OLAF;költségvetési csalás;uniós pénzek;

2020-02-27 10:33:50

Nemcsak hogy elítéltek két cégvezetőt az OLAF feljelentése után, de a héten még súlyosbították is a büntetésüket

Igaz, ők még a NER előtt fogtak bele az uniós pénzekkel való visszaélésbe.

Súlyosították egy, az OLAF jelentéssel kezdeményezett büntetőügy vádlottjainak büntetését - írja csütörtöki közleményében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A konkrét ügyben a Fővárosi Főügyészség 2016-ban emelt vádat két személy ellen, akik

A valótlan tartalmú számlákat a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz, uniós eredetű támogatás megszerzése érdekében benyújtották. A vádlottak így 2009 júliusa és 2010 márciusa között 28 gépet vásároltak, a költségvetést közel 179 millió forintos vagyoni hátrány érte.

Elsőfokú ítélet tavaly született az ügyben, a két vádlottat bűnösnek mondták ki költségvetési csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználása vétségében. 2 évi, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés volt a büntetés, de

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárásban súlyosabb büntetések kiszabását indítványozta a Fővárosi Ítélőtáblánál, amely a kedden kihirdetett jogerős ítéletével mindkét vádlottal szemben személyenként 400 ezer forint pénzbüntetést is kiszabott, illetve 3 évre eltiltotta őket a gazdasági társaság vezető tisztviselője foglalkozástól is.