Áttörést hozhat a megerőszakolt nők emlékműve

Jó esély van rá, hogy egy rendkívül érzékeny emlékezetpolitikai ügyben végre széles körű egyeztetés után emelnek köztéri szobrot a fővárosban.

A Szabadság téri sasos-arkangyalos kompozíció remek példája annak, hogyan nem szabad eljárni. A kormány mindenfajta nyilvános konzultáció nélkül döntötte el, hogy létrehozza az úgynevezett német megszállási emlékművet, amelynek szimbolikája szerint a magyar államot nem terheli felelősséget a vészkorszakért. A hatalom a heves hazai és nemzetközi tiltakozások ellenére megvalósította akaratát.

Nem egyedi esetről van szó: ezt mutatja – egyebek között – a „vörösterror áldozatainak” szobra a Vértanúk terén, vagy éppen az Alkotmány utcában most épülő, föld alatti Trianon-emlékmű.

Az új vezetésű fővárosi önkormányzat szakítani akar azzal a káros emlékezetpolitikai gyakorlattal, amit a Fidesz 2010 után próbált meghonosítani Magyarországon. A közgyűlés január végén egyöntetűen támogatta Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztését, hogy legyen emlékműve Budapesten a háborúkban erőszakot elszenvedett nőknek.

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a szovjet katonák által a második világháborúban elkövetett nemi erőszak a rendszerváltásig tabutéma volt. Ma már elvileg nem az, de a XX. század traumáit máig hordozza a magyar társadalom. Az emlékmű felállításával – indokolta javaslatát Karácsony Gergely – olyan szellemi és fizikai hely jönne, amely társadalmi szinten segít feldolgozni ezt a traumát.

A munkacím: „Háború(k)ban megerőszakolt nők emlékműve”. Az elnevezés arra utal, hogy a szoborállítási szándék nem feltétlenül csak a szovjet katonák által elkövetett erőszak áldozatainak emlékére korlátozódik.

A helyszínről vagy egyéb részletekről egyelőre semmit nem tudni, és ez most pontosan így van jól.

Szegedy-Maszák Zsuzsanna, az előkészítéssel és a pályáztatással megbízott Budapest Galéria főosztályvezetője lapunk kérdésére „örvendetes újításnak” minősítette, hogy a tervezett köztéri műalkotás megvalósítása előtt beszélgetéssorozat lesz. Reményei szerint ebben külső szakértők – többek között történészek, szociológusok – mellett civil egyesületek is részt vesznek majd. A pályázat tartalmát ennek eredményeként fogalmazzák meg.

A pályázat valószínűleg már a helyszín megjelölését is tartalmazni fogja – tájékoztatott a főosztályvezető. Szegedy-Maszák Zsuzsanna összefoglalásképpen hangsúlyozta, hogy az emlékmű felállítását „nagyon előremutatóan és példaszerűen” hosszabb előkészítési folyamat előzi meg, amelybe a főváros, a Budapest Galéria és a korszak kutatói mellett a lakosságot is bevonják.

Az emlékmű ötlete a közgyűlési határozat előtt a Kossuth Klubban, egy január közepén tartott könyvbemutatón került elő. A rendezvényen Kunt Gergely, a második világháborús nemi erőszakkal foglalkozó Kipontozva… című kötet szerzője, Pető Andrea történész, a téma egyik szakértője, a CEU professzora és a kormánypártiként ismert Skrabski Fruzsina, az Elhallgatott gyalázat című dokumentumfilm rendezője beszélgetett (az erről szóló hangfelvétel teljes terjedelmében meghallgatható a Válaszonline.hu oldalon).

Pető Andrea a fórumon kijelentette, hogy a „hadsereg a probléma gyökere”. A militarizmus és a hadsereg jellegzetessége ugyanis, hogy a katona erőszakolhat (de nem minden katona erőszakol). Skrabski Fruzsina felvetette, hogy a felszabadító szovjet hadsereg Szabadság téri obeliszkjének korlátjára mementóul ráültethetnének egy nőalakot ábrázoló alkotást. A maga részéről már egy emléktáblával is elégedett lenne. Kunt Gergely egy szépen rendben tartott parkot hozna létre, amely nevében őrzi a katonák által elkövetett nemi erőszak áldozatainak emlékét.

A vita külön szervezés nélkül is folytatódik. Gerő András történész az Élet és Irodalom február 21-ei számában felhívta rá a figyelmet: nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a második világháború idején a Szovjetunióban állomásozó magyar megszálló csapatok egyes katonái előbb erőszakoltak meg nőket, mint az utóbb győztesen bevonuló szovjet alakulatok egyes katonái Magyarországon.

Gerő András azt javasolta, hogy a háború széles értelmében vett civil áldozatainak állítsanak emlékművet. Így elkerülhető az a csapda, ami abból adódik, hogy a háborús nemi erőszak tekintetében a magyar állam egyfelől tettes, másfelől a magyar társadalom áldozat.

Kétségtelen, hogy ebben az esetben a nők nem kiemelt áldozati csoportként lennének jelen. A háborús civil áldozatiságnak azonban – érvelt a történész – része a nők által elszenvedett nemi erőszak, és azzal, hogy ez beilleszkedik egy tágabb kontextusba (összefüggésbe), jelentősége nem csökken, hanem növekszik.

Idő még van, ha nem is túl sok: az ütemezés szerint a pályázatot ez év végén, jövő év elején írják ki, a szakmai zsűri 2021 első felében bírálja el a beérkezett pályaműveket, az emlékmű avatását pedig 2022 első felére tervezik.