Karácsony Gergely;Niedermüller Péter;Orbán;

2020-03-08 14:55:50

Időutazás - Kösz, Kata!

Orbán Viktor számára kormányzás és manipuláció szinonimák, hatalmon kell maradni, kijátszva az emberek félelmeit és irigységeit sok milliárdnyi közpénzből finanszírozott propagandával

"Legyen úgy, mint régen volt." (Orbán Viktor, 2020. 02. 16.)

Szerettem a munkámat, sokat túlóráztam, de vettem könyveket, hogy "majd nyugdíjasként". Eljöttek a "majd" napok és végre elolvastam Simonffy András Kompország katonái című könyvét. Rémes esztendők, szenvedés, néphülyítés és persze óriási tét. Aztán vége, jött a reményteli újjáépítés, majd újabb rémes esztendők, szenvedés, néphülyítés. A szerző apja a hatvanas években a következőt írta:

"Volt itt a nyolcas busz Erzsébet-hídi végállomásánál egy kis fenyő. Mindjárt ott, a melegedő mellett. Senki sem törődött vele. Ha arra jártam, elkértem a kannát a buszos hölgyektől, meglocsoltam a fát. Először röhögtek rajtam, aztán megszoktak. Azt a nagy kannát nyomták a kezembe, amivel a hűtővizet töltik a buszokba. Két hónap múlva már ott várt kikészítve. Mentem, locsoltam. Aztán egyszer azon kaptam az egyik buszvezetőt, hogy már ő locsolja a kis fenyőt. Előre köszönt. Aztán valaki kivágta, és karácsonyra hazavitte azt a fát. Attól kezdve csak álldogáltam ott, vártam a buszt." (501. o.) Ebben van egy bukolikus hangulat (a haszonlesővel együtt is), és aztán jött a reményteli rendszerváltás. Most megint nagyon déjà vu-m van.

Állandó izgalomban

Napokig lehetett hallani ellenzékiektől, milyen rémes volt az M1-es interjú Karácsony Gergely főpolgármesterrel. Szidják a riportert, pedig inkább köszönettel tartozunk Mészáros Katának, hogy megmutatta, milyen is lett a közszolgálati média. Ha a vendég nem a "miénk", akkor a riporter a kirakatperek ügyészeit idéző modort ölt magára.

Egy hölgy meséli a váróteremben, hogy névnapjára lejött családja Pestről: "Tőlük mindig kapom a híreket". Szóba került Niedermüller Péter is. Úgy vettem ki szavaiból, hogy habár nem fideszes, ez neki sok volt. "Mi baja velünk keresztényekkel?" - kérdi barátnőjét. Láttam az eredeti interjút és mikor Niedermüller kimondta a "keresztény" szót, sejtettem mi jön. Én az "álkeresztény" szót használom, de Körömi Attila "pózkeresztény" szava még jobb. Habár világos, kikre gondolt Niedermüller, egyben könnyen félremagyarázható volt. Demonstrációt szerveztek irodájához, február 13-án már nyomozás is indult "uszítás" vádjával, egyházi személyek tiltakoztak. A CÖF a Vatikánhoz - a "demens vénember" pápához, ahogy a szervezet egyik vezére korábban nevezte (akkor lapítottak a püspökök) - fordult.

Javaslom, hogy minden ellenzéki politikus vigyázzon, ne ajándékozza meg Orbánékat azzal, hogy olyat mond, ami kihasználható maga és/vagy pártja ellen. Egy írásában Vitányi Iván idézte Vámbéry Rusztemet a bolsevikokról: "Szép dolog ha az embernek feláll, de ha mindig feláll, az betegség", arra utalva ahogy Sztálinék állandó izgalomban tartották a lakosságot. Ezt Orbán jól eltanulta. Jön egy országos konzultáció, amivel fel lehet felkorbácsolni a kedélyeket a cigányok, a bíróság, az ügyvédek és a civilszervezetek ellen. Az októberi veszteségek után Orbán jónak lát egy újabb gyűlölethullámot támogatottsága érdekében. Úgy viselkedik, mint a kommunisták 1945 után, mikor vidéki párttitkárok szorgalmazták a központnál, hogy kellene egy kis zsidózás a Párt támogatottsága érdekében. Ez vezetett a miskolci vérvádhoz. (Lásd Pelle János: Az utolsó vérvádak című könyvét.) Az új konzultációval Orbán a népakaratra fog hivatkozni. Rákosi idejében gyári gyűlések, ahol elítélték a Nyugatot, kapták e szerepet. 

