egészségügyi védőeszközöket forgalmazó vállalatok jelentős mértékben, 20-szorosára emelték azok árát.
Szerző
Frissítve: 2020.02.27. 00:40