Orbán bázisa

A NAT munkatársai időutazási irodát nyitottak. Az ex-kormányfő, Boross Péter szerint a "magyar nemzeti ébredés" ügyét kell a központba helyezni a kulturális ügyekben. ("Ébredő Magyarok" megint?) A Magyar Hang írta, hogy az EMMI “tudatformáló táborokat” tervez fiataloknak, amire másfél milliárd van elkülönítve. A programokat a Magyarságkutató Intézet alakítja, így tudjuk, mivel fogják butítani a fiatalokat. Rákosi uralkodása idején Magyarországon jártam iskolába. Édesanyám figyelte, mi a lecke, és elmondta, hogy valójában hogy is volt, figyelmeztetve, hogy erről egy szót se a suliban. Barátaimat is így nevelték és kis konspirációk beavatottai lettünk. Az iskola nem készíti fel az embereket a kinti életre. Bemagolni verseket, uralkodók nevét, stb. teljesen értelmetlen. Az új NAT is ezt folytatja és tekintve a világban történő eseményeket, a technológiai fejlődést, az új kihívásokat, az alattvaló-képzés még inkább elítélendő.

Évértékelő beszédében mondta Orbán, hogy "a következő több mint két év már a kormányzásról kell, hogy szóljon, és nem pedig a választásokról." Biztos, hogy van, aki ezt elhiszi neki, de nagyon másképp látjuk a kormányzás feladatait. Az egészségügy és oktatás fejlesztése, társadalmi béke és fejlődés teremtése, gazdasági eredmények elosztása (nem lenyúlása), felvilágosítás (nem butítás) és hasonlók tartoznak ide. De a miniszterelnök számára kormányzás és manipuláció szinonimák, hatalmon kell maradni, kijátszva az emberek félelmeit és irigységeit sok milliárdnyi közpénzből finanszírozott propagandával.

"Személyes célom is a szegénység felszámolása", mondta. Ha összeadnánk mennyit loptak, pazaroltak, gyászba borulnánk. Meg kellene számolni, hogy ezekből a milliárdokból mit lehetett volna építeni, rendbe tenni. (Például 2010 óta 32 stadion épült 350 milliárd forintért, míg sok iskolának nincs tornaterme.)

"Szombaton (február 22-én) már ötmilliárd a nyeremény!" mondta egy idős férfi ismerősének. "Istenem, azt se tudom, az mennyi", válaszolta a hölgy, "hidd el, Józsikám, nekem egy ötezres is jól jönne." Eszem ágában sincs gúnyolódni; az ember tudja mit kaphat 5 000 forintért, de 5 000 000 000-ba beleszédülünk.

Sok fontos dolgot kellene megbeszélni; érzelmek kontra érvek és elemzések, szolgalelkűség, az igazodás-a-többséghez szindróma, az azonosságigény mint társadalmi kohézió, és egyéb hasonló jelenségek, melyeket Orbánék kihasználnak. És persze az embereknek nem véletlenül támadnak félelmeik. Egy hölgy mesélt a 81 éves Dóra néniről aki nyolc elemit végzett, egész életében gürizett, gyerekeket nevelt, unokákra vigyázott, és aki most fél, mi lesz ha lakásába, ahol özvegyként egyedül él, idegeneket telepítenek be. Ez nem butaság, ő emlékszik, mik történtek ebben az országban. Az 50-es években városi lakásokba költöztettek teljesen ismeretlen családokat anélkül, hogy a már ott lakókat megkérdezték volna. Ha a tanácsnál a lakás elég nagy volt és lakója "osztályidegen", akkor hajrá. Dóra néni ezért támogatja Orbán intézkedését és fél, hogy mi lesz, ha veszít 2022-ben. Roppant helytelen lenne őt butának nevezni. Nem mintha a törvény akadály lenne Orbán számára - lásd ahogy lenyúlták a magánnyugdíj pénzeket, és ahogy jogokat és törvényeket törölnek és gyártanak, ha kell, visszamenő hatállyal -, de most a Dóra nénik adják Orbán bázisát.

Apropó, ellenzék

Itt falun gyakran téma olyan ügy is, ami már a napi hírekben lecsengett. Sok ember fő, gyakran egyetlen hírforrása a rokonok, szomszédok, találkozás a zöldségesnél, vagy a rendelő váróterme. Kevesen olvasnak újságot, vagy ha igen, inkább bulvárt, és a beszélgetések a tervezett ebédről, a tegnap odaégett palacsintáról, a gyerek viselkedéséről - az anyós így meg úgy, fájós derék, süket szomszéd bömbölő rádiója, halálozások, a hús ára, családi konfliktusok - és hasonlókról szólnak. Néha beszélgetésekbe keveredem valami intézkedésről, de amikor részletekbe kezdenék, jön a legyintő reakció, hogy "én nem értek az ilyesmihez", meg "ez nekem bonyolult". Tanulságos volt számomra mikor egyszer azt mondtam egy úrnak, hogy Orbán hazudott. Erre szemembe nézett: "Miért hazudna nekem a miniszterelnök?" És látszott arcán, hogy egy személyes kapcsolatot feltételez.

De záróban legyen egy jó kezdeményezési gondolat. Egy kellemes modorú férfi magyarázta ismerősének a rendelőben, hogy az ellenzéki önkormányzatoknak és pártoknak mozgalmat kellene indítaniuk. A nemzeti konzultáció időszakára színes szelektív hulladékgyűjtő kukákkal kellene kitelepülni a közterületekre (ahogy ezt aláírásgyűjtés esetén teszik) és arra kérni a tiltakozó polgárokat, hogy ide hozzák a konzultációs kérdőíveket. Meghatározott időközönként a kukák tartalmát összegyűjtve, becsomagolva visszajuttathatnák a miniszterelnöknek. Részemről csak annyit tennék ehhez, hogy ez jó alkalom lenne falujárásra is és a begyűjtött papírt odaadnám a szegényeknek téli tüzelésre.

Apropó ellenzék, egy másik ügyben is figyelmet kérnék. Ellenzéki politikusokat gyakran sikerül a Hír TV riportereinek zavarba hozni azzal, hogy számon kérik rajtuk az összefogást a Jobbikkal. Nem kell magyarázkodni, hanem kimondani, hogy Churchill is összefogott Sztálinnal egy nagyobb veszély megoldása érdekében. (Lehet, hogy sokunknak inkább Hitler mint Sztálin, de gondoljanak arra, hogy Sztálin nem jött volna ide, ha Hitler nem megy oda.) Továbbá, az ellenzéki pártoknak fel kell ismerni, hogy egy Fidesz-KDNP jelölttel szemben csak egy ellenzéki indulhat eséllyel. Javaslom, hogy hagyják abba az ide-oda átigazolásokat. Harangozó Tamás szerint "értetlenség" van pártjában a kilépett két polgármester kapcsán, míg Kálmán Olga szerint a DK örömmel fogadta őket. A szavazókra nem gondolnak? "Ezek akarnak majd együtt kormányozni?! Elegem van az egészből" - mondta egy férfi a patikában, és szavaiból egyértelmű volt, hogy nem éppen fideszes. Az ilyen belviszályok erősen depolitizáló hatásúak; ezt Orbán jól tudja, nincs is náluk kibeszélés. Félre kell tenni minden belvitát, mert nekünk nem Orbán, hanem Magyarország az első.